"Bementünk hozzád, s te egy halvány mosollyal az arcodon fogadtál minket. Egy fehér kórházi hálóing fedte a testedet, kezedbe egy tű volt szúrva, arcod sápadt volt és szemeid alatt még mindig ott pihentek azok a fránya karikák."
A fiúk beszélgettek veled, én pedig az ágyad melletti széken ültem, miközben a kezedet szorongattam, s csöndben voltam. Körülbelül egy óra után mindenki elhagyta a termet, így kettesben maradtunk.
-Miért nem mondtad el..? -kérdeztem halkan, sírós hangon.
-Nem ment. Nem akartam, hogy a kapcsolatunk arról szóljon, hogy sajnálsz engem, mert leukémiás vagyok, meg hogy eljárogassunk a kezelésre. Annak mi értelme lett volna?
-Az, hogy talán meggyógyulsz! -zokogtam -Jungkook, annyi tervem van még, miért? Miért nem jártál el? Tudod, hogy mindenben támogattalak volna! Vagy nem így ismersz? -akadtam ki, majd egyből el is csendesedtem.
-Nem szeretnék úgy elmenni, hogy tudom, hogy dühös vagy rám.. -folyt le egy könnycsepp az arcán, majd fejét a másik irányba fordította.
-Kook, én nem dühös vagyok, hanem kibaszottul csalódott. -cáfoltam meg -Mindennél jobban szeretlek és szeretni is foglak, érted? -fordítottam magam felé az arcát, majd adtam neki egy apró csókot.
"Egyszerűen.. Összetörtem. Minden összetört bennem akkor, nem tudtam mit kéne csináljak. Napokig bent voltam veled, a saját szemeimmel láttam, hogy kiszáll belőled az élet. Napról-napra, óráról-órára romlott az állapotod. Egy napra mentem haza, mikor.."
Reggel nyúzottan, fáradtam keltem fel a telefonom csörgésére.
-Haló? -szóltam bele rekedtes hangon.
-Park Jiminnel beszélek? -szólt bele egy kedves, női hang.
-Igen.
-A kórházból telefonálok, és azt szeretném kérni, hogy jöjjön be, de siessen. -majd letette a telefont. A legrosszabbra gondoltam, és olyan gyorsasággal kezdtem el öltözni, ahogyan csak tudtam.
Bent a kórházban Namjoonnal találtam szembe magam, aki nem volt a legjobb állapotban.
-Namjoon, Namjoon! -szaladtam oda hozzá -Mi a baj, mi történt? -pánikoltam.
-Jimin..
-Mondd már! -a sírás határán álltam.
-Jungkook nem élte túl az éjszakát. -mondta ki végre, mire én összerogytam, majd zokogni kezdtem.
YOU ARE READING
our story | ✓
Fanfiction"-Most komolyan azt kéri, hogy nyugodjak meg, mikor a párom ott -mutattam az orvos mögötti faajtóra - fekszik amögött a kibaszott ajtó mögött, és én még azt sem tudom, hogy mi a baja?! - keltem ki magamból." ♥︎𝙅𝙄𝙆𝙊𝙊𝙆
