lonely heart ↳ cth | ✓

14.

Nem, nem, nem, nem és nem. Ilyen nincs. Ez most nem velem történik meg. Nem! Hirtelen úrrá lesz rajtam a pánik. Nem kapok levegőt! Komolyan nem kapok levegőt, és közben a szemeimet is égetni kezdik a könnyek, amik lassacskán kibuggyannak, és lefelé csordogálnak az arcomon. Hallom, ahogy Calum szólít a nevemen, és megpróbál megérinteni, de azonnal arrébb húzódom, ahogy megérzem az érintését magamon. Nem tudom felfogni a külső ingereket, csak a folyamatos kattogás megy az agyamba, hogy közutálat tárgyává fogok válni az egész diáksereg szemében. Ezt akartam elkerülni, emiatt mentem bele Calum játékába, hogy a Michael iránti érzéseim titokban maradjanak, de ezzel pont az ellenkezőjét értem el Lindseynél. Pedig Calum terve is jónak tűnt. Ugyan, ki hinne Lindseynek, ha eljárna a szája? Bár neki járt el, ebben biztos vagyok, az iskolánk pletyka instagram oldalát többen követik, mint pár másik viccesebb fiókot, és ezért több mindenki is hisz ennek az információnak. Az emberek szeretik a drámát. Mindenki szereti a drámát, és ez épp annak a kezdete, ami velem történik.

Peach Davis a hősszerelmes, aki oda meg vissza van Michael Cliffordért, de közben Calummal tölti a mindennapjait? Kész vicc vagyok.

Remegek az idegtől. Erősen szorítom a telefonomat a markomban, de még így is sikerül a mellettem lévőnek kihalászni a készüléket a szorításom közül. Aztán hirtelen egy mély barna szempár tűnik fel előttem. Feleszmélek. Hood az államnál fogva tartja a fejemet, és kényszeríti, hogy ránézzek.

- Peach! Peach! Figyelj rám! – lágyan szól hozzám. – Ez semmit nem jelent, Peach!

Ez semmit nem jelent? Kirángatom magamat a sokk hatása alól, és ellököm magamtól a fiú kezét. Csak egy bugyi van rajtam, emiatt magamhoz kapom a lepedőt, a mellkasomhoz szorítom, és úgy ugrok ki az ágyból, mintha villám ütésként ért volna Calum érintése. Hood is kiszáll az ágyból, próbálja megkerülni a bútort, hogy felém tudjon jönni. Hátrálok, egészen az ablakig.

- Ne merészelj közelebb jönni! – visítom. Közben folyamatosan hullnak a könnyeim, amik már a padlót verdesik. – Ne. Gyere. Közelebb. – tagolom el lassan.

- Peachy, ne csináld ezt! – lép közelebb. Összeszorítom a szemeimet, és megrezzenek. Calum észreveszi a reakciómat, emiatt nem is közeledik felém többet.

- Engedj ki a szobából – villannak a szemeim a kijárat felé, ahol Calum áll. – Ki kell mennem innen! – emelem fel a hangomat idegesen. Ezt csak álmodom, ugye?

- Peach Davis, nem teheted ezt velem! – Calum hangja aggódóvá válik. – Azok után, ami történt köztünk, nem zárhatsz ki csakúgy az életedből, ha hirtelen felötlik egy probléma!

- Nem zárhatlak ki? – nevetek fel hisztérikusan. – MIATTAD TÖRTÉNT EZ AZ EGÉSZ! TE TETTED EZT VELEM! – tör ki belőlem a felgyülemlett feszültség, miközben magam felé bökök. Ezzel egy időben szakad fel belőlem egy keserves sírás, abból a fajtából, amikor már levegőt nem kapsz, annyira elveszted a maradék józan eszed. – Engedj el!

- Nem hagyom, hogy kisétálj azon az ajtón! Tudom jól, hogy mire gondolsz, Peach! – Calum is ideges. Látom rajta, már amennyire a könnyeimtől normális rálátást tudok kapni. Minél több könnyet ejtek, annál jobban homályosodik el előttem a kép.

- Kérlek szépen, ha jelentek neked valamennyit is, most hagyod, hogy kimenjek innen – már képtelen vagyok kiabálni. Az összes erőm elszállt abban a pillanatban, amikor megláttam azt a posztot, ami romba döntötte a lelkivilágomat, amit az utóbbi időben nagy nehezen sikerült felépítgetnem.

Calum belém vési a tekintetét. Semmit nem tudok kiolvasni a szemeiből, csak egyenesen mered rám. De viszont tudom, hogy tudja azt, amire készülök. Túlságosan kiismert az utóbbi hónapok leforgása alatt. Hood hátrál, egészen visszalépked az éjjeli szekrényig, ezzel egérutat hagyva nekem, hogy a kijárathoz siessek. Így is teszek, kinyitom és aztán be is csapom az ajtót, magam mögött hagyva az elmúlt tíz perc történéseit. Belépek a saját szobámba, és olyan gyorsan kezdem a ruháimat beledobálni a táskámba, hogy még indulás előtt sikerül végeznem. A hajamat egy laza kontyba fogom, felkapom a legkényelmesebb ruhámat, amit magammal hoztam, és úgy ahogy vagyok, szó nélkül, kicsörtetek a lakosztály ajtaján, ott hagyva Calumot egyedül a szobában.