Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Tizenegyedik Fejezet - Kudarc A Közönségtalálkozón

-Figyi, lassan el kellene indulunk - figyelmeztetett Finn, de én mindenáron szerettem volna enni egy epres sajttortát. Elméletileg ez az étterem specialitása. Nagyon meg akartam kóstolni.
-Nem, taxival hamar ott vagyunk, én meg akarom kóstolni azt a sajttortát - hisztiztem, mint egy kislány.
-Sophie holnap is lejövünk. Nem kell ma kipróbálni mindent - akadékoskodott.
-Ne legyél Partigyilkos! Nem áll jól! És amúgy is, nem ettem valami sokat. Nekem kell az a sajttorta!
-Jó rendben - adta meg magát végül, majd intett a pincérnek, aki mosolyogva idejött hozzánk. -Egy epres sajttortát kérnénk. Legyen inkább kettő, én is eszek egyet - rendelt, majd megvillantotta a cuki kisfiú mosolyát, melytől megjelt két gödröcske az arcán. Ettől akaratlanul, de én is elmosolyodtam, miután a pincér elment, elkezdett engem firtatni.
-Mi az? - kérdeztem zavartan, és éreztem, hogy felszökik egy halovány pír az orcáimra.
-Semmi, csak édes a mosolyod - jelentette ki, mintha ez a világ legtermészetesebb bókja lenne. Valószínűleg az is volt, de nekem nem. Vagyis ezt a reakciómból ítéltem meg, ugyanis az egész fejem lángba borult. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és egyszerre kezdtük el egymás felé mozdítani a fejünket, és ki tudta volna mi sül ki ebből, ha nem zavarnak meg. De mivel megzavartak, sose tudjuk meg.
-Khm. - köszörülte meg a torkát a negyvenes éveinek végén járó férfi. -Meghoztam a két sajttortát.
-Köszönjük - mondta Finn és mind a ketten hátrébb húzódtunk, hogy a pincér akinek a névjegyén a "Charlie" felirat állt, tehát feltehetőleg Charlie, le tudja tenni élénk az két desszertet. Amint letette elém, neki is láttam. Őszintén? Sokkal finomabb volt, mint ahogyan elképzeltem.
-Mmmm - mondtam téli szájjal. -Ez isteni!
-Na, örülök, hogy ízlik, de sietni kéne, szóval ízlelgetés helyett, inkább fald fel! - utasított, és csak ekkor tűnt fel, hogy Finn előtt, már csak a piskótából megmaradt morzsák vannak.
-Biztos hipersebességgel evett - gondoltam, majd én is neki láttam. 3 perc múlva az én tányéromon is csak a morzsák maradtak.
-Na, akkor kérem a számlát - intett Finn ismét, és egy bő öt perc múlva, kiléptünk az étterem ajtaján. Finn stoppolt egy taxit, és úton voltunk a hotelhez, ahol pillanatnyilag megszállok. Olyan rövid idő alatt odaértünk, hogy a percek szinte csak másodperceknek tűntek.
-Na, akkor háromnegyed nyolckor itt várlak - mondta, majd kiszálltam, és becsuktam magam mögött a taxi sárga ajtaját. Bokám terhelhetőségét a maximumra emelve, beloholtam az épületbe, majd a szobámban letusoltam. Egy lila térdig érő ruhát választottam, melynek a szoknya része tűl volt. Ez a kedvenc ruhám. Hogy bokámra tekintettel legyek, egy ezüst lapostalpú gladiátor fazonú szandált válsztottam. Hajamat kontyba tűztem, de kint hagytam pár hosszabb szálat, melyeket sütővassal begöndörítettem. Sminknek feldobtam egy kis pirosítót, szempillaspirált, ruhám színével egyező szemhéjpúdert, majd egy szép fekete tusvonalat is kreáltam, ami nem az erősségem, de most meglepően jól sikerült. Rúzs helyett egy enyhe ápoló szájfényt választottam, ami csillogást kölcsönzött az ajkaimnak. És kész voltam. Pontosan háromnegyed nyolcra értem a hotel elé, ahol Finn kiszállt egy taxiból, és felémsétált. Alaposan végig munstrált, majd intett, hogy menjünk.
-Eszméletlen jól nézel ki - suttogta a fülembe, és a meleg leheletétől, valamint a mély hangjától mindenem libabőrös lett.
-Köszi - mondtam, és ekkor megálltunk. A center, ahol lesz a találkozó, nagyon közel volt. Kábé öt perc alatt ott voltunk. Finn kisegített a kocsiból, kifizette az utunkat, majd kezét a derekamra helyezve beandalogtunk. És akkor leesett. Tudtam, hogy túl nyugis minden. De nem volt az. Ugyanis a belépésünk pillanatában, minden riporter, újságíró és paparazzó felénk fordult. És letámadtak. Nem túlzok. Valaki rá is lépett a lábamra. Ráadásul a fájósra.
