The Hardest War - Larry Stylinson BEFEJEZETT

27.rész

Harry

Idegesen szedtem a lábam. Utáltam korán kelni, de a hajnali négy órás kelés kimerítette a reggel fogalmát. Laposakat pislogva szeltem át a szürke udvart, a nap még pár óráig váratott magára. Morgolódva ledobtam ledobtam a táskám majd fordultam is vissza, a szobában hagytam a kabátom. Lévén december eleje, a hajnali levegő szinte minden porcikám átjárta. Csak ekkor tűnt fel, hogy Tim ágya üres, a dolgai pedig sehol sem voltak. Mintha nem is itt élt volna három hónapja. Értetlenkedve léptem az ablakhoz, hogy a gyülekezők között keressem őt, de mind hiába. Az agyam minduntalan kattogott. Végig nézve a társaságon, létszámuk szembetűnően kevésnek tűnt. "Louis biztos tud valamit." Kicsit nyugodtabban indultam vissza, immáron a meleg, khaki színű kabátomba burkolva, de az aggodalom pár percen belül vissza szállt, ahogyan Louist keresve, őt sem találtam meg. Tim, Louis és minden kétségbeesésemnek köszönhetően még Zaynt is megpróbáltam felkutatni, de ő is eltűnt. 

- Hadnagy! - léptem Farrell elé. Szalutáltam, majd miután engedélyt kaptam beszédre halkan suttogva közelebb léptem hozzá. - Nem tudja, merre van a Százados? - végig a szemébe néztem, egy pillanatot sem akartam elmulasztani, tudtam, hogy észre veszem, ha hazudik. 

A busz hátsó részében ülve mérgesen kaptam elő zsebemből a telefonom. Kiszedtem Farellből, hogy Louis és csapata már tegnap éjjel elstartolt. "Olyan düh járkál bennem, hogy nem kellenek neked a faszszopók, hogy meghalj. Meglátlak és kicsinállak Malik. Mi a fasz ez? Egy kurva "megyünk kockára tenni az életünket, jó volt veled, viszlátot" se tudtál oda nyögni! Kurva mérges vagyok rád. Meg Tomlinsonra is. Pár óra és oda érünk, remélem lesz még, aki megkapja ezt az üzenetet.."  Pár percig még figyeltem, hátha olvasottá válik az üzenetem, de nem történt semmi. - Csak legyenek életben..- morogtam magam elé, majd a koszos ablaknak dőlve igyekeztem magam alvásra bírni. 

Louis

Délután két óra volt, ideje volt újra a frontra sietnem, szinte ki kellett szöknöm az orvosi sátorból. Azt hiszik, hogy napokat fogok pihenni egy ilyen helyzetben csak azért, mert felkaron talált egy kurva golyó? Nem is értettem a feltételezést, szükség volt rám én pedig igyekeztem eleget tenni a kötelességeimnek. Nem beszélve Malikról, aki olyan elveszett volt, mint újszületett macska a négy sávos úton. A hangulatom tetőfoka akkor érkezhetett el, mikor a sátorban fekve mellém lépett Malik és kezembe nyomta a telefonját, rajta egy elég ingerült üzenettel Göndörkétől. Azonnal felment bennem a pumpa. Önző érdekek miatt replikázni egy ilyen helyezben, mintha nem tudná, minek hol a helye. Bár nem parancsolhattam meg Maliknak, hogy ne írjon vissza, erősen éreztettem vele, hogy mit kéne tennie. Nem volt időnk holmi sértett, hisztis üzenetek olvasására. Tudtam, hogy tíz óra körül érkeztek meg Matték. Alig vártam, hogy találkozzak vele, de a kurva sérülésnek hála egészen délutánig egy kényelmetlen hordágyon kellett feküdnöm és lopnom a napot. Így most sem volt időm megkeresni őt, magamra kapva a mellényem és a fegyverem hosszú lépésekkel átszelve a tábort indultam meg, hogy újra a fronton legyek. Félúton jártam, amikor egy esetlen alak épp megbotlott a fegyvertartó állványban, mellettem körülbelül két méterre. Szememet forgatva indultam tovább, amikor végre megvilágosodtam kit is láttam. Az agyam leblokkolt, nem irányítottam a testem. Szinte futottam, hogy elé érve elkapjam felkarját és szó nélkül magam után húzzam őt a sátorok mögötti fák tövéhez. Nagy hévvel löktem neki a hatalmas tölgy törzsének. Eszembe sem jutott finomkodni, főleg nem a reggeli kis üzenete után. Kezeimet hajába vezettem ahogy a testem az övének préseltem. Nem volt időm, így is késésben voltam. Nem volt helye romantikának, vagy kedves kis pusziknak. Egyből csókért hajoltam, ő pedig, mintha a fejembe látna készségesen nyitotta szét ajkait, hogy nyelvünk végre egymásra találhasson. Akár órákig is eltudtam volna viselni ezt az érzést, a csókját és őt magát mellettem. Utáltam bevallani, de kellett nekem.  Pár pillanat múlva hangos kiabálás szakított minket szét. Az én nevemet szajkózták, mennem kellett. Arcáról hatalmas tenyerébe vezettem kezeimet, hogy utoljára megszoríthassam azokat.