Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Tizenkilencedik Fejezet - Az Igazság ~2~

-A helyzet az, hogy...

Finn és és én is lélekzet visszafojtva figyeltünk.
-Amikor Damian a testőröm lett, az akkori barátom nagyon féltékeny lett. Az igazság az, hogy már ismertem Damiant korábbról. A kapcsolatunk, nos nem volt épp fényes. Így amikor realizáltam, hogy mostantól egy házban fogunk élni, segítséget kértem a barátomtól. Ekkor lett féltékeny. Ezért közölte, hogy ahhoz, hogy valóban elhiggye nincs Damian és közöttem semmi, le kell feküdnöm vele. Nem vállaltam. Ezért kidobott. Damian vígasztalt meg. Megcsókoltam, de a szívem nem vert félre. Csak egy semmit se jelentő, üres csók volt, mert vágytam arra, hogy valaki szeressen. Máig nagyon ostorozom magam miatta, amiért hamis érzéseket keltettem Dam-ben. De akkor, amikor szeretett, úgy igazából, végre boldog voltam. Annak ellenére, hogy én semmit se éreztem iránta. Innen kezdődött a galiba. Kaptam egy üzenetet... Nos, az exemtől. Azt írta, újra akar engem, rájött, hogy nem tud nélkülem élni. Mit is mondhatnék? Naiv voltam... Rettenetesen naiv. Szinte azonnal visszarohantam a karjaiba. Ekkor voltam 20. Azt hittem, jól döntök, mert abba bele se gondoltam, hogy engem Damian valóban szeret. Csak azt tudtam, hogy én iránta nem érzek semmit. Megcsaltam őt. Még akkor is, ha nem is szerettem, de neki ez fájt. Egy buliban. A képek felkerültek az internetre. Az apámnak heckerekkel kellett leszedetnie. - Itt Scharlettnek eleredtek a könnyei. Gondolom nem egy vidám emlék. -Persze az exem utána rám se nézett, csak szórakozott velem. Itt lépett be Nick Wolfhard a történetbe. Jól ismerte Damiant, hiszen ő folyton ott volt, ahol az apám volt. Nick ódákat zengett a "gyönyörű" feleségéről, és hogy mennyire hűséges. Nem tudtuk, hogy tud-e a Damiant ért megaláztatásról, de Dam azthitte igen, és direkt piszkálja. Ezért...
-Gondoltam jó poén lenne, egy kicsit megrázni a feleségébe vetett bizalmát - vette áz a szót Damain. - Hát, kihasználva a kapcsolataimat, megpróblátam elcsábítani a feleségét. De az hajthatatlan volt. Én, én olyan mérges lettem. Hogy mindenkinek normálisan áll, sőt szinte szárnyal a kapcsolata. Elegem lett a szánakozó tekintetekből. Egyszerűen fogtam a nőt, és betuszkoltam a kocsiba. Eluralkodott rajtam a düh. Fegyverrel fenyegettem. Mintha nem is önmagam lettem volna. Már jó 1 órája vezettem, mikor Schar felhívott. Bocsánatot kért. Elmondott mindent. Beleértve azt is, hogy Nick felesége eltűnt. A nő, ott ült hátul, könnytől piros szemmel. Én azt hittem, ha visszaviszem, akkor minden jó lesz. De nem lett. Kidürt, hogy Lucy terhes volt. Majdnem elvetélt... Miattam. Természetesen elmondta Nicknek, hogy ki rabolta el. Megbírságoltak. Majdnem börtönbe zártak, de Lucy kiállt a bíróságon és azt mondta, ő nem haragszik. A fia életben van, vele együtt, neki pedig csak ez számít.
-Finn - beszélt most ezúttal Scharlett. - Én tehetek mindenről. Ne legyél mérges Damre. - Finn majdnem megszólalt, de én gyorsabb voltam.
-Sajnálom Scharlett. De... De erre nem elég az, bogy sajnálod. Amit tettél, az szörnyű. Finnek igen is jogában áll mégesnek lenni. De legjobban Nicknek. - Tovább prédiklátam volna még, hiszen ezek a dolgok elég erősen megérintenek. Sok mindent eltűrök ami körülöttem folyik. De a hamis érzelemmegjátszást, hazugságokat, és a megcsalást képtelen vagyok. Viszont megjött a kajánk. Mivel se én se Finn nem mondott semmit, Scharlették lógó orral elbattyogtak. Egy nap, biztosan megbocsáunk nekik. Egy nap. Addig is, csak a sorozatban kell megjátszanunk, hogy kebelbarátnők vagyunk. Az menni fog, nem?
Ezen gondolkodva kezdtem el enni a Crabonara spagettimet.
-Sophie. Nem kell szolidaritásból neked is mérgesnek lenned rájuk.
-Ki mondta, hogy csak szolidaritásból vagyok rájuk mérges? - Mondtam keserű, és elfúló hangon. Ez a történet felhozta bennem a legszörnyűbb emlkéeimet. Az apám egy másik nővel, aki nem anya. Az apám ahogy teljesen elfeledkezik rólam, és otthagy a színházban. Ahogy rossz napon köszönt fel. Ahogy szépen kilép az életemből. Aztán ahogy visszajön, de már semmi sem ugyanolyan. Veszekednek. Kiabálnak. Üvegtörés. Rémálmok. Anya zokogása.

Mire felocsúdok az emlékek által kreált buborékból, már forró könnycseppek versenyeznek az arcomon. Finn mellém lép, és gyengéden karjaiba zár. Mélyen beszívom az illatát. Az, hogy az életemben történt legnagyobb törésről most újra lekerült a sebtapasz, biztos sok álmatlan éjszakát okoz majd. Várom Finn kérdését. De nem jön. Csak ölel, és nem mond semmit. Finom puszit hint könnyáztatta orcmára.
-Akarsz, ma nálam aludni? Ilyen törékeny állapotban nem szívesen engedlek el egyedül. A végén még nekem okoznál álmatlan éjszakát. - Felé fordulok, és az arcomat belefúrom a mellkasába. -Szeretnék - súgom. Felállok, hogy még jobban ölelhessük egymást.
És csak állunk. Állunk, és életemben először érzem úgy, hogy nem gyenge vagyok, csak túl sok ideje próbálok erős lenni. Egyedül. De mostmár nem vagyok egyedül. És nem is akarok egyedül lenni. Mindig csak Vele akarok lenni. Mellette. Örökké. Nem maradhatna minden ilyen nyugodt, és tökéletes örökké?
-Szeretlek - mondom.
-Én is. Nagyon - érkezik a válasz.

Sziasztok! Na, végre volt egy kis szabadidőm publikálni a részt, bár nem lett tűl vidám. De semmi pánik, ugyanis a következő tele lesz majd mindenféle bénázással, és vicces jelenettel, na meg sok-sok Finie jelenettel.
Spoiler: ̶E̶̶g̶̶y̶̶i̶̶k̶̶ü̶̶k̶ ̶s̶̶e̶ ̶e̶̶g̶̶y̶ ̶n̶̶a̶̶g̶̶y̶ ̶k̶̶o̶̶n̶̶y̶̶h̶̶a̶̶t̶̶ü̶̶n̶̶d̶̶é̶̶r̶
Spoiler2 (Helluva Boss): Avas a vaj, remélem nem baj :)
Legyen további csodás napotok! (Hamarosan őszi szünet! Jeeej)