Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Kilencedik Fejezet -Na Akkor Most Mi?

Olyan gyorsan odaértünk a Starbuckshoz, hogy az alapvetően 10 perces út (a fájó bokám miatt, most egyébként legalább húsz perc volt) szinte 5 percnek tűnt. Finn természetesen az egészet végig dumálta. De most nem magáról beszélt, hanem minden erejével azon volt, hogy megtudja, hogy kiért vagyok oda annyira. És annyit nevettem. Jó volt. Aztán odaértünk. Vállaltam, hogy én rendelek, mert marhára nem volt kedvem reggel hétkor egy olvadozó pultossal csevegni, így jobbnak láttam, ha Finn leül egy sarokban lévő asztalhoz, én meg majd elintézem a rendelést. Ma Finn jó formában van. Nem akadékoskodik, elfogadja a helyzetet, sőt még a liftbe is én mehettem be előbb. Ezután a fantasztikus ötletem után, még meg is dicsért. Ez nála, egy legalább 70%-kos fejlődés. Szóval, most boldog vagyok.
-Akkor, mit kérsz?
-Karamellás Lattét.
-Jó, és mit írassak a poharadra?
-Finnie.
-Mi? Hát ez meg, hogy jött.
-Egyik nap, egy haverom így szólított.
-Hát, felőlem oké. - mondtam, azzal odabattyogtam a pulthoz. Finnie. Ez de hülyeség. - Két karamellás Lattét kérnék.
-Mit írhatok rájuk?
-Az egyikre azt, hogy Finnie, a másikra pedig egyszerűen azt, hogy Sophie.
-Jaj, de cuki a barátod.
-Mi?
-Semmi, semmi. - hát, ez fura volt. És még csak hét óra van. Szó nélkül kifizettem, majd visszaballagtam az asztalunkhoz.
-Figyi, a pultosnak valami baja volt a Finnie elnevezéssel.
-Ó, hát biztos vele van a baj - kezdett el bólogatni Finn, úgy, hogy még nem is mondtam semmit.
-Na, jó! Mi ez? Én nem értem! - hisztiztem.
-Majd este hatkor elmondom. Addig bírd ki. Ne fáraszd magad ilyenekkel. Bírnod kell a napot, hiszen csomó dolgot meg kell néznünk.
-Nem. Én nem akarok megnézni semmit. Csak le akarok menni a partra.
-Jó, de akkor nem is akarod megnézni az ilyen látnivalókat? - rajzolt macskakörmöket Finn a látnivalók szó kimondása közben. Gondolom az ezer éve megtörtént veszekedésünkre utalt.
-Nem, nincs kedvem. Én csak úszni akarok.
-Oké, akkor visszamegyünk a hotelba, te hozod a cuccod, aztán elmegyünk hozzám, és az én cuccomat is elhozzuk. Utána meg lemegyünk a partra.
-Jeej - örültem úgy, mint egy kisgyerek.
-Na, akkor induljunk - vetette fel az ötletet, majd szó nélkül felpattantunk, és elkezdtünk a kijárat felé menni. Az ajtónál én mentem ki előbb, és ez jól esett. Finn tényleg változott. Ahogy kiértünk Finn felém fordult, és szóra nyitotta a száját.
-Magas? 
-Igen, viszonylag magas - mondtam mosolyogva. - Hívhatod a taxit. - javasoltam, mire Finn kilépett az útszélére és intett. Egy öt-hat perc után, Finn sikerrel járt, ugyanis egy sárga jármű állt meg közvetlen előttünk.  Finn kinyitotta az ajtót, majd a fejével intett, hogy én szálljak be előbb. Így is tettem. Bekászálódtam a járműbe, mire Finn is beült mellém. Bemondtuk a hotel címét. Én kiszálltam, felrohantam, villámgyorsan felkaptam az előre elkészített strandcuccomat, és leloholtam az utcára. Finn magabiztos mosollyal szállt ki egy újabb sárga autóból, és ismét biccentett, hogy szálljak be. Ismét bevonszoltam önmagam a járműbe, és már úton is voltunk a part felé. 
-Egyébkén, Sophie!
-Hmm?
-A bokáddal bemehetsz a vízbe? - és igen, ez kiment a fejemből. Most mi a francot csináljak?
-Baszki! - kiáltottam véletlenül. -Most mi a szart csinálunk?
-Passz.
-Akkor, majd nézem ahogy te fürdesz - mosolyodtam el szomorúan.
-Nem! Ide akartál eljönni, szóval teszek róla, hogy víz nélkül is jól szórakozz. És én sem megyek be a vízbe - jelentette ki diadalmasan, és nagyon jól esett. Az, hogy így állt hozzá, és nem pedig kiröhögött.
-Köszi, ez...Ez, öm, nagyon kedves volt - találtam meg a megfelelő szót erre a cselekedetre, és igyekeztem nem olvadozni, az önfeláldozástól.
-Nem tesz semmit. Ez a minimum, meg amúgy nélküled nem is lenne buli. Meg a strandon csomó klassz dolgot lehet csinálni. És ne feledkezz meg, hogy hatkor megkapod a választ a kérdésedre. - itt elmosolyodott, én meg valamiért a fülem hegyéig pirultam. Aztán, már ott is voltunk a strandon. Finn kifizette a taxist, majd a bokám miatt, segített kiszállnom az autóból. El is indultunk a part felé, ahol csomó napernyős kis hely volt. Finnek mázlija volt, mert a napszemüveg, és a Calpurinás baseballsapka is "álcázta". És természetesen nekem is adott egy Calpurinás sapit, mert meglátta a telefontokomat. És hiába bizonygattam, hogy nem az enyém, csak nevetett. De ingyen kaptam sapit. Így nem kapok majd napszúrást. Szóval egyen napszemcsiben (elkoboztam tőle egyet, mert az enyémet a nagy sietségben nem találtam meg) és egyen sapiban vonultunk helyet keresni. Körülbelül egy öt perc múlva találtunk egy két nyugágyas, szintén napernyős helyet, szóval lecuccoltunk. És kezdődhetett a buli. De akkor még nem tudtuk, hogy mi fog még aznap történni...