꧁Az Utolsó Szó꧂ [H.S / Z.M] [3. ÉVAD BEFEJEZETT]

4. Fejezet.

-Gyere csak beljebb!- Invitált be Apám, nekem pedig rögtön viszketni kezdett a tenyerem, a fegyverem után. De nem akarok elsietni semmit. Néztem ahogy oda sétált a saját bárpultjához. -Bourbont?- Hátast állt nekem.

-Nem kérek kösz!- Vágtam rá.

-Minek köszönhetem, szívélyes látogatásod?- Fordult felém, és belekortyolt az italába.

-Szerintem azt pontosan tudod!- Vágtam rá.
Nem megyek el az ajtó közeléből!

-Talán a kis szukádat keresed?- Egy ördögi vigyort villantott.

-Carlotta!- Suttogtam magamnak, és abban a pillanatban gombóc nőtt a torkomban.

-Így van!- Sétált lassan felém, még egy plusz pohárral a kezében. -Biztos hogy nem kérsz? Szomjasnak tűnsz!-

-Mit akarsz?- Kezdtem nagyon dühös lenni.

-Hogy én mit akarok?- Nevetett fel meglepetten. -Inkább te mit akarsz fiam? Be akartál törni a házamba, rám küldted a kurvádat, és még te kérdezed tőlem?-

-Mit csináltál vele?-

-Én?- Felvonta szemöldökeit, és magára mutatott mind a két poharakat fogó kezével. -Én semmit! Az embereim viszont annál többet!-

-Te szemét!- Szaporábban kezdtem venni a levegőt.

-Tudod fiam nem áll jól neked, ez a magán akció dolog. Szerintem hanyagolnod kellene, meg ezt a jó kisfiú szerepet is! Dróton rángat téged, az a szőke suna. Mondd annyira jó az ágyban?- Kaján vigyort villantott.

-Hagyd ki ebből Lauren-t!-

-Elnézve téged, nagyon fogom élvezni, ahogy megölöm őt is!- Gonosz nevetésben tört ki. -Szép lassú halála lesz!-

-Fejezd be!- Kiabáltam.

-Nem is értelek fiam! Miért kepesztesz utána? Miért alázod meg magadat egy olyanért, akinek nem jelentesz semmit? Miért követed el apád hibáját? Ne légy hülye!- Lerakta az egyik poharat. -Nézz meg jól fiam! Hülye voltam, és mi lett belőlem? Hm?- Közelebb sétált.

-Ne gyere közelebb!- Fegyvert ragadva, a fejére céloztam.

-Nézz meg fiam! Imádtam anyádat, de ő csak egy szakadt kurva volt! Tönkre tett, majd később a húgod anyja is, mert a rákot választotta helyettem.- Még mindig arcán volt, az az idétlen vigyor. -Fiam! Nem akarok neked rosszat. Felejtsd el azt a nőt! Állj át az én oldalamra.-

-Soha! Inkább meghalok!-

-Hm..- Hátat fordított, és egy darabig gondolkodott. -Jó!- Hirtelen megfordult és a semmiből elővett egy fegyvert, végül vállon lőtt. Fel ordítottam a fájdalomtól. -Szándékosan lőttem csak oda!- Gonosz vigyorral nézte a szenvedésemet. -Utolsó esélyed!-

-Soha!- Nyögtem.

-Istenem!- Erőtlenül a combjaira csapta karjait. -Te olyan hangulat romboló vagy!- Karba fonta kezeit. -Tiszta anyád vagy!-

-Te meg egy elmebeteg állat!-

-És akkor még nem is láttad, a pincében rothadó szukádat.- Röhögni kezdett. -Látnod kellett volna az arcát! Mit akar most csinálni? Kérem ne tegye! Nem kell ennek így történnie!- Fulladozott a nevetéstől. -Biztos élvezted volna a látványt, ahogy anno!- Megitta a pohara tartalmát.

-Hát te beteg vagy!-

-Ó fiam! Nem csak én vagyok az! Te is!- Kacsintott. -De lásd kivel van dolgod!- Elindult még egy italért. -Nem öllek meg, de cserébe!- Felém fordult. -Ide hozod nekem Harry Styles-t. Te pedig szabadon elsétálhatsz, a kis szöszivel. Na mit szólsz?- Beleivott a whiskyjébe.

*Lauren szemszöge.*

7:00 óra.

Meggyilkolta füleimet, a telefonom ébresztője. Ilyen nehezen, nem mostanában keltem fel. Fejemre húztam a paplat, hogy elnyomjam a csörgését. Azonban egy idő után abba hagyta, amin meg is lepődtem. Lehúztam fejemről a plédet, és ekkor szembenéztem a vérző Zayn-el.

-Úristen!- Rögvest felültem. -Veled meg mi történt?- Felálltam az ágyról. Hangom hallatára, Harry is felpattant.

-Semmiség!- Pillantott a vállán tátongó lőtt sebre. -Hívd fel Jack-et, hogy mondja le a sminkest! A ládában ruhák vannak.- Elindult az ajtó felé.

-Zayn! Állj meg!- Odaléptem hozzá, és csuklón ragadtam, ő pedig vissza nézett rám.

-Hozom az elsősegély ládát. Kiműtjük a golyót belőled!- Mondta Harry, majd kiviharzott a hálóból.

-Lauren!- Vállamra tette kezét. -Mondasd le a sminkest Jack-el, és menjetek Harry-vel olyan messze, amennyire csak tudtok, és soha ne gyertek vissza!- Határozottan nézett bele a szemembe. -Értetted amit mondtam?-

-Zayn!- Könnybe lábadtak szemeim, ő pedig rögvest átkarolt ép karjával.

-Sajnálom Lauren!- Suttogta.

*Clark szemszöge.*

Egy itallal a kezemben sétáltam a bőr fotelemhez, amibe kényelmesen leültem.

-Be vette?- Lépkedett felém a fekete démon, egy szál fehérneműben, és a vörös ingemben.

-Még szép!- Lehajolt hozzám, és megcsókolt. -Carlotta!- Suttogtam a nevét. -Tudtam hogy rád mindig számíthatok! Olyan ügyesen ide csaltad őket, hogy ezt még magam sem tudtam volna jobban csinálni!-

-De Clark!- Csábosan mosolygott, és beleült az ölembe. -Még a végén elpirulok.-

-Carlotta! Imádom a nevedet. Emlékeztet valakire.-

-Kire?- Közelebb hajolt a számhoz.

-Nem érdekes!- Megcsókoltam. Majd a rövid csók után, vissza nézett szemeimbe.

-Az én munkám ezennel véget ért!- Sóhajtott. -Fizess ki, és már itt sem vagyok!- Megsimogatta az arcomat.

-Ezer örömmel Carlotta, Carlotta!-

-Na kire emlékeztet a nevem?- Kiváncsiskodott vigyorogva.

-Zayn anyjára!- Lepillantott a kezemre, aminek láttán kétségbeesett, én pedig lelőttem. -Remélem meg vagy elégedve a fizettségeddel te kurva!-