Hát így hagysz el.. [18+] || ✅

31. fejezet - Edzés

Leraktam a telefonom a kanapéra, és elindultan a konyhába, de miután pittyegett, kénytelen voltam visszafordulni. Visszasétáltam, majd megnéztem, hogy mit írt vissza.

"Most nem lenne jó neked? Vagy zavarok?"

Kicsit elhúztam a szám az üzenet láttán, de úgy voltam vele, hogy inkább túlesek a dolgon hamarabb.

Elhúzott szájjal válaszoltam neki, hogy ráérek végülis, aztán pedig írta, hogy 10 perc, és ott van.

Pislogtam párat az üzenet láttám. Azért baszki erre nem számítottam.

Gyorsan összedobtam valami szendvicset, és gyorsan megettem, mert elég éhes voltam.

Abban a pillanatban szólt a csengő, amint lenyeltem az utolsó falatot.

A hangra odakaptam a fejem az ajtóhoz, és kissé lefagytam, de végül lassacskán, olyan mereven, mint robot, odamentem az ajtóhoz. Nyeltem egy nagyot, majd kinyitottam az ajtót. Nem csak hülyéskedett, valóban Mark Foster állt az ajtóm előtt. Lassan felnéztem rá, miután akaratlanul is végignéztem rajta.

- Hova szeretnél menni? - nézett rám kérdően.

- Ha lehet, inkább menjünk el sétálni, vagy valami ilyesmi. - fordultam meg, és kutattam elő egy cipőt, majd vettem fel még egy pulcsit. Ezt a jelenetet Mark végignézte, mivel az ajtóval szembe volt a cipős, és véletlenszerűen pont háttal hajolgattam neki. Végig éreztem a tekintetét rajtam. A szám sarkában lévő bújdosó vigyort pedig sikerült jól elrejtenem, mikor visszafordultam felé. Nem titkolta, hogy nézett, ráérősen emelte fel tekintetét, az enyémbe fúrva.

- Elmehetünk kocsikázni, ha gondolod. Az jobb lenne. - ajánlotta fel az ötletet, én pedig legszívesebben lemondtam volna, mert nem akartam vele kettesben lenni, de muszáj volt elvállalnom, mert ha visszautasítom, tudni fogja, hogy el szeretném kerülni a véletlen érintkezést is.

Végül rábólintottam a dologra, és elsőnek szálltam be a kocsiba.

Miután ő is beszállt, beindította a kocsit, és elindultunk, franc tudja hová.

Hallottam, ahogy vesz egy nagy levegőt.

- Oké. Figyelj, sajnálom.. ezt az egészet. Hülye voltam, de a barátaim nagyon fontosak nekem, és ha ők esetlegesen elítélték volna, akkor én egyedül maradok. Érted?

- Én ott lettem volna, és az nem barát, aki elítél azért, mert magadat adod. - néztem rá visszavágva.

- Daniel.. - sóhajtott. - Hidd el, hogy tényleg bánom a dolgot, de nem te voltál az én helyemben, és nem neked kellett döntéseket hoznod helyettem. - szólt rám, de a hangneme teljesen nyugodtságot mutatott.

- Oké. - dőltem hátra, és emeltem a tekintetem az útra. - Én is sajnálom, hogy nem mondtam el neked Theot. De féltem, hogy mi lesz, ha félreértesz valamit, és fájdalmat okozol neki, holott már rég túl van rajtam.

- Tudom. Láttam őket Emilyvel párszor vásárolgatni. Boldogoknak tűnnek. - jegyezte meg. - És.. hülye voltam, és mérges. Meggondolatlan dolgokat mondtam, holott megértem, hogy mit miért tettél. Lépjünk túl rajta, és.. legyünk mondjuk barátok, oké? Nem jó ez, hogy haragban vagyunk.

Ez kissé meglepett engem.

- Oké. Én benne vagyok. Legyünk barátok. - mosolyodtam el halványan. A barátok elég gyenge szó ránk. Amint megláttam, éreztem azt a feszültséget, amivel elváltunk egymástól, de mióta beszélgetünk, ez átment egyfajta... szexuális feszültségbe? Amikor ezt realizáltam, elkezdtem kissé kényelmetlenül érezni magam, hisz ő az exem, akkor meg miért cikáznak a gondolataim olyan dolgok körül, amiket nem az exek csinálnak?

- Egyébként.. ki ez szőke srác, aki veled volt ma? - parkolt le, és ekkor fogtam fel, hogy hol vagyunk. Valami elhagyatott gyáraknál voltunk, ahol rajtunk kívűl egy lélek se ólálkodott.

- Ő Alan. Nem rég óta ismerem. Randizgatunk, vagy mi.

- Alan... azt hiszem, ismerem.. - gondolkodott el.

