Vérszomj (Jimin ff.) [Befejezett]

6. Jimin

Miután elköszöntem MinJitől elindultam haza. Vagyis igazából megálltam és gondolkodtam. Nagyon felment a pulzusa ahogy közeledünk a házuk felé. Áhh inkább megnézem hogy biztonságban haza ért-e. Bár nem hiszem hogy valami történt volna. Végülis vissza fordultam és elsétáltam MinJiék házáig. Egyszer csak sikoltást hallottam. Oda mentem az ablakhoz és benéztem. Egy felnőtt pasi éppen egy kést fogott a lány arcához. Hirtelen megint olyan dühös lettem mint tegnap mikor a lányt a 3 pasival láttam és berúgtam az ajtót.

-Jimin-suttogta MinJi. Én már éppen neki ugrottam volna a pasinak mikor a lány megszólalt.-Kérlek ne bántsd őt! Hagyd!-mondta mire inkább felkaptam a lányt és elvittem. A pasi még kiabált utánunk de nem érdekelt.-Jimin most már letehetsz!

-Ja jó.-csendben mentünk egy darabig míg már nem bírtam tovább.-Na jó! Nem bírom! Most már mondd el! Ki volt ez a pasas?-kérdeztem idegesen, ő csak sóhajtott egyet.

-Az apám.- válaszolta, mire megdöbbentem. Az apja akarta felszabdalni a fejét? És vajon miatta vannak rajta sérülések?-Látom hogy még vannak kérdéseid, de ha nem bánod arra most nem válaszolnék.

-Nem baj. Megértem.- sóhajtottam.

-Most hova menjek lakni? Vissza nem mehetek mert ezek után az apám tuti kinyírna.- fogta a fejét a lány.

-Ez egyszerű. Jössz szépen hozzánk.

-Ez kedves tőled, de nem fogadhatom el.

-Miért nem?

-Nem szeretnék a terhetekre lenni.

-Nem beszélj hülyeségeket. Nem leszel senki terhére.-mondtam.

-Ez most annyira furcsa.

-Micsoda?

-Ez az egész helyzet és ahogy viselkedsz velem. Olyan furcsa nekem hogy valaki kedves velem, főleg te.-mondta ami kicsit rosszul esett de igaza volt.

-Na jó, igazából zavart ahogy viselkedtél. Hogy mindig lehangolt voltál és folyton fekete ruhákban jártál. Azt hittem rólad hogy valami műdepis lány vagy. Ezért piszkáltalak. Azt gondoltam hogy így hátha kijössz a burokból amiben élsz. Egy percig sem gondoltam volna azt hogy ez mind teljesen jogos. Nem hiszem el mekkorát tévedtem! Tényleg sajnálom!- fejeztem be a monológomat.

-Megbocsátok.- mosolygott.-És legyen. Hozzátok költözök egy időre, de nem sokáig.- emelte fel a mutató ujját.

-Szuper. Figyelj...a srácoknak el kéne azért mondani hogy miért költözöl hozzánk.-közöltem vele finoman.

-Rendben, de mondd el nekik te. Nekem egyáltalán nincs sem kedvem, sem erőm ehhez.

-Oké.- válaszoltam és ebben a pillanatban értünk haza. Bementünk.

-Szia....sztok!-jött oda hozzánk Taehyung.

-Szia!-köszönt halkan MinJi.

-Hello!-mondtam majd előre küldtem a lányt és Taehez fordultam.-Mindenkit hívj a nappaliba. Mondanom kell valamit!-erre bórintott és elment gondolom a többiekért. Már este volt ezért felküldtem MinJit a szobámba hogy nyugodtan aludja ki magát és oda adtam neki a fertőtlenítő cuccokat hogy kezelje le a sebeit. Ez után a nappaliba mentem ahol már mindenki ott volt.

-Szóval...miért is zavartál meg az alvásban és miért van megint itt a csaj?-kérdezte Yoongi.

-Ugye hazáig akartam kísérni de ezt ő nem hagyta így előbb elváltunk viszont én gondolkodtam egy ideig majd mégis utána mentem és arra értem a házukhoz hogy az apja egy kést szorít az arcához.-magyaráztam, mire ledöbbentek.-Ez után felajánlottam neki hogy mivel vissza oda nem mehet ezért lakjon nálunk.- vakartam a tarkómat mire még jobban lesokkolódtak.

-Jimin te nem vagy eszednél! És ha meglátja mit eszünk? Vagy valamelyik este megkérdezi hova megyünk mit fogunk neki mondani?-kérdezte Namjoon.

-Nyugi már! Azon sem bukott ki mikor rájött hogy megöltem azt a 3 embert aki meg akarta erőszakolni.-erre Nam csak hatalmas szemekkel nézett rám.

-Jimin...neked tetszik ez a lány!- jelentette ki Jungkook.

-Mi? Nem. Honnan vesztek egyáltalán ilyen hülyeségeket?- háborodtam fel.

-Jimin te rég nem törődtél egy lánnyal sem.

-Ez attól még nem azt jelenti hogy tetszik nekem szóval hagyjatok ezzel.- fejeztem be a velük való beszélgetést és felmentem a szobámba MinJihez.

A lány az ágyon ült egy melltartóban és próbálta bekenni fertőtlenítővel a hátát amit iszonyatosan csúnya sebek csúfítottak el. Mikor meglátott takarni próbálta magát és elpirult ami megmosolyogtatott.

-Ugye még mindig tudod hogy már láttalak így?- húztam fel a szemöldököm, mire kinyújtotta rám a nyelvét puffogva.-Fordulj meg!-utasítottam erre kérdőn nézett rám.-Csak segíteni akarok.-sóhajtottam.

Ez után megfordult és hagyta hogy szépen leápoljam a sebeit. Nem bírtam ki hogy egyszer ne húzzam rajtuk végig az ujjam. Fel sem szisszent. Csak beletörődve nézett maga elé. Mint aki ezt már megszokta. Megszokta hogy bántják. Bántották otthon. Bántották az iskolában. Vagyis... bántottam az iskolában. De az többé nem fog előfordulni. Miután kész lettem a hátával megnéztem az arcán való sérülést is. Nem túl szép de be fog gyógyulni. Azt a sebet is leápoltam. Olyan közel volt az arcunk hogy éreztük egymás leheletét. Miután kész voltam ezzel is végig néztem a lányon. Rengeteg sérülés csúfítja a porcelán bőrét. Éreztem hogy nincs jól, de nem tudtam érte semmit sem tenni. Csak... megöleltem, ő pedig elkezdett sírni miközben görcsösen szorította a pólóm. Hagytam hogy kisírja magát a vállamon. Nem hiszem el hogy ennyi sok rossz dolog történt vele. Olyan erős. Ezért csodálom. Én ezt nem bírtam volna ki. Egy ilyen apával, az iskolában a tanárok kedvencei sem volt és akkor még ott voltam én is. El sem hiszem mennyi mindent kibírt ez a lány.

És ahogy mindezt végig gondoltam, abban a pillanatban, semmi mást nem akartam jobban mint megvédeni őt minden veszélytől. Még saját magamtól is.

Itt is lenne a következő rész! Remélem tetszik!💕😘