Hát így hagysz el.. [18+] || ✅

28. Fejezet - Zöld szemek

Már eljöttem apától, mivel nagyjából 2 hetet ott voltam, és kellően sikerült annyira összeszednem magam, hogy ne essek össze, és ne kezdjek el bőgni Mark Foster láttán.

Miután hazaértem, leginkább ha tudtam, a házban maradtam, mivel mindenképp el akartam kerülni, hogy Markkal találkozzunk. Nem akartam látni.

Illetve, Emily tanácsára elkezdtem ismerkedni.. randi oldalakon. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ez egy ilyen elterjedt dolog, de viszonylag sok emberrel beszélgettem már azóta, és volt akivel még sikerült összebeszélnem egy-egy találkát, de eddig egyikük sem keltette fel az érdeklődésemet igazán, és még csókig se jutottam el semelyikkel.

De, igazából nemrég kezdtem beszélgetni egy elég szimpi sráccal, és elhívott magához, szóval ma vele leszek, úgy tűnik. Emily mivel jobban ért ehhez, segített kiszűrni az olyan embereket, akikkel tényleg érdemes szóba állni.

Reggel, ahogy kikászálódtam az ágyból, őszintén szólva kissé izgultam, mivel még mindig fura, hogy így ismerekedek, és eddig senki sem hívott magához, de nyilván megvan a maga oka, mivel meg sem foghatja meg a kezem publikus helyen, az emberek miatt.

Miután megreggeliztem, a fürdőbe lépve lezuhanyoztam, és elrendeztem magam.

Miután felöltöztem, a tükör elé lépve végignéztem magamon. Oké, Daniel. Csak.. legyél önmagad, és ne stresszelj.

Kissé összerezzentem, mikor Emily a szobámba lépett, gondolom le akart ellenőrizni.

- Oké. Az öltözködésed elfogadható. Gyorstalpalót kérsz? - ült le az ágyam szélére, én pedig felé fordultam.

- Nagyon hálás lennék érte. - mentem oda, ültem le mellé.

- Oké. A lényeg az, hogy ne parázz be, és ne told el, ha meg akar csókolni, max ha dugni is akar, te pedig úgy érzed, hogy most nekem ez még korai, nyugodtan mondd el neki, mivel Alan rendes srác. Meg fogja érteni.

Halványan elpirultam.

- Oké.. valami tipp, hogy hogy beszéljek vele? Mit kérdezzek, mit ne?

- Hmm.. majd valahogy csak beszélgetésbe keveredtek. Remélhetőleg. Ja, és ne nyomkodd a telefonod, mert azt úgy fogja értelmezni, hogy nem érdekled, vagy unalmas számodra. Szóval, telefon nuku, és nekem se írj. Okos vagy, ki tudod találni, és hallgass az érzéseidre.

- Azthiszem, hogy indulnom kéne.. - álltam fel az ágyról, és az ajtóhoz mentem.

- Daniel. - szólt utánam, erre pedig felé fordítottam a fejem.

- Csak azt akartam mondani, hogy büszke vagyok rád. - mosolyodott el halványan.

- Hát.. én is magamra. De ez neked köszönhető. - visszafordultam, majd kiléptem a szobám ajtaján, és a házból is.

Egy kis metrózás és séta után Alan házához értem.

Őszintén szólva, kissé leblokkoltam az ajtó előtt. Most tényleg izgultam.

Viszont mikor be akartam kopogni, az ajtó abban a pillanatban kinyílt, én pedig... Alannal találtam szembe magam. Rögtön felismertem, és.. tényleg semmi kamu, egy kurva helyes srác állt előttem. Egy világos kék farmer volt rajta, és egy fekete, feszülős póló, amin épp látszott, hogy izmos a testalkata. Szőke fürtjei kissé a szemébe lógtak, zöld szemei pedig rajtam néztek végig. A kezein volt pár karkötő, és még egy fekete gyűrű is, illetve.. a piercingjei. Volt a fülében, és a nyelvébe is szuratva, ahogy észrevettem. Oh, és még a tetkója egy részét is láttam, ami a két karján húzódott végig. A tetkó a könyöke felett kezdődött mindkét karján, viszont leginkább tetkók sokaságának tűnt. Voltak virágok, különböző minták, amik eléggé sűrűn helyezkedtek el.

- Szia. - mosolygott rám kedvesen, majd miután én is benyögtem valami köszönés félét, beinvitált.

- A pulcsid, nyugodtan rakd a fogasra, a cipődet pedig oda. - mondta elég lazán, én pedig kissé megszeppenve követtem az utasításait.

Már az előtér is eléggé tetszett, de mikor beléptem a nappaliba, az összes dolognak szürke-fehér kombinációja volt.

