Vérszomj (Jimin ff.) [Befejezett]

17. MinJi

Nem is tudom hogy volt ehhez bátorságom. Jimin csak úgy sugározza magából az önbizalmat amiből valahogy rám is ragadt valamennyi.

Több hét telt el ez az eset óta. Azóta NaEun nagy ívben elkerült minket. Másfél hét múlva kezdődik a téli szünet. Ezen a napon lesz megtartva a téli bál. Jimin megkérdezte hogy megyek-e vele mire persze igent mondtam.

A mai nap átlagosan kezdődött. Felkeltem, felöltöztem majd Jimin elvitt suliba. Túlestünk az órákon majd mentünk volna haza. Nekem viszont még egy órát bent kellett maradnom ugyanis ma az egyik óra közepén Jimin halkan hozzám szólt és mivel nyílván ő a kedvenc én szereztem be a büntetést. Akárhogy magyarázta a fiú, a tanár nem tágított. Mondtam is Jiminnek hogy menjen haza majd én megyek busszal. Végül azt beszéltük meg hogy majd a büntetésem végére visszajön értem.

Mikor beültem a terembe elfogott a rossz előérzet. Egyszer csak megpillantottam NaEunt.

-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem.

-Drágám ugye nem hiszed hogy amit velem tettél azt megúszod büntetlenül.- mosolyodott el gonoszan mire egy kicsit megilyedtem.- Bejöhet Mr. Lee!- kiáltott ki. Jól hallottam? Mr. Lee? Ugye nem az apámról beszél? Végszóra pedig belépett az az ember akit a világon a legjobban utáltam. Akitől féltem. Az apám.

-Na végre megvagy te hülye ribanc!- mondta nekem a férfi és elkezdett kiráncigálni a teremből. NaEun csak nevetett.- És mesélj! Hol van a drága herceged?

Haza ráncigált és csak ott kezdődött az igazi szenvedés. Csakúgy mint pár hónappal ezelőtt, egy kést állított a lábamba. Sírtam és sikítottam. Eddig még nem volt rá példa hogy ennyire sírtam volna. Elszoktam ettől az élettől. De nem állt meg itt. Egy másik kést vett elő majd elkezdte vagdosni még ép combomat. Néha lekevert nekem egy pofont is.

-Hogy az igazat megvalljam, nem akarom ezt tenni veled kislányom, de nem hagytál más megoldást.- mondta ciccegve.

-Méghogy nem!? Amióta anyu meghalt, folyton csak bántasz!- kiabáltam.

-Ne merd megemlíteni mégegyszer az anyádat!- ordította majd a földre dobott, belém rúgott párszor és otthagyott.

Szerintem elájulhattam ugyanis arra tértem magamhoz hogy valaki berúgja az ajtót.

-Jimin.- suttogtam.

-MinJi! Itt vagyok!- futott oda hozzám.

-Ne bántsd!- szóltam halkan aztán már csak arra emlékszem hogy felvettek a földről.

Mikor felkeltem, már a Jiminnel közös szobánkban voltam, ő pedig ott ült az ágy mellett, fogta a kezem és engem nézett.

-Hogy érzed magad?-kérdezte.

-Jó...-mondtam volna a betanult szövegem aztán rájöttem hogy nem kell hazudnom- pocsékul. Ugye nem bántottad sem őt sem NaEunt?- kaptam rá a tekintetem majd rájöttem hogy elszóltam magam. Hisz ő honnan tudhatna NaEunról.

-Hogy NaEunt? Neki mi köze van ehhez?- ráncolta össze a szemöldökét majd mintha megvilágosodott volna- Ugye nem az ő keze van ebben?- lett dühös.- Ugye nem az a kurva hívta oda az apádat?- kiabálta.

-Jimin, ne!- sóhajtottam és megpróbáltam felülni de amint megmozdultam, minden egyes testrészembe belenyilallt a fájdalom. A fiú pedig megilyedve odaugrott segíteni.

-Ott kellett volna lennem hogy megvédjelek!- suttogta maga elé bámulva.

-Nem!- szólaltam meg határozottan- Nem lehetsz ott velem mindig, mindenhol.

-De meg kell hogy védjelek! Megígértem!

