lonely heart ↳ cth | ✓

06.

- Jó, Peach, mára ennyi volt – kiáltja el magát Kaitlyn, majd összecsapja a két tenyerét, ezzel azt jelezve, hogy mindenki menjen a saját dolgára. Elkapom a tekintetemet Calumról, és amilyen gyorsan csak tudok, berohanok az öltözőbe. Erre most őszintén, mennyi esély volt? Azonnal lerángatom a bikinimet, és magamra ráncigálom a fehérneműimet, majd a farmeromat is. Közben kintről teljes tisztasággal, minden behallatszódik, így részese lehetek annak, ahogy Calum anyja lecseszi a fiát, amiatt, hogy bejött a terembe.

- Jól van már, nem kell többször elmondani – morogja Calum, és szinte elképzelem a morcos fejét, amivel az anyjára néz a jelenlegi pillanatokban. – Nem vetted fel a telefont, muszáj volt bejönnöm hozzád. Megszokhattad volna már.

- De még százszor el fogom neked mondani kisfiam, mert nem vagy képes felfogni! Nem látod, hogy dolgozok?

- De nagyon is láttam – nevetést hallat Hood, mire automatikusan résnyire húzom a szemeimet. Közben az inget is felveszem, majd a hajamat is eligazgatom, ahogy ez megtörtént. Kilépek az öltözőből, mire Maggie arca kerül elém. Picit megijedek a hirtelen feltűnésétől, de aztán egy kedves mosolyra húzom az ajkaim.

- Gyere kérlek, alá kéne írnod valamit – közli, majd leindul balra, egyenesen Calumék felé. Hát persze, véletlenül se a másik irányba menjünk. Követem Maggie alakját, aki egyenesen az ajtóhoz igyekszik. Gyorsan szedem a lábaimat, de még így is megérzem Calum tekintetét, ahogy végigmér. Felszegem a fejem, és oldalasan rápillantok. Vizes haja tincsekben tapad a homlokára, és a suli lacrosse logójával ellátott dzsekije van rajta. Vajon nyertek? Mindegy, nem is érdekel annyira. Maggie kinyitja az ajtót, én pedig továbbra is hűségesen követem a hosszú folyósón át, egészen a lobbiig, ahol a recepció is található. Elém nyom egy köteg papírt, majd egy tollat és rámutatva a kis vonalra, hogy hol is kéne aláírnom, elkezdem a nevemet aláfirkantani a lapokra.

- Majd Kaitlyn tájékoztat a továbbiakról. Itt lesz a telefonszáma – nyom a kezembe egy kis névjegy kártyát. Kaitlyn Wright, és egyéb elérhetőségek vannak ráírva az ezüst kiskártyára. Mire felnézek Maggie már nincs is a helyén. Megrázom a fejemet, majd egy nagy mosollyal indulok el a nagy üvegajtókhoz, vagyis indulnék, ha nem hallanám a nevemet, a lobbi másik végéről.

- Peach, várj már! – fut utánam Hood, mire megállok az ajtók előtt. Megfordulok és nézem a közeledő alakját. Én nem tudom, hogy csinálják a lacrosse-os fiúk de, hogy mindenkin eszméletlen jól áll ez a rohadt dzseki... kikészít. – Hogy kerülsz te ide? Tánc meghallgatás? – vigyorodik el, amikor elém ér.

- Haha, vicces vagy – mondom. – Nem feltétlen hazudtam akkorát – vonom meg a vállaimat, majd a könyökömmel belököm az ajtót, és megfordulva kisétálok rajta. Calum követ, és amikor mellém ér, újabb kérdéssel bombáz.

- Apámék modellügynökségéhez jöttél, ezt illett volna elmondani, nem gondolod? – húzza fel a szemöldökeit és kérdő tekintettel fürkészi az arcomat.

- És szerinted én tudtam, hogy ez a Hood famíliához tartozik? Nem. Eleve ők találtak rám, nem is én jöttem magamtól. De nem hiszem, hogy magyarázkodnom kéne neked – fonom össze a két kezem a melleim előtt. Calum elneveti magát, majd beletűr a már félig megszáradt hajába, ami most már össze-vissza áll a feje tetején.

- Persze-persze – pöcköli meg az orromat, majd az ismerős sötét szürke kocsi felé bök. – Gyere, haza viszlek – meg sem várja a válaszom, automatikusan elindul az autója felé, én pedig maradok továbbra is a helyemen. Calum pár másodperc múlva visszapillant rám, és elkiáltja magát. – Mire vársz, Peachy?

- Tudod, van két lábam!

- De azért egy kocsiban utazni jobb, nemde?

- Kapd be – morgom, majd Calum felé indulok. Gyorsan szedem a lábaimat, megkerülöm a fiút és a másik oldalra átérve, beszállok az anyósülésre. Calum pillanatokkal később huppan be mellém, majd gázt adva a motorra, indexelve, kisorol az útra. – Anyudnak miért nem Hood a vezetékneve?