Az új szomszéd

Huszonnegyedik fejezet:

A nap további részében nem történik semmi érdekes. Feladnak pár tanulnivalót. Az órákon nem tudok rendesen figyelni, mert csak Lucara tudok gondolni. Ahogy a folyosókon sétálok, őt keresem tekintetemmel. Azóta nem láttam, hogy bevágtam magam után az ajtót reggel. Most pedig itt ülök az utolsó órámon, angolon, arra gondolva, hpgy mit fogok majd mondani a megmentőmnek.

-Elizabeth. Lefordítanád a következő mondatot?...Elizabeth! -Ábrándozásaimból Lauren tanárnő erőteljes hangja repít vissza a valóságba.

-Bocsánat tanárnő, csak fáradt vagyok.

-Tudom, hogy utolsó óra, de bírjátok ki még egy kicsit. -Mondja azt, amit mindig.

-Tanárnő. Már csak öt perc. -Kiáltja a terem másik végében ülő Matt.

-Tényleg? Így elment az idő? Jó akkor házi a munkafüzet ötvenkettedik oldalán az egyes, kettes, hármas feladat. Nem nehezek. És akkor most már pakolhattok. Székeket rakjátok fel, és mehettek. -Gyorsan felírom a leckét. Beteszem könyveimet a táskámba és felrakom a széket.

-Csókolom, tanárnő! -Köszönök, majd elindulok a lépcső felé. Örülök, hogy végre hazamehetek.
Eléggé elfáradtam. Még vissza kell razódnom a szünet utáni koránkelésekhez.

Kisétálok a bejárati ajtón. Lemegyek a kis lépcsősoron. Miután kiérek a kapun is, elkezdek sétálni a járdán, a parkoló mellett. A táj gyönyörű a hatalmas zöldességektől. Az idő kellemes. Madarak csiripelését hallani. Egyszer csak oldalra pillantva megpillantom Lucat, egyik kezében egy cigivel, míg másikat a zsebében pihenteti. Az autónak támaszkodik. Kifújja a füstöt. Az elszívott cigarettát maga mellé dobja és eltapossa. Felnéz, és tekintetét rám szegezi. Elmosolyodik. Meglepődöm, hogy itt találom.

-Szia. -Köszön, miközben átsétálok hozzá az úton.

-Szia. Te hogy-hogy itt vagy még? -Kérdezem kedvesen.

-Hát, csak öt órám volt, és gondoltam, akkor várok még egyet miattad. -Villant rám egy mosolyt.

-Köszönöm. -Mosolygok vissza rá. Nem tudom, hogy most mondjam-e el neki, hogy mit gondolok kettőnkről.

-Mehetünk akkor? -Kérdezi kedvességet sugalló hangon.

-Igen, persze. -Válaszolok. Elrugaszkodik a kocsi oldalától és beülünk.

-Milyen napod volt? -Kezdeményez beszélgetést egy idő után, rövid pillantást vetve rám. Bal kezén támaszkodik, másikkal a kormányt fogja. Csak most látom, mennyire jól áll neki a vezetés.

-Ami azt illeti...-Most mondjam el? Nem, még várok inkább a megfelelő pillanatra. -Kaptam egy, két tanulnivalót. -Bököm ki végül.

-Hát, ez várható volt.

-Igen, valóban. -Nevetünk fel egyszerre.

Megérkezünk a ház elé. Most kéne kiszállnom, de nem megy. Nem tudom itt hagyni kételyek közt.

-Figyelj, Luca. -Arcán meglepődést veszek észre. -Az van, hogy beszélnünk kell.

-Mi lenne, ha később átjönnél? -Miért akar ilyen gyorsan lerázni? Remélem, nem megint valaki más van a dologban. Picit szomorú leszek arra gondolva, mi volt legutóbb. Próbálom elhessegetni a bogarat a fejemből.

-Rendben. -Mosolyt színlelek és kiszállok az ülésből.