The Hardest War - Larry Stylinson BEFEJEZETT

4. rész

-Louis-

Szavaim hallatára teste megfeszült. Gyengepontra tapintottam. Feszes állkapoccsal kezdte magára kapkodni a ruháit, szemét véletlenül sem vezette rám. Ahogy törölközött úgy figyeltem én is őt magát. Fehér bőr, testén több tetoválás foglalt helyet. Nem volt túl edzett, de válla természetesen széles, izmai szálkásak. Női szemmel nézve igazán kívánatos lett volna, persze ha nem lett volna dákónyelő. Ahogy a gondolatmenetem végére értem, rám nézett, egyenesen a szemeimbe. Bennem pedig akkor tudatosult, hogy az imént egy meztelen férfi testen legeltettem a szemem. "Úristen te balfasz. Ez undorító volt!" kiáltott veszélyt jelezve a belső hangom. Szerencsémre végig sikerült fapofával bambulnom, így nem láthatott semmilyen reakciót. Mégis, zavaromban fülig vörösödtem és azonnal hátat fordítottam neki. A csempét kezdtem pásztázni. Igazán ki lehettem éhezve, ha már egy férfi látványa is örömmel töltött el. A gondolattól is kirázott a hideg. Miért is nem csekkoltad le rögtön a seggét ennyi erővel?! Nem holt mindegy már ezek után? A kimenő alatt mindenképp fel kell keresnem Natashát... Styles köhögéssel adta tudtomra, hogy kész, nem lesz logó farok a perifériámban, sem hófehér tetovált mellkas. Higgadtan megfordultam, a szemeit akkor kapta el alsó részemről és kezdte zavartan a kezében árválkodó fehér törölközőt mustrálni. Ez a kis fasz lecsekkolta a seggem. A pumpám az egekben volt (megint). Kikészített! - Mire vár? Tapsra? - kezdtem el hangosan tapsolni, jelezvén, hogy így is 10 perc késésben van, és ezt itt nem engedhette meg magának. Ez már nem az én problémám volt, majd Gerald fogja szét rúgni a seggét érte. Ahogy elsietett mellettem, oda nyögött egy "viszlátot" és már el is tűnt a szemem elől. Végre elérkezett az én szünetem is.

Megfeszült izmokkal léptem be a szobámba, hogy átöltözhessek. Az agyam folyton csak Styleson kattogott. 8 éve szolgálok katonaként, átéltem már egy háborút is, mégsem idegesített fel ennyire senki és semmi az évek alatt. Felkaptam a fehér pólómat és az edzőnadrágom, lábbelinek egy egyszerű vászoncipőt húztam. Nem mintha lenne itt másom ezen, és egy acélbetétesen kívül. Beletúrok a hajamba, hogy ne álljon olyan szerencsétlenül, és a kantinba mentem az ebédemért. A folyosón nem tudtam elkerülni Mattet, de most nem tűzte ki céljául az idegesítésemet, úgyhogy elég jól elvoltunk, még hozzám képest is. Az ebédlőben a kis csapatunk köreiben foglaltunk helyet, mint mindig. A hangulat jó volt, nevetgéltünk sztorizgattunk, bár a kaja senkinél nem fogyott olyan elánnal, mint kellett volna. Pár falat, nem sok, annyi se csúszott le a torkomon. Állagra főzelék volt, ízre valami más. Az emberek azt pletykálják, hogy a katonáknak jól főznek. Mekkora faszság. Nem tudom, ki találta ezt ki, de megkóstoltatnám vele ezeket a csodákat. Alig várom, hogy kimenő alatt ehessek egy jó hamburgert!

