The Hardest War - Larry Stylinson BEFEJEZETT

18. rész

Nem válaszolt, de hallottam ahogy elkezdte levetni magáról az eddig viselt holmijait, előszedett egy egyszerű szürke pólót és egy melegítőt. Még a cigim végére sem értem, amikor a nehéz faajtó becsapódott mögöttem.

Hirtelen hasított a fejembe a gondolat, hogy a Göndörkének előbb kellene szólni, mint hogy magától jöjjön rá a meglehetősen zavaró tényező ittlétére. Az idő nem volt épp a legalkalmasabb, hogy látszólag céltalanul kóricáljak a laktanyán, így amellett döntöttem, hogy egy nap tudatlanság még belefér. Addig pedig csak reménykedhettem, hogy nem futnak egymásba az egyik sarkon.

Nagyot sóhajtottam és inkább előszedtem egy tiszta törülközőt majd zuhanyozni mentem. Mindenféle dolgon kattogtam, leginkább Harryn és ezen a szobatársas dolgon. A törölközővel a derekamon sétáltam vissza a szobámba, gyorsan benyomtam a vízforralót, majd felkaptam egy bő fekete melegítőt és egy fehér pólót. Egy bögrébe citromlevet és cukrot tettem, mire megtaláltam a kamillás filtert a víz is eléggé felmelegedett. Szerencsére a mai napra nem volt több programom, és kiakartam használni egy kicsit, hogy Malik nem lóg épp a szobában. Kinyitottam az ablakot, hogy levegőzzön egy kicsit a tér, és a teám kavargatva gyújtottam volna éppen rá, amikor a hangosbemondó recsegve megszólalt.

„Louis Tomlinson századost haladéktalanul várják a kettes hangárban. Ismétlem, Louis Tomlinson századost haladéktalanul várják a kettes hangárban."

Összezavarodottan lestem magam elé, végül pár pillanat alatt összekaptam magam és megindultam. Nem igazán törődtem semmivel, minden bizonnyal a piros mappákat akarják ismételten előszedni és átrágni, így nem öltöztem át, még a teámat is magammal vittem. Nekik is holtmindegy, ez nem túl hivatalos megbeszélés. Az udvaron átvágva jó pár percbe telt, amíg a célhoz értem, a teám is kellemes hőmérsékletűre hűlt, párszor megfújva és kavargatva nyitottam be a hatalmas épületbe. Egyáltalán miért ide hívtak? Lassan emeltem fel a tekintetem a teámból, közben a bögrét is emelve, hogy kortyolhassak, de a kezem félúton megállt a levegőben. Nem épp az a látvány fogadott, mint amire számítottam. Körülbelül kétszáz szempár szegeződött rám, a legtöbb összezavarodva és kétkedve, míg mások hitetlenül. Csak a fejem fordítva lassan végignéztem a társaságon, amíg a tekintetem megakadt a tábornokon, aki épp akkor intett a fejével, hogy menjek mellé. Miközben odaslattyogtam gyorsan végignéztem magamon, és hát nem lehettem a legszívderengetőbb látvány. „Hát ez így marad. Már mindegy..." A tábornok jobbjára érve ismét végignéztem az egybegyülteken miközben kortyoltam egy aprót a teámból.

- Emberek, ő itt Louis Tomlinson százados. Az egyes sátortól a negyvenes sátorig, két csoportra lebontva fogja önöket kiképezni, tehát a holnap reggel nyolc órás gyakorlaton vele találkozhatnak majd. A többi sátor lakóit értelemszerűen az előbb bemutatott Steve Higgins hadnagy veszi kezelésbe, őt keressék a holnapi nap folyamán. – feszengve hallgattam végig a tábornokot, emésztgetve az új információkat. Még mondott pár, számomra érdektelen információt és szélnek eresztette a nagytöbbséget. Kiittam az utolsó kortyot, és épp az ajtó felé indultam mikor egy érintés a vállamon megtorpanásra késztetett. Várakozva, tiszteletteljesen néztem a tábornokot válaszokat várva a fel nem tett kérdéseimre.

- Nézze, Louis, sajnálom, hogy így értesült a dologról. Egy kiesett emberünket kellett sürgősen pótolnunk, és egyből maga jutott eszembe. Természetesen minden más kiképzési feladatai alól teljes felmentést kap, kizárólag a behívottakkal kell foglalkoznia.– első hallásra még egészen tetszett is a helyzet, aztán bevillant, hogy így hivatalos keretek között nem találkozok Stylessal, ami eléggé megnehezítette azt, hogy beszámoljak neki újdonsült szobatársamról. – Zayn Malikot is maga kapja, úgy értesültem, a maga lakrészében szállásolták el. Még egyszer elnézést kérek a kései tájékoztatásért. Holnap kezd az újoncokkal. – a vállamra helyezte a kezét amolyan biztatásképp, átadott néhány mappát, szalutáltam, majd hátat fordítva elviharzott. Én is frusztráltan léptem ki a hangárból. Éppen a számban lógó cigire gyújtottam rá amikor Matt mellém lépett. 

- Haver, ez meg mi volt? Mi ez az egész? – meglepődve néztem rá, nem is láttam bent, pedig nyilván ott kellett lennie, ha így letámadott.

