23.rész

821 103 11
                                    

Louis

Hiába volt még csak reggel tíz óra már a harmadik kávé gőzölgött előttem, köszönhetően a fáradtságnak. Több száz tábornok, ezredes és százados gyűlt össze az előadóban. A kezeim folyamatosan halántékomat masszírozták de az a kurva fejfájás nem akart enyhülni. Három órája voltunk bent. A levegő állott volt az amúgy is dohos előadóban az előttem heverő asztalon pedig szerte-széjjel hevertek a jegyzeteim és végre elérkeztünk mindenki mumusához, a vörös mappákhoz. Abban voltak megtalálhatók a mindenkori háborúk taktikái, beosztásai, stratégiái és minden más nyalánkság. Akaratlanul sem tudtam kiverni a fejemből a közelgő kivonulás gondolatát. Majd' két órával és pár cigiszünettel később, délben végre elérkeztünk az igazán izgalmas dolgokhoz. 

- Minden tiszt figyelmét kérem! - szólalt fel az egyik nagykutya öblös, mély hangon és szinte biztos voltam benne, hogy valamennyiünkben a szar is bent ragadt a fickó megjelenésétől. - Nagy örömömre szolgálna, ha minél gyorsabban befejezhetnénk végre ezt a mai napot. Ezért olyan tisztek önkéntes jelentkezését kérem, akik a front élvonalában védenék hazánkat. Mielőtt bárki is magasba dobná a kezét, szeretném tisztázni a nyilvánvalót. Ez a feladat, bár minden kétséget kizárólag hősies és tiszteletre méltó, nem utolsó szempont az sem, hogy a legkevésbé sem veszélytelen. Önök lesznek elől kitéve ezzel magukat gyors és kegyetlen halálnak, amivel ugyan mind szembe nézünk majd, de önök azok, akiknek elsőként harcolniuk kell. Felderítő és hátvéd csoportokra osztjuk majd önöket. Értelem szerűen a felderítők feladata nem lesz más, mint előre menni és minden apró információ morzsát visszajuttatni a hátra maradt csapatoknak. Mindezek tudatában szeretném, ha jelentkeznének. - ült vissza szigorú arccal a székébe. Súlyos csend telepedett a teremre. - Önkéntjelentkezők hiányéban a felsővezetés jelöli ki a tiszteket. - szólalt fel ez előző fickó baljáról egy unszimpatikus, öntelt képű Tábornok.  - vágni lehetett a feszültséget. Mindenki tudta, hogy halálba küldik szerencsétleneket. Végül pár idegörlő perc után felállt az első tiszt. Majd a második és a harmadik is. Újra és újra átfutott az agyamon a csontig rágott gondolat, ami nem hagyott nyugodni már napok óta. Nagy levegőt véve letámasztottam a tenyerem az asztalra és lassan felálltam. Tudtam, hogy a halálba menetelek. Tudtam, hogy kis százaléknyi esélyem van arra, hogy túl éljem ugyanakkor a tapasztalataimmal és a hadviselési múltammal nagy előnyre tehet szert az első frontvonal. Nehéz mellkassal álltam végig a következő negyed órát, majd szinte üresen távoztam a teremből. A visszafelé tartó busz úton unottan a kezembe kapva egy csomag kekszet kezdtem el enni és a tájat figyelni. Délután hat óra volt és piszkosan elfáradtunk. Talán még azt is megbeszéltük, hogy ki mikor mehet el szarni. Mérges voltam a kialakult helyzetre és leginkább csak aludni szerettem volna. Útközben megálltunk egy bevásárlóközpontnál és mindenki szorgosan igyekezett megpakolni a kosarát mindennel, amire szüksége lehet a laktanyán. Nem tudtam nem észre venni a felénk pillantgató embereket, hiszen nem minden nap látnak egy csapat katonát az esti nagy bevásárlás közben. Az én kosaram szinte üres maradt. Egy mentás ízesítésű tea, pár csomag keksz, valamint egy rohadt drága whiskey foglalt helyet a hatalmas piros kosárban. 

Újabb két óra buszozás után a seggem már zsibbadt a rengeteg üléstől és alig bírtam ki, hogy ne lökjek fel mindenkit és kezdjek el szaladni egyenesen a szobámba. Egy erős lökéssel kinyitottam a nehéz fa ajtót és egyből az ágyamra vetettem magam, de tudtam, hogy nem aludhatok el uniformisban, amitől amúgy is viszketett már mindenem ezért vetkőzni kezdtem. A szemben lévő ágyra pillantva Zayn figyelt engem, éppen a vacsora utáni sziesztáját töltötte. 

- Szép estét Tommo százados! Milyen volt a szülői? - éreztem, ahogy az arcom éveket öregedik másodpercek alatt. Egy célirányos gyilkos pillantással adtam tudtára, hogy nem vagyok trécselős kedvemben így gyorsan témát váltott. - Itt nem történt semmi izgalmas. Amint leléptek kimentünk a kocsmába és ittunk, ameddig bírtunk.. kicsit örülök, hogy nem volt itt, jó volt végre a szuszogása nélkül elaludni. - vigyorgott egyenesen a képembe majd egy csibész mosoly kíséretében hátra dőlt és a telefonját kezdte el nyomkodni. Egy szó nélkül kezdtem el kipakolni a táskám tartalmát. A ruhákat a szekrénybe, a többit pedig az asztalra tettem. - Az ott az, amire gondolok? - A fekete hajúra kapva a tekintetem megértettem mire gondol. Nyálcsorgatva figyelte az asztalon piheni whiskeys üveget. 