Kicsit nyugodtabban sétáltam a szobám felé a törölközőmért, majd a szint közös fürdőjébe vettem az irányt. Senki nem volt rajtam kívül így kiélvezhettem a (legjobb esetben is csak langyos) víz kellemes folyását testemen. Egy nagy adag tusfürdőt nyomtam tenyerembe, majd lassan masszírozni kezdtem bőrömbe. Ahogy farkamhoz értem, rájöttem, hogy mennyire ki is vagyok már éhezve, hiszen egy kis érintéstől is görcsbe rándult az alhasam. Lassan kezdtem simogatni míg végül kőkemény nem lett, és be kell valljam, ehhez nem kellett több fél percnél. Ebből a szempontból utálok katona lenni, hogy el kell nyomjam az ösztöneimet mert nincs, aki eleget tehetne a szükségleteimnek. Pontosabban nem akkor, és nem annyiszor, ahányszor én akarom. Erősebben rámarkoltam a farkamra a jobb kezemmel, a ballal a nedves csempének támaszkodtam. A vízsugarak elnyomták zihálásom, és szükség is volt rá. Az a jó a kiéhezett férfiak recskázásában, hogy nem tart sokáig, ahogy az enyém sem tartott. Kezem már eszeveszett tempóban pumpálta a farkam, a gondolataim valahol a fellegekben jártak. Közeleg a vége, igazán érzem már a kielégülés előtti pillanatot, amikor bevillant egy kép szemeim elé. Egy zöldszempár nevetőráncokkal alatta. Göndör barna fürtök nedvesen keretezve az arcot, egy pillangó tetoválás és egy hang, ami kéjesen a fülembe suttogja, hogy „Tomlinson Hadnagy úr!" A gondolatmenet végére az alhasamnál összegyűlt forróság hirtelen enyhült. Apró rángásokban tört rám az orgazmus, miközben még mindig visszhangzott a fejemben a három szó, azon a bizonyos hangon. Néztem, ahogy az ondó lefolyt csempén, és közben ismét realizáltam nagyot nyelve, hogy Stylesra gondoltam élvezés közben. „Mi van Louis, homár lettél?" kacagott belső hangom. Öklendeznem kellett a gondolattól is, hogy egy másik férfi arcának, és hangjának gondolatától élveztem el. „Be kell látnod, elég pofás kis arc" kontrázott rá megint a belső hang. Teljesen összezavarodtam, menekülni akartam a zuhanyzóból, mintha így semmissé tehetném a történteket, így gyorsan megtörölköztem, magamra kaptam az alsóm és nadrágom, majd ott sem voltam. Az ágyamra dőlve szinte szét tépett a gondolat, hogy Harry arca jutott eszembe egy ilyen kényes pillanatban. Kurvára ki voltam éhezve, minél előbb ki kellett jutnom Natashához. Lassan feltápászkodtam a fehér ágyneműből, és az ablakomhoz léptem. A széles párkánynak köszönhetően könnyen kiülhettem, ha kedvem tartotta, vagy ha csak lusta voltam lemenni az épület elé rá gyújtani. Jut eszembe. Nagy nehezen kihalásztam egy szálat az éjjeliszekrényként szolgáló asztalkán hagyott dobozból. A nadrágom zsebéből elővarázsoltam a gyújtóm. Lassan engedem ki a füstöt, kiélvezve a keserűséget, amit a torkomon hagyott a slukk. Szétnéztem az udvarrészen, amire innen is rálátni. A harmadik emeleti elhelyezkedésnek hála elég sok minden észrevehető, viszont én magam nagyrészt takarásból élvezhettem a megfigyelést. A sár lepte udvaron két fehér felsős alakot pillantottam meg, amint az egyik fához igyekeztek. Nagyot slukkoltam ismét, esélyt sem adtam az eső által tisztított friss levegőnek, hogy tartósan a tüdőmben tartózkodjon.

Épp, hogy elnyomtam a csikket, amikor a folyosót egy öblös férfihang töltötte meg.

-Tomlinson! - azonnal pattantam, magamra kaptam a fehér pólóm és sietősen megindultam a hang irányába. Azonnal tudtam, ki az, nem várathattam meg.

