The Hardest War - Larry Stylinson BEFEJEZETT

8.rész

A mai komment az előző résznél annyira feldobott, hogy úgy gondoltam hozom is a következő részt! Remélem tetszeni fog nektek! ☺

-Louis-

Puhább ajkakra találtam, mint amilyenekre számítottam. Nem hiába csábítgattak azok a rózsaszín, szexi párnák. Meglepődöttségében levegőt is elfelejtett venni egy ideig, de aztán belement a játékba. Feladta a passzívitást és vadul kezdtünk el csókolózni. Szabad kezem már feje mellett támasztottam a falon, ő derekamat szorította. Szorosan egymáshoz simulva álltunk a falnál, minden levegővételénél éreztem az orrán kiáramló forró levegőt. Elragadott a szenvedély, nem bírtam magamnak parancsolni, de momentán le is szartam minden önuralmam. Csípőm egyre erősebben szorítottam neki, a fal és közte már egy papírnyi hely sem volt, amikor hirtelen feltűnt valami. Valami szokatlan és kemény az ágyékom tájékán, ami nem hozzám tartozott. „Styles farka felállt rád te barom" szinte visított a fülembe a hang. Azonnal ellöktem magam tőle. Egy pillanat alatt szökött vissza az önuralom, de bár el sem ment volna! Csak most tudatosult bennem, mit tettem. Dühös, tehetetlen és kétségbeesett voltam. Ő pedig csak nézett rám, nem értette mi történt. Farkasszemet néztünk, és épp megszólalt volna, amit nem hagyhattam. Nem engedhettem, nem akartam, hogy hozzám szóljon. Undorító, amit műveltünk, hánynom kellett magamtól. Ő pedig csak nézett, tök ártatlanul, mintha nem is lett volna semmi abnormális abban, amit az előbb műveltünk. Olyan kurva idegesítően nézett, hogy muszáj volt megtennem. Hirtelen egy erőset ütöttem hasfalába, amitől ő köhögve görnyedt össze, és kétségbeesetten nézett fel rám. Ne nézzen rám így a kurva életbe!

-Mi a kurva élet volt ez Styles?! - szinte szó szerint rá hánytam a szavakat. Mielőtt elindultam és ott hagytam volna őt görnyedve, mellé guggoltam, kezem közé vettem az állát és kényszerítettem, hogy szemembe nézzen. Ebben a mozdulatban nem volt semmi erotika vagy szenvedély, inkább durvaság és ellenszenv. – Egyszer mondom el, ez soha többé nem fog megtörténni. Sőt, ez úgy ahogy van, meg sem történt. a szádat pedig okosan használd, ne akarj még jobban magadra haragítani. - néztem rá fenyegetően. Ahogy felegyenesedtem, a világ forogni kezdett, emlékek százai sorozták meg az elmém. Éreztem őt a számban. Éreztem a hasfalát az enyémnek feszülni, a haja csiklandozását az orromon. Kibaszott részeg voltam. Köpnöm kellett, amit meg is tettem a görnyedt újonc mellé pár centivel. Sietősen, elslisszoltam, vissza sem nézve mintha sosem jártam volna annál a falnál.

