The Hardest War - Larry Stylinson BEFEJEZETT

21. rész

Louis

Rám pillantott, de habozott. Gondolkodott, hogy mit mondjon. Én sem tudtam volna mi a jó válasz erre, de tudnom kellett az igazságot, minden részletét hallani akartam a kapcsolatuknak.

- Nézze.. Nem vagyok benne biztos, hogy el akarom magának mondani. - mélyen a szemembe nézett, tekintete könyörgő volt, azt akarta, hogy ne zaklassam tovább ezekkel a kérdésekkel. Kételkedést nem tűrően bámultam vissza rá. Kezébe vett egy újabb szálat és lassan meggyújtotta, majd egy hatalmasat szívott bele. Tekintetét közben az udvarra vezette, nézte, ahogy Stylesék elhagyják a terepet. Pár percig csendben ültünk, nem tudtam, hogy szedhetném ki belőle a dolgokat. - Az egész el volt baszva. - kezdett bele végül halkan. - Tizennégy éves volt, egy kölyök. És olyan tudatlan meg minden szar, de ahogy rajongott.. - nézett rám csillogó szemekkel. - Rajongott értem, akármit tettem Ő csak nézett rám mosolyogva azokkal a hatalmas szemekkel. De nagyon elbasztam. - szívott újra cigijébe és már azt hittem nem szólal meg újra, mikor felém fordult. - Kihasználtam minden létező módon. De olyan hülye volt, hogy hagyta magát! - csattant fel, majd gondterhelten kezébe hajtotta a fejét. - Sokat veszekedtünk mert mindig velem akart lenni és ez nem tetszett. Olyan volt, mint egy pióca. Ha egyedül voltam jó volt vele lenni, de sosem vitt rá a lélek, hogy bemutassam Őt bárkinek is.. Főleg nem Jimnek.. Ha megtudná, hogy mi volt.. Mindegy.. - sóhajtott egy nagyot és újra az udvart kezdte kémlelni.

- Mivel érte el, hogy ennyire féljen magától? - kérdeztem én is az udvart pásztázva szemeimmel.

- Bántottam őt. Sokszor, minden formában. - a hangja olyan halk volt, hogy erősen kellett koncentrálnom. - Eleinte sokkal erősebb voltam, mint Ő. Neki senki nem tanította meg, hogy hogyan védje meg magát. Elég szerencsétlen gyerek volt, hogy őszinte legyek. Szakadt, régi ruhákban járt és sosem emelt hangot semmiért. És ez felbaszott! Ezért megütöttem őt.. Egyszer.. kétszer aztán szinte már rendszeresen vertem.. - csendben hallgattam, ahogy valószínűleg először vallja ezt be bárkinek is, de legszívesebben szét téptem volna. A kezeimet ökölbe szorítva ültem némán és hallgattam, hogyan keserítette meg Harry életét. Észrevehette rajtam az elfojtott indulatokat ezért kezeit védekezően feltéve felém fordult. - Tettem vele jó dolgokat is! Vettem neki új dolgokat például.. Meg titokban sok helyre elvittem, sok mindent megmutattam neki.. - hiába mesélt tovább, csak arra tudtam koncentrálni, hogy mennyire de mennyire meg szeretném ütni. Nagyot nyelve, remegő kezekkel kerestem egy újabb szálat. Abban reménykedtem, hogy az majd lenyugtat, de nem segített sokat. A sok stressz csak gyülemlett, minden a nyakamra zúdult. A kurva háborúzás hatalmas szorongást okozott bennem. Őszintén nem akartam még meghalni. Malikra pillantottam, aki szó nélkül ült mellettem és kétségbeesett tekintettel az arcomat kémlelte. "A kurva anyádat bámuld.." Lendületből és dühből ütöttem. Egyenesen az állára, Ő pedig, mint egy zsák, dőlt hátra a földre.

- Mi a..- kapott hirtelen a felsértett részhez.

- Úgy gondolom, kijárt már magának végre ez. - álltam meg fölötte. - Szörnyű ember volt, de itt az ideje, hogy megjöjjön az esze és változtasson. Ketyeg az óra Zayn. Én minél előbb megpróbálnám jóvá tenni ezeket Stylesnál.. - azzal ott hagytam, és inkább Matt megkeresésére indultam, bár titkon reménykedtem, hogy összefuthatok Harryvel. Fél órával később visszaérve a szobámba Malikot az ágyán szétterülve találtam.

- Gondolkodtam azon, amit mondtál. És bár nem gondolom, hogy teljesen igazad van, - nézett rám jelentőségteljesen - holnap felkeresem Harryt. Hitetlenkedve pillantottam rá. 

- Nagyra értékelem, hogy burkoltan, de igazat adott nekem de szeretném megkérni, hogy még egyszer ne merjen letegezni..- nagyot sóhajtva helyet foglaltam vele szemben a saját ágyamon. Az asztalra pillantva mappák és papírok tömkelege váratott magára, így inkább visszavezettem tekintetem a fekete hajú férfire.