-Igen, alezredes úr? – álltam meg előtte. Arcán kaján vigyor terült szét, amitől személy szerint inkább paráztam, mintsem nyugodt lettem. A szeme semmit nem árult el szándékából. Valahogy mindig olyan...furának tartottam ezt a pasast.

-Pihengetünk? Nehogy meggondolja magát a tábornok a kinevezéséről! – próbált barátian viccelődni, de egy erőltetett mosolyon kívül más nem jutott neki részemről. – Egyébként pont emiatt érkeztem. Mivel előkészültséget rendeltek el, így nem lesz ceremónia, meg a hasonló habos - babos ünneplés egyelőre. Pénteken kettőkör menjen a tábornok irodájába, ott megkapja a jelvényt, ami feljogosítja, hogy innentől századosnak szólítsák. – fejezte be mondanivalóját, arca érzelemmentes ugyanakkor rendkívül komoly maradt. Felfigyeltem volna az „előkészültség" szóra, ha a lelkem épp nem olvadt volna meg a „százados" szóra. Lassan, de haladtam a célom felé, ez pedig nagy elégedettséggel töltött el. Éppen meg szerettem volna köszönni az információt, mikor bizalmasan közelebb hajolt. – Tudja, pár hét és sorozás, aztán pedig ki tudja? Remélem megint remekelni fog a harcmezőn, mint két éve. – veregette meg vállam.

-Mindent megteszek alezredes úr, ahogy mindig! – válaszoltam mélyen a szemébe nézve. Két éve volt az első igazi, komoly bevetésem. Háború tört ki a keleti országok között nekünk pedig kötelességünk volt helytállni a szövetséges ország mellett. Így esett, hogy majdnem ott hagytam a fejem, és két társam. Mindenki legnagyobb meglepetésére sikerült mindent megoldanom, azt mondják igazi „hőstettet" hajtottam végre, de én nem gondolom. Csak kihasználtam az adottságaim. Kiskorom óta azt mondták, sőt sulykolták belém, hogy nekem valami magas rangú személynek kell lennem, követve a szüleim plédáját. És ha már minden tiltás ellenére a katonaságot választottam, akkor tábornoknak legalább, ők már valakik az életben. Volt időm felkészülni az ilyen helyzetekre is. Az alezredes csak egy biztató mosolynak szánt vicsorgással az arcán tovább állt. Ideje lenne felhívnom anyámékat a hírről.

Az ágyamon fekve relaxálok, vagyis csak relaxálnék, ha nem kopogott volna valamelyik hülye öt perce egyfolytában. „Csak nem megy el..." Kinyitva a barna nyílászárót Matt vigyorgó feje tört utat magának a szobámba.

- Na mi tartott ennyi ideig? Csak nem megzavartam valami magánjellegűt?! – kacsintott kacéran rám, miközben ledobta magát az ágyneműre.

- Pontosan úgy volt, ahogy gondolod. Épp orgiát tartottam, és az egyik csaj nem volt hajlandó kiugrani az ablakon, kilökni meg nehezebb volt. Ezért nem tudtam rögtön ajtót nyitni. - fáradtan arrébb lökdöstem a kezeit, amiken támaszkodott, majd, amikor már nem volt semmi útban, arccal előre ismét visszahanyatlottam az ágyamba.

- Lennék a helyedben Lou, ha ilyen szabadidőeltöltési lehetőségeid vannak. – nézett reménykedve a plafon irányába. Artikulálatlanul morogtam egyet, és elkezdtem vakon bökdösni a karját. – Jól van na. Nem a semmiért jöttem, igazából kérni szeretnék valamit. Az irattárból kellene kikeresnem néhány aktát. – átfordultam a hátamra, mert már nem nagyon kaptam levegőt a paplantól. Kérdőn felhúztam, az egyik szemöldököm, de nem tudtam, hogy Matthew látja-e, mert a plafon apró repedéseit pásztáztam.