Hát így hagysz el.. [18+] || ✅

5. Fejezet - Szeretlek

- Daniel, sajnálom.. - kezdte volna, ha nem vágok a szavába.

- Nem érdekel. Hagyj békén. - fordultam el tőle, de ő megfogta a csuklómat, és magához húzott.

- Rám mászott, oké? Kidobtam.. - nézett a szemembe.

- Rád mászott? Ez komoly? - mosolyodtam el keserűen. - Nem is tudom, szerintem nem volt ellenedre a dolog..

- Daniel.. Csak te ne hagyj itt..

Kirántottam a csuklómat a karjából.

- Van olyan, aki megérdemli, hogy elhagyják.. ismerem a magadfajtát. - ezzel pedig elfordultam, és faképnél hagytam. Többet nem szólt utánam, és a lépteit sem hallottam. Csak a dobogó vért a fülemben.

Hirtelen felszakadtak a régi életem sérelmei. Hogy én mindig ilyen srácokkal találkozok össze. Sosem voltam ennél csalódottabb, és sosem fájt még ennyire semmi. Mark szavai újra, és újra a fülemben csengtek. Még hogy ne hagyjam itt.. Nem is tudom, ki nek az ölében ült egy lány, ráadásul felső nélkül. Ez kész vicc..

Ahogy hazaértem, összeestem az ajtóban. Theo még nem volt itthon. Pedig most lenne a legnagyobb szükség rá.. de nem hibáztatom, nem az ő hibája. Neki normális élete van, és képes meglátni az emberekben a jót és a rosszat is egyben. Én csak a jót látom. Túlságosan beleéltem magam abba, hogy.. hogy ebből még lehet valami. Hogy nem csak egy kibaszott játék vagyok neki. De nem. Ő ugyan az, aki volt, és mindenkire csak egy játékként tekint. Semmi másra. Vagy.. csak én vagyok játék mindenki számára? Hogy van ez? Miért van ez? Miért néz engem mindenki csak egy játéknak? Utálok mindenkit. Utálom az egész világot. Utálom magamat.. Hogy lehettem egy ekkora barom? Hogy dőlhettem be egy ilyennek másodjára is? Miért? Miért én vagyok mindig az áldozat?

Bőgtem. Iszonyúan bőgtem. Nem bírtam tovább. A földön fekve. Nem akartam többé látni. De.. a csókja, az illata.. jól beleégett a tudatomba. És ettől csak jobban bőgtem. Kibaszottul szükségem volt rá. Ez a pár nap.. olyan volt vele, mintha bedrogoztam magam volna. És iszonyúan rákattantam erre a dogra. Úgy, hogy észre sem vettem. Szükségem volt gyorsan valamire.. Ami.. ami pótolhatja ezt. Lassan feltápászkodtam, és kinyitottam a hűtőt. Megfogtam a vodkát, és jól meghúztam. Úgy körülbelül pár korty maradhatott benne. Aztán nekiálltam a sörnek, és a Whiskey-nek is. Csak ittam, ittam, és ittam. Alig értem fel az ágyamhoz, rögtön kiütődtem.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a fejem kurvára szúr. Felültem, és megpillantottam az éjjeli szekrényemen egy fájdalomcsillapítót, és egy pohár vizet. Azonnal nevettem a gyógyszert, a pohárban pedig egy csepp vizet se hagytam.

- Mi történt? Nem láttalak másnaposnak, mióta.. mióta Dylannel szakítottatok. - ült le az ágyam szélére.

- Hagyjuk.. szar volt a tegnap este. Kurva szar.

- Na, ki vele. Hátha tudok segíteni.

- Nem hiszem. A szerelmi ügyeimhez nincs sok közöd.

- Hát, Dylanból is én gyógyítottalak ki.

- Jó. - sóhajtottam. - Én.. kavartam Markkal. - ismertem be, és a sírás kerülgetett.

- Uh.. Sajnálom, haver.. Tudo- - Nem tudta befejezni, mert elbőgtem magam. Magához ölelt, én pedig a vállába fúrtam a fejét, úgy bőgtem tovább.

- Pia szagod van.

- Thudomh.. - szipogtam.

- Theoh.. hogy lhehetsz te ilyenh thökéletesh..?

- Mire gondolsz?

- Sosemh láttalak még összetörveh.. Sőt.. Egy fikarcnyi gyengeségeth sem látok bennedh..