Szombat reggel nem keltem annyira másnaposan, mint számítottam rá. Hát, ez akkor azt jelentette, hogy ma sincs akadálya semminek. Szemem dörgölve keltem ki a puha paplan alól, mert valamit sürgősen ennem kellett.
- Baszdmeg, Tomlinson...- morogtam magam elé, ahogy észrevettem, úgy, ahogy voltam, farmerben és ingben aludtam el. A szoba állapotáról már ne is essen szó. Istenem, ha látna valaki! Át öltöztem és lerobogtam az ebédlőbe, ahol csentem magamnak pár péksütit, de nem ültem le a többiekhez. Míg elértem a szobámig, meg ettem a szerzeményem egy részét, azonban meglepetés várt.
- Styles! Hát maga? – nem voltam teljesen jól, de most kivételesen ezt nem a környezetemen akartam levezetni. A tacskó kicsit megremegett, mintha félne tőlem. Hát ezt meg mi lelte? Oké, hogy nem voltunk a legjobb viszonyban, de azért félni nem szokott.
- Én...Én csak...
- Igen...? – csak sikerült összeszednie a gondolatait, nagy levegőt véve kihúzta magát.
- Farell hadnagy küldött, hogy átadjak önnek egy üzenetet uram! – átgondoltam a helyzetet. Ha Matt üzent, akkor biztos, hogy bizalmas, másrészt biztos, hogy ez hosszú lesz.
- Gyere be, Styles. Mattet ismerve jobb, ha nem hallják mások. – belöktem félkézzel az ajtót, a másikban még mindig a péksütiket szorongatva. Beérve belerúgtam az egyik dobozba a sok közül, amelyek a padlón hevertek szerte szét. – Bassza meg! Nem kéne részegen szétbarmolnom mindent. – szitkozódtam magamban, miközben Styles megállt az ajtóban, láthatóan nem akaródzott neki beljebb fáradni. Lepakoltam az asztalomra, a forgószékbe belepuffanva várakozóan néztem az ajtót támasztóra. – Hallgatlak.
- Farell hadnagy meghagyta nekem, hogy tájékoztassam Önt, hogy hétfőn rendkívüli megbeszélést tart a vezetőség. Az alezredes úr akarta Önt tájékoztatni, de nem találta meg, ezért Farell hadnagyra bízta az információt. Azt is mondta még, hogy a vörös mappák lesznek a fő témák, bár ezt nem igazán értettem. – Styles gépies, tartózkodó hangja majdnem elaltatta másnapos elmém, de a mappák említésére felkaptam a fejem. Kurva élet. A vörös mappák a közelgő háborúra vonatkozó feljegyzések. Nyugtalanul fészkelődni kezdtem. Ez nagyon nem jó hír.
- Értettem Styles. – felálltam, és megindultam felé, hogy kiengedjem. – Szeretném, ha ez a pár mondat köztünk maradna, és nem esne szó róluk ezen a négy falon kívül. Értjük egymást, ugye? – odaléptem az ajtóhoz, hogy kinyissam neki, de ahogy léptem volna hátra, hirtelen kiugrott a lábam alól a talaj, és elvesztettem a kontrollt. Készültem volna a fájdalomra, de ehelyett két hatalmas kezet éreztem a derekamra markolni.Sötétség, sör fröccsenése, egy meleg tenyér a kezemen, ahogy együtt tartjuk az üveget. „Mennyit ivott? Eleget" hallottam a hangokat, és tudom, hogy én vagyok az egyik. Aztán azok a meleg tenyerek görcsösen szorítják a derekamat, puha ajkak csókolják a számat, és egy álló farok feszül az ágyékomnak.Egy pillanat leforgása volt az egész, újra ott voltam a szobámban, Styles pedig szinte fölöttem. Azonnal megvetettem a lábam, sietősen kivágtam az ajtót és jelentőségteljesen a megszeppent srácra néztem.
- Távozhat, tiszt. – fagyos hangomtól mintha tisztult volna a látása. Tudja, hogy tudom. Nagyot nyelve lépett ki az ajtón.
- Viszlát, százados úr. – válasz nélkül csaptam be utána az ajtót.
- Ez nem lehet igaz. Nem. Ez nem történhet meg. - A fejemet fogva róttam a köröket, nem bírtam felfogni, hogy lehettem ennyire részeg. Bassza meg! - Még megbeszélni sem tudok senkivel, mert biztos rám fogná, hogy buzi vagyok. Matt sincs itt. Áhhh! – a hajam tépve erőltettem magam, hogy megoldást találjak, de semmi értelme nem volt. Idegemben összepakolom a szobát, hogy ne nézzen ki úgy, mint egy csatatér. Dél körül volt, én pedig nem bírtam tovább. Farmerben és egy sima fekete hosszú ujjúban indultam a városba. Le kellett vezetnem a feszültséget. Fogalmam sincs mióta és mennyit ittam, de valamiért nem is érdekelt. El akartam felejteni a tegnap éjszakát, és irigyeltem azt az embert, aki voltam, amikor felkeltem. Édes tudatlanság ugyebár...Úgy a harmadik, vagy a negyedik kocsmában járhattam, de eléggé összefolyt az elmúlt jónéhány óra. El akartam kerülni a katonaság tagjait, így a legeldugottab lebujokba mentem csak be. Most viszont Natashára volt szükségem. Imbolyogva álltam fel, ledobva a pénzt az asztalra. Forgott a világ, úgy éreztem, mintha egy hajón lennék. Botladozva indultam meg a macskaköves utcán. Nyolc órára saccoltam az időt a sötétség alapján, bár a fene se tudja így a tél közeledtével. Valaki nekiment a vállamnak, majdnem fel is lökött, de nem tudtam vele foglalkozni, csak mentem előre. Göndör fürtök voltak előttem, és szinte égett a derekamon a bőr ott, ahol ma elkapott. Gyűlölöm. Gyorsabbra vettem a tempót, és próbáltam nem gondolni semmire, de ez az állapotomban igencsak nehézkesen ment. A falat támasztva tudtam csak botladozni, és ha valamit meg akartam nézni, több percig kellett fókuszálnom. A pultban azt mondták, hogy Natasha hátul van, és mondtak még valamit, de azt már lényegtelennek ítéltem, és leszartam. A több év járás után már öntudatlanul is eltaláltam volna a szobába, és amint kitapogatom az ajtógombot, pezsegni kezdett a vérem.
- Natasha! Drágám! Arra gondoltam, ho-....- nyitottam – mit nyitottam, estem – a helyiségbe, ahol azonban nem várt meglepetés fogadott. Zöldszemű démonom nem volt egyedül, és ahogy elnéztem, nem is ért rá túlságosan. A sarokban helyet foglaló kárpitos karosszékben trónoló egyén az első meglepetés után intett egyet, ahogy kilesve Natasha válla fölött felismert. Az említett minden megilletődöttségtől mentesen lesett hátra, csábos szemeit megpihentetve rajtam, mint aki várja, mi is sül ki ebből. Felmérve a helyzetet csalódottan támasztottam az arcomat az ajtó élének.