-Nekem is meg kellene védenem magam!

-De mennyi esélyed va....-hirtelen mintha tudta volna, mintha rájött volna mit akarok. - Ugye ezzel nem azt akarod mondani hogy... hogy...

-De igen! Változtass át!- néztem a szemébe komolyan, neki pedig leesett az álla.

-Nem!- ahogy kiejtette a száján ezt a három betűs szót, hangja határozott volt.

-Miért?

-Elmondtam neked pontról pontra hogy ez mivel jár és...

-Igen, elmondtad. És én ezt vállalom.

-Az összes szenvedést és kínt vállalod?

-Igen.

-És ha nem bírod ki? Mi van akkor ha a szervezeted nem bírja és meghalsz?- kiáltotta.

-Szerinted mennyit szenvedtem már? Pont ezt ne bírnám ki ha utána vége ennek a pokolnak?- kiabáltam már én is mire mérgesen rám nézett és kiment, az ajtót hangosan becsapva maga után. Nekem pedig lecsordult az első könnycseppem.

Szeretem őt! Jobban mint eddig bármit, vagy bárkit! Vele akarok maradni örökre. Ő miért nem hajlandó átváltoztatni? Talán neki nem is kellek? Nem tudom mit csinált a sebeimmel, de már alig fájtak és alig látszottak.

Kimentem a fürdőbe hogy megnézzem magam. Valami borzalmas szörnyeteget láttam a tükörben. A hajam olyan akár egy szénakazal, a szemem karikás és a sírástól piros meg feldagadt. Az orrom is piros, az ajkam kicserepesedve és ráadásként van egy lila folt a jobb szemem alatt.

Kifésültem a hajam és megmostam az arcom majd visszamentem a szobába ahol nagy meglepetésemre Jimin ült az ágyon.

-Ne haragudj.- nézett fel rám.

-Jimin én nem haragszok, csak nem értem miért kaptad fel ennyire a vizet?

-Elmondok mindent oké? De ígérd meg hogy nem akadsz ki!

-Oké, ígérem.

-Szóval nem mondtam el neked mindent az átváltozásommal kapcsolatban.- mondta amit amúgy is sejtettem majd bele kezdett a mesélésbe. - Akkoriban volt egy lány, aki nagyon tetszett. HeeSeo volt a neve. Sokáig udvaroltam neki, végül pedig jegyben jártunk. Volt egy testvérem is aki két évvel fiatalabb volt nálam. JiHyun. Megtetszett neki a lány és mint kiderült Seonak sem volt közömbös az öcsém. Egyszer rájuk nyitottam mikor... mikor lefeküdtek. Olyan dühös lettem hogy HeeSeot megöltem.- tartott itt egy kis szünetet, én pedig tátott szájjal néztem- JiHyunnal összeverekedtünk amiben én nyertem. Félholtra vertem és otthagytam. Miközben mentem az utcán, betértem egy kocsmába. Leittam magam. Innentől pedig mindent tudsz. Egyszer már elvesztettem a szerelmem méghozzá a saját hibámból. Mégegyszer ezt nem akarom!- fejezte be a történetet. Tátott szájjal néztem. Egy kicsit talán még meg is ilyedtem tőle.

-Te megölted azt a lányt akit szerettél.- mondtam inkább magamnak mint neki.- Engem is megölnél?- kérdeztem szomorú mosollyal az arcomon.

-Dehogy! Előbb ölném meg magam mint téged! Ezért nem akarlak átváltoztatni. Ez is egyfajta halál.

-És ha én szeretném?

-Az kizárt. Nem szeretnéd ezt az életet!

-Én csak veled szeretnék maradni!- néztem a szemébe magabiztosan.

-Én is veled! De még én sem vagyok olyan önző hogy azért hogy velem maradj amíg élek, elvegyem az életed!-mondta kicsit haragosan.

-Majd meglátjuk!- mosolyodtam el mindenttudóan majd megcsókoltam.

Majd meglátjuk... Igen, kicsit megilyesztett a történet, de én biztosan soha nem csalnám őt meg. Amúgy meg... úgy is ráveszem. Igazán meggyőző tudok lenni ha akarok.

Itt is lenne a kövi rész! Szerintetek mi lesz ez után?😉💕