꧁Az Utolsó Szó꧂ [H.S / Z.M] [3. ÉVAD BEFEJEZETT]

33. Fejezet.

*Jack szemszöge.*

Bizakodva szeltem át az utat, és nem lebegett más cél előttem, csak hogy megmentsem azokat, akinek számítok, és nekem számítanak. Nem hagyhatom cserben őket!
Egy cseppet sem lassítottam le, miután megláttam az épületet, inkább jobban szedtem lábaimat.
Amint odaértem, rögvest berontottam! Az eladó férfi, csak rémülten nézett végig rajtam. Azt sem tudta hirtelen hogy mit tegyen, én pedig a kassza pultra nehezedtem lihegve.

-Kérem! Azonnal hívja a mentőket, és a rendőrséget! Ezen az úton végig haladva, találnak egy roncsot, ami az árokban hever! Benne van a családom, és a barátaink! Kérem segítsen!-

-Nyugodjon meg! Máris hívom őket!- Kapkodva, segítőkész módon úgy tett, ahogy azt kértem tőle.

[...]

*Jeffrey szemszöge.*

Kipattantak szemeim egyetlen egy másodperc alatt, ezzel megszakítva az elbóbiskolt perceket, órákat. Felcsillant a reménysugár, hogy tán mégis túlélhetjük, amikor felismertem a közeledő mentő szirénáját.
Tekintetem a mellkasomon alvó Susan-ra vezettem, megfogtam vállát gyengéden, és ébreszteni kezdtem őt.

-Susan! Ébredj!- Kedvesen de mégis izgatottan simogattam fejét, közben pillantásom a mögöttem fekvő útra vándorolt néha. -Ébredj! Itt vannak a mentők!- Válaszul hümmögését adta, így kénytelen voltam őt, a fának dőntve otthagyni addig, amíg ki bicegtem az útra.
Integettem kezeimmel lelkesen, ők pedig megálltak. Rögtön Susan-hoz irányítottam őket, végül fellélegezve behunytam szemeimet.

-Köszönöm Istenem!- Suttogtam.

*Jack szemszöge.*

-Valahol a Virginiai üdvözlő tábla után vannak!- Adtam tudtukra a rendőröknek, a többiek hol létét.
Ideges voltam, mert attól féltem hogy mi lesz akkor, ha későn érünk oda? Mi lesz ha valaki addigra meghal?
Örökké kísértene a bűntudat, mert hisz én vezettem!

-Már látom!- Szólalt fel az anyósülésen ülő férfi. Felsóhajtottam, közben markoltam a biztonsági övemet, készen állva a kicsatolására.
Félre álltunk a rendőrautóval, én pedig azon nyomban kiszálltam. -Uram, maga szálljon vissza!- Állt utamba az egyik férfi, a másik pedig benézett a roncsba.

-Ez üres!- Nézett ránk.

-Az lehetetlen!- Kétségbeestem. -Clark!- Sziszegtem hatalmas haraggal szemeimben.

*Clark szemszöge.*

-Uram most hova vigyük őket?- Nézett hátra, az egymáson fekvőkre. A visszapillantó tükörbe vetettem tekintetem, őket fürkészve. Közben kifundáltam a legtökéletesebb helyet a számukra.

-A játszó házamba!- Feleltem ördögi mosolyom kíséretében.

-De hát az nagyon messze van Uram!- Lepődött meg. -Addigra meghalnak, ha nem kapnak orvosi ellátást!-

-Te csak ne foglalkozz ezzel! Sokkal jobban járnának, ha meghalnának az út alatt. Mert amiben ott lesz részük, azt úgy sem élik túl! De ha netán mégis, akkor a józan épeszük fogja bánni!-

-Ezzel mire céloz Uram?-

-Kuss! Csak vezess a reptérre!- Vágtam rá.

-Igenis!-

3 Nappal később. 8:21 óra.

*Lauren szemszöge.*

Kábulatból kábulatba zuhanva, néha sikerült magamhoz térnem. Rögtön észrevettem, hogy a testem egy ágyhoz van szíjazva.

-Mi történt? Hol vagyok?- Suttogtam magamnak rémülten, a fehér szoba kellős közepén. Több sem kellett nekem töprengésem közepette, hogy észrevegyem a gipszet lábamon. -Eltörtem volna?- Lassan néztem körbe, az üres ablak nélküli fehér pokolban. A helyiség sarkában felfedeztem egy kamerát, ami egyenesen az ágyra volt irányítva. -Ez egy pszichiátria lenne?- Estem pánikba.
Miért nem emlékszem semmire?

Sziasztok lányok/fiúk! ☺️
Ne haragudjatok hogy ez ilyen rövid lett, de támadt egy vad ötletem!
Ennek a harmadik évadnak, van már egy befejezése a fejemben, ami lezárja az egész eddigi sztorit, pár részen belül! Azonban hirtelen támadt egy ötletem, amiből tökéletes negyedik évadot írhatnék. A kérdés azonban az, hogy erről mi a véleményetek? Szeretnétek egy negyedik évadot? Vagy zárjam le ezt az évadot, és kész? Vége?
Most majd kiderül, hogy kinek mennyire tetszik eddig a sztori! 😘

Várom a kommenteket, vagy a privát üzeneteket! A döntés a ti kezetekben van! 😁❤️