-Finn. Ráléptek a fájós lábamra - suttogtam a fülébe, a könnyeimmel küszködve. Mintha kicserélték volna.
-Sajnálom, de Sophienak nagyon fáj a bokája. Be is van kötve. Lennének kedvesek egy kis helyet adni neki? - kiabálta túl a tolongó embereket, mire azok egy lépést hátráltak, mint egy jól betanított kutyafalka, melyek parancsra dolgoznak ha kell. És akkor olyan történt amire nem számítottam... Kaptam levegőt. Bár hihetetlennek hangzik, de akkor, ott abban a pillanatban ez egy értékes kincs volt. Hogy Finn megelőzze a kérdéseket, gyorsan ledarálta a sztorinkat.
-Ő itt Sophie, még nem a barátnőm, de alakul. Tegnap ismertük meg egymást, ugyanis véletlenül -nyomatékosította- kigáncsoltam. Most pedig elkísérném őt az asztalokhoz, ugyanis valamelyik idióta - mutatott körbe a körülöttünk álló tömegre - rátaposott a fájós lábára. Így azonnal le kell ülnie. Mindjárt visszajövök, és válaszolok a kérdésekre. Köszönöm - zárta le a beszédét, és utat törve kettőnknek, a terem felé vettük az irányt. Derekamat egy pillanatra sem elengedve a VIP részleghez kormányzott. Aztán annyit mondott "Majd még összefutunk" és elment. Ott hagyott teljesen egyedül. Mert ha lett volna ott valaki, akivel beszélgethetek, akkor azt mondom nem olyan nagy baj, de nem volt. Rajtam kívül mindenki táncolt, ugyanis a tájékoztató lap alapján most "tánc-percek" van. Fél óra múlva Noah dumál. Gondolom Evelynnel az oldalán. Ekkor viszont három alak tornyosult felém. Három lány volt. Majdnem mindegyik extra feszülős, és extra rövid koktélruhát viselt. Remek látványt nyújtottak, a szingli, egyéjszakás kaland után vágyakozó férfiaknak. Engem különösebben hidegen hagytak, viszont az kezdett aggasztani, hogy nem mozdulnak az asztalom mellől, ahol egy széket elfoglalt a felpolcolt bokám.
-Sziasztok lányok! Miben segíthetek? - kérdeztem olyan udvariasan és kedvesen amennyire tőlem telik, mert feltételeztem, hogy mind a hárman jóval híresebbek nálam.
-Oh, mi történt a bokáddal? - kérdezte az egyik csajszi.
-Ja, az egyik... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert a középen álló lány közbeszólt.
-A cipő az oka. A gladiátor szandálok mind aljasak. Nekem rendszerint kimegy bennük a bokám - mosolygott a lány, aki kevésbé volt dekoratív. Térdig érő, A vonalú ruhát viselt. És a mellei sem voltak annyira kipakolva mint a másik kettőnek. Mosolya őszintének tűnt, ezért mit sem törődve azzal, hogy közbeszólt folytattam. Vagyis volna. Mert amint nyitottam a számat, a másik kurvácska szólalt meg, aki eddig csak állt ott mint valami kuka, és csak bámult mint egy hal, akinek pislogásra lenne szüksége.
-Ezért nem jó olcsó, minőségtelen cipőket hordani - vihogott fel az első csajjal együtt. A kedvesen mosolygó lány arca eltorzult. Szégyellte magát. Nagyon ismerősnek tűnt, a csaj, de hirtelen nem tudtam beazonosítani. Nem jó az arcmemóriám.
-Hát még ha olcsó is, már alapból egy magasabb szinten sétálok benne, mint ti - oltottam be őket egy pillanat alatt, mire liba módjára felszegett állal sarkon fordultak, és eltűntek mellőlem. És akkor belémnyilalt a felismerés. A középső lány, Noah húga volt. Chloe Schnapp.
-Szia Chloe! - köszöntem boldogan mivel úgy döntött barátnőivel együtt ő is távozik.
-Szia Sophie - suttogta vissza, én meg elgondolkodtam, hogy mégis honnan tudja a nevem. De akkor rájöttem, hogy ennél sokkal nagyobb problémám is akad. Megint egyedül vagyok. Evelyn mióta megjöttünk rám se néz, még az sem érdekli, hogy hogy vagyok. Noah feltehetőleg, csak azt tudja, hogy mi a nevem, és ezt elég információnak is találja. A húga most pattant meg két kurvával a nyomában. Finn meg rejtélyesen felszívódott. Én meg nem tudok ráállni a lábamra. Valamint totál kikészültem. A vallomás, aztán a riporterek, aztán ez a három csaj, a bokám, a magány. Így azt csináltam, amit minden lány csinált volna a helyemben. Intettem a pincérnek, és elkezdtem inni. Jaja, felestől kezdve egészen a fehéeborig. Életemben először. És jó volt. Jól esett alkoholba fojtani a bánatomat. Meg persze kihasználni, a korlátlan fogyasztást.