- Fogalmam sincs. – engedtem ki lassan a füstöt. A szám sarkát rágcsálva gondolkodtam a következő lépéseimen, de hirtelen teljesen üresnek éreztem a fejem. – Nem tudom Matt, és most nincs is annyi kapacitásom, hogy kitaláljam. Az alezredes egyszer csak magához hivatott, közölte, hogy az unokaöccse nálam fogja lopni a napot, igen, új szobatársam lett, holott évek óta kiharcoltam, hogy egyedül legyek. Aztán az este csendes magányomban teázgattam, amikor a hangosbemondó ide hivatott. Fogalmam sem volt, hogy itt van a tájékoztatás. Igazából csak azon jár a fejem, hogy mennyire kellemetlen lesz egy éjszaka alatt egy felturbózott kiképzési tervet kitalálni ezeknek a szerencsétleneknek, elvégre messze nincs időnk egy standart tervezetre. – nagyot slukkoltam, fáradt szemeim Mattre emeltem. Éreztem, ahogy az elmúlt fél órában legalább tíz évet öregedtem. Egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy meg van-e a képességem mindehhez. Mármint ennyi szart a nyakamba venni, de minden tényező azt támasztotta alá, hogy itt bizony nincs választásom. Nagy sóhaj kíséretében próbáltam meg elengedni a felesleges feszültséget.

- Hát, öreg segíthetek, ha gondolod. Igaz, nincs akkora tapasztalatom, mint neked, de... - megráztam a fejem, jelezve neki, hogy nem kell. Biccentettem, majd a cigimmel a szám sarkában és a mappákkal a hónom alatt indultam meg a lakrészem felé.

Az első, ami feltűnt, hogy nem egyedül vagyok a szobában. Lassan ideje megszoknom, hogy lett egy lakótársam. Zayn egy szál boxerben állt a nyitott szekrény előtt, de érkezésemre felém kapta a fejét. Egy percig ellenségesen meredtünk a másikra, amit ő szakított meg. Egy morgással kirángatott a begyűrt ruhák közül egy felsőt, magára kapta, majd az ágyra vetődött. Durcás kisgyerek módjára fordult kapkodva a fal felé, fülébe dugva a fülhallgatóját. Szemforgatva ültem le az íróasztalomhoz, kikevertem magamnak egy kutyulós kávét, és egy lapot szedtem elő, hogy megtervezhessem az elkövetkező pár hetet az akták alapján.

Körülbelül fél órája csinálhattam, de a szemöldököm már rendellenesen rángatózott az idegtől. Még csak nem is a szaros papírokon, hanem a mögöttem fekvő pofátlan betolakodó borzolta fel az idegeimet.

-Zayn. – vártam egy kicsit, de természetesen még mindig üvöltött a zene a fülében, amit szerencsétlenségemre én is tisztán hallottam.  Kurvára zavaró volt. Szóltam még neki párszor, de semmi reakciót nem kaptam. Öt perc után türelmemet végleg elvesztve csaptam le hangosan a papírokra a tollam. Az asztalra támaszkodva lassan feltoltam magam. Lakótársam még mindig a fal felé fordulva intézte önmaga megsüketítését. Pár másodpercig álltam felette, hátha észrevesz, de mind hiába. Egy mozdulattal rántottam ki a füléből a fülhallgatót, mire mérgesen hátrafordult.

- Magának meg mi baja már megint?! – „Nem nyírhatod ki. Nem. Nem szabad." A mantra nem sokat segített.

- Nem hallotta, hogy magához pofázok Malik? – kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangnemem. Szerencsére tökéletesre fejlesztettem azt a képességem, amivel a hangomat elszeparáltam az idegi állapotomtól. Zayn egy kicsit elgondolkodott, majd inkább a száját összeszorítva elkezdte ingatni a fejét. – Hát ez csodás. Akkor jól figyeljen, mert utoljára mondom el. Kapcsolja ki ezt a szart, mert magával ellentétben valakinek dolga van. És ha továbbra is a szar zenéit kell hallgatnom éjjel fél kettőkor Istenemre esküszöm, én feldugom a seggébe és majd akkor hallgathatja a melódiákat. – a fülhallgatót az asztalomra tettem, nyomatékosítva mondandómat, és hogy még véletlenül se tudja újra eljátszani ezt.

Kis morgás után elcsendesedett, én pedig tovább tudtam szenvedni a papírjaimmal. Egyre álmosabb lettem, a szemem minduntalan csukódtak le, még a szemüvegem is gyakrabban csúszott az orrom hegyére. A mappák mellett újabb stócok miatt szűkült az eredetileg sem tág hely az asztalon, összegyűrt vagy összefirkált lapok és papírgalacsinok hevertek minden felé. Az első két héttel voltam még csak kész, az óra pedig már a hajnali fél négy felé közelített. A negyedik zacskós kávé csomagolását dobtam a kukába az elmúlt két órában. Sehogy sem akartak stimmelni a számok, egyszerűen annyira különböztek, és annyira kevés volt az idő, hogy kénytelen voltam plusz edzéseket beiktatni, hogy tartani tudják lépést.

Sziasztok! ☺ 

Lassan, de biztosan haladunk előre, a véghez. Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, a következő részben betekintést nyerünk Harry fejébe végre:3 
Köszönjük a sok kommentárt és visszajelzést, hatalmas öröm és boldogság az összes számunkra! <3

Tami☺