- Nem Malik, tea van benne.. Mégis mit hisz? - szúrtam oda cinikusan. Megforgatta hatalmas szemeit majd gyorsan felült és szinte könyörgően pillantgatott felém. - Kurva gyorsan felejtse el, hogy akár egy kortyot is kap belőle.. Eszem megáll.. - morogtam magam elé- Öt perce mesélte el, hogy mennyire lerészegedett tegnap és most is inna... Problémái vannak Malik? - álltam meg előtte - Ne merezdgesse a szemét a piámra az isten verje meg, vagy esküszöm, hogy seggbe rúgom.. - bosszúan ültem le az ágyamra majd az ágy alatt kutatva előszedtem az egyik könyvemet, amit már rég be akartam fejezni. Hiába minden próbálkozásom, Malik tekintete szinte lyukat égetett a bőrömbe. - Faszomat már Malik..- mordultam fel mérgesen. Tekintete olyan könyörgő volt, mint egy újszületett, elhagyott kismacskának. Lehet, hogy a fáradtság miatt, de megenyhültem. - Mindenkinek kussol erről, csak egyet kap és ezért holnap dupla kört fut! - nyúltam a teli üvegért. - Hozza már a poharát, vagy meggondolom magam! - csattantam fel, mire ő serényen kutakodni kezdett és fél percen belül már előttem állt, kezében az említett pohárral. 

- Na és Tommo, mire ez a nagy fényűzés? Nem olcsó ez a pia, higgye el.. én már csak tudom! - csapta le kiürült poharát az éjjeliszekrényére. "Hát persze, hogy tudod te elkényeztetett kis pöcs.." Érdembeli válasz nélkül hagytam őt. Egy hatalmasat nyögtem fájdalmamban. Szó szerint fájt már őt hallgatnom. Pulóverem alá rejtettem a drága kincsemet és szó nélkül megindultam. 

- Matt! Matthew a jó ég áldjon meg! - szinte kiabáltam, mire végre megfordult és meglepett tekintettel kémlelt engem. 

- Lou? Azt hittem ma már nem is foglak látni. - az órámra nézve nyugtáztam, hogy elég későre jár. 

- Nincs kedved keresni egy nyugodtabb helyet? - mutattam a pulóverem alá rejtett csodára. Halkan felkuncogott majd a nyugati szárnyban lévő felszerelésraktár felé vettük az irányt. Büdös, ablak nélküli kis fészer volt. Más esetben be nem tettem volna oda a lábam, de ez most különleges alkalom volt. Egy ládát felfordítva ráhelyeztem a piát, valamint két műanyag poharat, amit a kávé automatából hoztam és töltöttem. 

- Húha, vagy ünneplünk valamit, vagy valami kurva szar híred van számomra. - próbálta elviccelni a helyzetet. Nem mertem a szemébe nézni. 

- Kezdem a jó hírrel..- feleltem, majd egyből meghúztam a poharam. - Hátul-középen lesztek, a negyedik vonal környékén. 

- Hát, ez azt hiszem jó hír.. Mármint legszívesebben sehol sem lennék a kurva háborúban dehát..- nagyot sóhajtott és inkább ő is kortyolt egyet. - És ti? Ti is a közelünkben lesztek, nem? - lesütött szemmel pásztáztam a poros földet. - Louis, válaszolj! - Matt egyre aggódóbb hanggal, lassan beszélt. Nem akartam, hogy aggódjon értem, nem érdemeltem meg. Ezért nem akartam az elején senkivel jóban lenni. A döntéseim rájuk is kihatottak. 

- Nem tudom még pontosan.. Még tárgyalnak róla. - lódítottam. Nem akartam hogy mégtöbb feszültséget mára. - Inkább mesélj, mi volt itt ameddig távol voltam? Jól megfuttattad a tacskókat? - próbáltam oldani a feszültséget és magamban mélyre elnyomni a feltörni készülő igazságot arról, hogy hol is leszek pontosan a fronton. Matt pár pillanatig tétovázott, mintha gondolkodott volna valamin, majd rendezve arckifejezését vigyorogva ecsetelni kezdte, hogy hogy sikerült a tegnapi terepgyakorlat. Mosolyogva nyugtáztam a hallottakat és egy újabb pohárral a kezemben hátra dőlve figyeltem a polcot mellettem. Matt sem szólalt meg, szinte már kínos volt a csend kettőnk között ami nagyon szokatlan volt, gyomorgörcsöm lett tőle. Ő is töltött magának még eggyel, és rám nézett. Nagyot sóhajtottam. "Most, vagy soha."

- Elől leszek a fronton..

- Azt hiszem Styles lefeküdt Malikkal.. - szinkronban, tökéletesen egyszerre fejeztük be a mondatainkat. Pár pillanat csend telepedett közénk, csak annyi, ameddig mindketten felfogtuk az elhangzottakat.


- Mi van?!
- Mi van?!


Sziasztok! <3 

Megérkezett, olvassátok szeretettel meg minden ilyesmi ! <333 Remélem tetszeni fog, be kell vallanom, hogy a sztori fő szálát tekintve nem ez lett a legizgalmasabb rész valaha, de lesz ez még jobb is ! ☺ 

Tami <3


The Hardest War - Larry Stylinson BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now