- Tényleg? Honnan? -fordultam felé kérdően.

- Középiskolában osztálytársak voltunk. Túl ismerős volt délelőtt, mikor láttalak titeket.

- Furcsa. Nekem nem mondta, hogy ismer téged.. - pillantottam az ablakra.

- Sokat változtam gimi óta, mondjuk ő is, de azért felismertem.. Van pár.. közös emlékünk.

- Milyen emlék? - néztem vissza rá.

- Háát.. Nem feltétlen jó emlékek. Volt köztünk pár kisebb konfliktus, mindig is vetélytársak voltunk.. - pár másodperc után, miután ezt elmondta, legyintett egyet. - Mindegy. Nem érdekes. És, milyen randizgatni vele? Megvagytok? - meglepett a kérdés, mivel a délelőtti reakcióját látva teljesen megváltozott a hozzáállása a dologhoz.

- Minden rendben van. Megvagyunk. Nagyon.. bírom őt. - mosolyodtam el halványan. Csak egy pillanat volt az egész, de láttam, hogy belemarkol hevesen a kormányba, ki tudja milyen erővel. Hamar elhúzta onnan a kezét, majd beindította a kocsit, és elindultunk.. Vissza.

A visszafelé úton olyan semleges témákról beszélgettünk, amiknek semmi jelentősége sincs. Nagyjából 15 perc után végre megállt pár házzal a házunk előtt. Megköszöntem, hogy visszahozott, majd kiszálltam a kocsiból, és otthagytam őt. A szemem sarkából még láttam, ahogy belever egy elég nagyot a kormányba, majd elindul feltehetőleg haza.

Majdnem beléptem az ajtón, de meggondoltam magam, és úgy döntöttem, hogy inkább Alanhoz megyek. Nem mondok neki semmit a történtekről.

Elsétáltam tehát Alanhoz, majd bekopogtam az ajtón.

Félmeztelenül, rövidnadrágba, kissé leizzadva nyitott ajtót. Végignéztem alaposan rajta, különösen a tetkóin, amiket még mindig imádok. A jelenet láttán pedig halvány félmosolyra húzta a száját.

- Szia. - nézett le rám még mindig mosolyogva.

- Szia. - ekkor lejjebb hajolt, én pedig nyomtam egy puszit az ajkaira, majd kiegyenesedett, és utat engedett nekem, hogy bemehessek.

Ahogy beléptem, lehuppantam a kanapéra, és megpillantottam a TV-n elindított edzéstervet. Ránéztem Alanra, aki megállt a kis nappaliban lévő asztalnál, amin egy kulacs volt. Azt megfogta, majd lecsavarozta a tetejét, és párat belekortyolt, majd visszarakta az asztalra.

- Nem is tudtam, hogy szoktál edzeni. - jegyeztem meg a jelenetet végignézve.

- A kockahas szerinted adottság? - nézett rám elmosolyodva, majd odalépett hozzám. - Edzhetnénk együtt, ha már idejöttél.

- Nem vagyok az a sportos alkat, csak hátráltatnálak, és elég sokáig elszenvednénk. - vágtam rá, mire a derekára rakta az egyik kezét.

- Naa.. ne kéresd magad. Együtt viccesebb. Ne csak te bámulj. - lépett közvetlenül elém, így még közelebbről megfigyelhettem a félmeztelen testét.

Végül egy kis nyaggatás után beleegyeztem, és adott a saját ruháiból egy rövidnadrágot, és egy pólót. Ő kint várt, ameddig átöltöztem. A tükör elé lépve végignéztem magamon. Kissé nagynak tűntek rajtam a ruhái, tekintve, hogy amúgy is magasabb nálam, és izmosabb is jóval. Egy nagyobb levegővételt vettem, majs kiléptem a hálóból, ahol átöltöztem.

A tekintete meglepett, mert tisztán láttam, hogy nyel egy nagyot. Mi olyan vonzó abban, hogy a cuccai vannak rajtam? Sosem értettem. Odaléptem hozzá, és felnéztem rá.

- Akkor kezdhetjük.

És el is kezdtük. 10 perc után úgy éreztem, hogy már meghalok, de Alannal valamiért elviselhetőbb volt a dolog. A végére már én is jócskán leizzadtam, és a ruha szinte rátapadt a testemre. Kipirulva lihegtem, a kezeimet a combomra téve.

Alan végignézett rajtam, elég feltűnően, és rendesen, majd mikor kiegyenesedtem, és belekortyoltam a kulacsba, amit hozott, akaratlanul is végigfolyt pár vízcsepp a nyakamon, majd be a pólóba. Miután leraktam a kulacsot, odafordultam hozzá.

- Mehetek először zuhanyozni? - néztem rá kérlelő tekintettel.

- Együtt megyünk zuhanyozni. - jelentette ki.