The Hardest War - Larry Stylinson BEFEJEZETT

16.rész

Egyszerűen nem bírtam a csendet ezek után. Kinyitottam, majd alsómat magamra kapva rá gyújtottam egy szál cigire. Harryt néztem a szemem sarkából, ahogy csak pihegett, majd egy zsebkendővel megpróbálta megtörölni magát végül hátára fordult és a plafont kezdte vizslatni. Megint a plafont. Kicsit sem érezte magát zavarban, mintha már ezer éve ismertük volna egymást úgy terült szét az ágyamon meztelenül. Haja csapzott volt, de még így is jól kivehetően göndör, szeme pedig csillogva fürkészte a szoba minden területét. Mi volt ennyire kurva érdekes itt...?

- Amúgy te mióta cigizel?– fordult felém hirtelen, ezzel teljesen megszakítva a bámészkodásom. Pár pillanat kellett, mire teljesen leesett, hogy ő most letegezett. Mi a fasz?! Olyan mértékben öntött el a düh, hogy ráförmedtem. A tiszteletlenség magas szintjét ütötte meg azzal, hogy letegezett. Nem kért engedélyt, sőt. Ha kért volna, sem engedtem volna meg neki. Nem vagyunk azonos rangban. 

- Hogy mondja? – kérdezem rekedt hangon. Még a levegő is bennem maradt az előző kérdéstől. -Említettem valaha is, hogy tegeződjünk Stlyes? Mert nem rémlik. Ne gondolja, hogy azért, mert most megdugtam, egyből puszipajtások leszünk. Lehet hiba volt magával kezdenem, ha erre többször is fel kell majd hívnom a figyelmét. – szívtam bele egy nagyon a cigimbe, és éreztem ahogy szemeim szinte szikrát szórtak, és ő is tudta, még ha nem is épp rá néztem. Meglepődve kapta rám a tekintetét, majd bűnbánóan lehajtotta fejét és kezével kezdett játszani. A következő pillanatban már az ágy előtt állt, és ruháit kapkodta magára. Épp a kilincsért nyúlt, amikor újra rám nézett. Láttam szemén a sértettséget és kicsit szarul éreztem magam emiatt. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire leszidnom. Nagyot sóhajtva szóltam újra hozzá. – Maradjon Stlyes, nem úgy gondoltam. Ne haragudjon. – zavarodottan fordult felém, de végül elengedte a kilincset és lassan az ágyamra ült. – Vegyen egyet. – dobtam felé a cigisdobozt.

-Megtisztelve érzem mag, hogy a nagy Tomlinson százados megkínál cigivel. Igazán lekötelez uram. – nézett huncutul rám, de már nem idegesítettem fel magam. Megforgattam a szemem és kibámultam az ablakon.

- Érezze is. – mentem bele a játékba, majd elgondolkodtam. – Egyébként, ha ketten vagyunk, és senki sem hall, hívhat a keresztnevemen. Úgy is lehet magázódni, hogy a keresztnevem használja. Cserébe én is Harrynek nevezem akkor. – anyám, a katonaság köreiben sosem engedtem el magam ennyire. Rohadtul remélem, hogy nem követtem el hatalmas hibát. Elég nagy csend támadt, muszáj volt ránéznem. Az új helyzettől egyáltalán nem lettem magabiztosabb. Styles csak bambán nézett, nagy zöld szemeit rám függesztette. – Na, mi van? Mondhatja, hogy kösz nem, nem kell ilyen bután néznie! – könnyelműen visszavezettem a tekintetem az udvarra, de belül kicsit megbántottan éreztem magam. Hülyeség. Ez csak Styles, nem a világ, ha tartjuk a távolságot. Sőt, nagyon helyes.

- Én...Én nagyon szívesen százados úr! – hirtelenkedett, viszont szégyenlősen, lehajtott fejjel ismét némaságba burkolózott.

- Styles, egyszer pimaszkodik, a következő pillanatban meg mindent harapófogóval kell kihúzni magából. – elnyomtam a cigim, és a székembe vetődtem, bokámat a térdemre fektetve várakoztam, hogy ő is elnyomja a csikket. Az ágyamra vetődött, rakoncátlan göndör tincseibe beletúrva próbálta engedelmességre bírni azokat.

- Nagyon szívesen, de akad egy probléma. – felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Százados úr, sajnálom, de fogalmam sincs, mi a neve. Mármint a teljes neve. – ledöbbenve néztem rá, vártam, mikor neveti el magát, de ez nem történt meg. Végigpörgetettem az elmúlt pár hetet magamban, és tény, hogy maximum Mattől hallhatta, de ő is kínosan ügyel a diszkrécióra velem kapcsolatban. Kivételesen Styles helyett én nevettem el magam a helyzet abszurditásán.