Az új szomszéd

Nyolcadik fejezet:

Amikor ezt kijelentem, ő azonnal az ajkamra veti magát. Először csak, lassan, lágy mozdulatokkal, mintha nem lenne biztos a dolgában, aztán egyre mohóbban csókol.

Fölém emelkedik, én pedig hátrafekszem. Érzem a felettem keményedő péniszét. Nyelvével a nyelvemet keresi, és én hamar megmutatom az utat neki. Még jobban feszül a bokszere. El sem hiszem, hogy ezt én váltom ki belőle, ráadásul csak egy csókkal. Annyira becézik egymást ajkaink, hogy levegőt alig kapok.
Elhúzódik tőlem egy pillanatra, hogy mindketten oxigénhez jussunk, majd tovább folytatja, amit elkezdett.
Én a kezeimmel a hátába kapaszkodom, ő pedig az egyik kezével alkarján támaszkodik, a másikkal pedig a mellem között a hasam aljáig, a nadrágom gombjáig húzza lefelé a mutató ujját, annyira lassan, hogy kiráz a hideg érintésétől.

Gyorsan észbe kapok, és leállítom, mielőtt túl késő lenne.

-Várj! -Szólok rá gyorsan és leveszem kezét a hasamról.

Először értetlenül néz rám, amikor hirtelen felállok és megigazítom a felsőm, amit az előbb még fentebb húzott, majd valószínűleg rájön, hogy mit akart csinálni és felül.

-Bocsáss meg. Én nem azért csináltam. Ha neked ez túl gyors, akkor...

Nem tudom, mit mondjak. Nem mondom, hogy nem akarom, mert ez nagy hazugság lenne a részemről, de igaza van, tényleg elég gyors és nem merem bevallani neki, hogy nagyon félek ettől az egésztől, hiába is vágyom rá.

-Én csak... -Nem jönnek szavak a kiszáradt számra.

Amikor mégse mondok semmit, ő helyettem mondja ki.

-Megértem. Félsz tőle, igaz? -Feláll és elém lép.

-Igen. Ez baj?

-Nem, dehogy. Szerintem természetes, hisz még sosem ujjaztak meg. -Nagyobbra nyitom a szemem. Hogy micsoda? Én azt hittem, hogy... Megdöbbenek a szóhasználatán.

-Nem akartam lefeküdni veled. -Amikor ezt meghallom, összeszorul a szívem.

-Még. -Teszi hozzá perverz vigyorral az arcán. Ettől a szótól bizseregni kezdek. Elképzelni, hogy ő meg én most épp...

-Na, gyere, harapjunk valamit. -Megfogja a kezem és lehúz a lepedőre, ahol az előbb még felettem volt.

Miután eszünk egy kis sütit meg gyümölcsöt, iszunk vizet, bepakolunk mindent vissza a helyére. Luca beszáll az autóba és elindítja, én pedig mielőtt megnyitnám az ajtót, hogy beszálljak, még egyszer utoljára visszapillantok. Jól megnézem a helyet, ahol először csókolóztam, Lucaval. Elmosolyodom és így ülök be mellé.
Az út gyorsan telik, miközben gurulunk haza. A csendet csak a zene hangja töri meg. Néhány dalnak dúdolom a szövegét, ő pedig néha rám pillant, mosolyog egyet ezen, de látszólag élvezi és mókásnak találja, mert egy párat velem együtt dúdol.

Mikor a ház elé érünk, kiszállunk a kocsiból, kinyitja a csomagtartót, hogy kivegyem, ami az enyém és elköszönök tőle.

-Szia. -Indulni akarok a bejárat felé, de utánam nyúl a kezével és megragadja a csuklóm, majd gyengéden visszahúz maga elé. Fülem mögé simít egy tincset szabad kezével és egészen közel hajol a fülemhez.

-Remélem valamikor sikerül befejeznünk, amit elkezdtünk. -Súgja, majd elengedi a kezem és beszáll az autóba, hogy behajtson az ő udvarukba. Felmegyek a kis lépcsőn és a verandán át a házba sétálok. Persze még mindig arra gondolok, amit az előbb mondott.