- Ülj le nyugodtan, Daniel. - helyezte le magát a kanapéra, én pedig úgy döntöttem, hogy mellé ülök, annak ellenére, hogy volt még egy kanapé a szobában, illetve még egy fotel is. A kanapé mellett egy kis asztal helyezkedett el, amin pár üdítő, illetve két darab pohár volt.

- Kérsz valami inni? - nézett rám kérdő tekintettel. - Ami azt illeti, nem tudtam, mit szeretsz, szóval hoztam több mindent is.

- Nem kérek most, de nagyon köszi. - mosolyodtam el halványan, és néztem a szemébe. Baszki, ilyen szép zöld szemeket még életemben nem láttam.

- Szóval.. Daniel. Te egyetemre jársz, igaz?

- Igen, valahogy úgy. De már lassan befejezem.

- Oh, és hogy megy? Nem nehéz ennyit tanulni?

- Hmm.. hát, úgy vagyok vele, hogy megéri, mert utána elég nagy eséllyel vesznek fel igazából bárhová, ahova szeretnék menni.. És? Veled mi a helyzet? Tanulsz valamit?

- Oh, nem, nem vagyok az a nagy mintadiák típus. - mosolyodott el, majd az egyik gyümölcsléért nyúlt, és öntött volna magának, mikor rám nézett. - Biztos nem kérsz?

Miután megráztam a fejem, öntött magának, és belekortyolt a pohárba, majd visszarakta a poharat az asztalra.

- A családoddal mi a helyzet? - emelte rám újra a tekintetét.

- Hát.. anyámék elváltak. Elég nehéz volt a helyzet, de aztán minden rendbe jött. Apámmal évekig nem beszéltem, mivel.. alkoholista volt, de már leszokott róla, és új családja van, meg minden. Szóval, ketten vagyunk anyával. De jó ez így. Megszoktam.

-Hát.. én nem ismertem az igazi szüleimet. Állítólak az árvaház előtt találtak meg, mikor 3 hónapos lehettem, és soha nem is láttam őket. - súrolta meg a tarkóját. - Sokáig csak családról családra bolyongtam, aztán 15 voltam, mikor a vérszerinti apám felbukkant, és visszaszerzett magához, és hát, apámnak tekintem, vagy mi. Anyámról nem tudok sokat, de elég bonyolult a helyzet. Már nem él.

- Részvétem. Sajnálom, ha kellemetlen volt róla beszélned..

- Oh, dehogy. Azért a te sztorid sem minden napi. - mosolyodott el halványan.

A vízes flakont megmarkolva hirtelen megéreztem Alan kezének a melegét a kezemen, de viszonylag hamar visszahúzta a kezét maga mellé.

- Bocsi, csak láttam, hogy a víz felé nyúlsz, így azt gondoltam, hogy öntök neked én.. - kissé zabarban volt, de elmosolyodtam rajta.

- Nem gond. - mosolyogva töltöttem magamnak a poharamba vizet, majd visszacsavartam a kupakot, és visszatettem az asztalra. Miután megittam a pohár tartalmát, Alan felé fordultam, aki épp az arcom felé tartotta a karját, amitől kissé meglepődtem, de mielőtt az arcomhoz érhetett volna, megállt vele, én pedig lassan a szemébe néztem.

- Megengeded, hogy megérintselek? - nézett rám kérdő tekintettel, én pedig elpirultam. Olyan természetességgel kérdeztex mintha csak azt kérdezte volna, hogy van-e még tej a hűtőben.

- M-meg.. - erre a kijelentésre lassan megérintette az arcomat, miközben a reakciómat figyelte.

Közelebb ült, és elkezdett lassan felém hajolni, én pedig csak megvártam, ameddig már csak centikre voltak egymástól az ajkaink.

Újra kérdezett volna valamit, de én abban a pillanatban megcsókoltam, amitől valószínüleg kicsit meglepődött, de amint észbe kapott, visszacsókolt.

Hirtelen valami ismerős dolgot éreztem. Kissé Markra emlékeztetett. Őszintén szólva, valószínüleg ezért döntöttem ezután hátra a kanapén, és ezért ültem az ölébe.

A csókunk kezdett egyre hevesebbé válni. Először azthittem, hogy Alan miután elválik tőlem, azt mondja, hogy ezzel várnunk kéne. De nem tette. Pár pillanat múlva megéreztem a kezeit a csípőmön, amibe bele markolt. Mikor elváltak az ajkaink egymástól, egymásra néztünk. Mindketten enyhén ki voltunk pirulva, és mivel elég sokáig faltuk egymás ajkait, lihegve néztünk egymásra.