Vérszomj (Jimin ff.) [Befejezett]

11. MinJi

El sem hiszem hogy ilyet csináltam. Mi történt velem? Soha még csak nem is gondoltam ilyesmire. Ez a srác teljesen megbabonáz. És mikor azt mondta hogy ezt visszakapom egy kicsit megijedtem. Mit fog velem csinálni? Miután elment belefúrtam a fejem a párnába. Honnan jött a bátorságom ehhez? Mikor visszagondoltam rá belesikítottam a párnába. Az ágyon feküdtem mikor meghallottam hogy nyílik az ajtó. Jimin jött be rajta.

-Szóval, hol is tartottunk?-kérdezte vigyorogva.

-Mielőtt bármit mondanál vidd ki azt a pókot!-mondtam tettetett ilyedséggel és rámutattam a sarokra. Persze nem volt ott semmi, de így legalább lesz egy kis időm elmenekülni. Mikor oda ment, hogy megnézze én gyorsan kiszaladtam az ajtón. Hallottam ahogy szitkozódva utánam jött. Lefutottam a nappaliba ahol ott voltak a többiek. Hamar odamentem Jungkookhoz aki a szoba egyik sarkában állt.

-Légysziii ments meeeeg!- könyörögtem neki.

-Mit kapok érte?

-Semmit.

-Akkor átadlak.

-Kapsz egy puszit!?- találtam ki valamit gyorsan hiszen éppen akkor ért le Jimin.

-Oké.-egyezett bele.

-Na Jungkookie engedd el!-mondta Jimin.

-Sajnos nem tehetem.- válaszolta Jungkook majd birkózni kezdtek. Én csak tátott szájjal néztem őket. Egyszer csak Jimin leszorította Jungkookot a földre. A többiek pedig számolni kezdtek.

-1-2-3-és Jimin nyert.

-Na gyere cicám.- kezdett el húzni a fiú gondolom vissza a szobába.

-Várj!- állítottam meg és vissza mentem Jungkookhoz aki most tápászkodott fel a földről. Mikor felállt, lehajolt hozzám és nyújtotta az arcát. Sóhajtottam egyet és adtam egy puszit az arcára majd elindultam a szobánk felé. Amikor elmentem Jimin mellett ő lefagyva állt, de mikor észrevette hogy én már nem vagyok ott, jött utánam. Mikor felértünk, felém fordult.

-Mi volt ez?- fordult oda hozzám.

-Micsoda?-kérdeztem vissza mire az arcára mutatott, én pedig elmosolyodtam.-Ohh, csak nem féltékeny vagy?

-Hogy én? Chh...dehogy!- rázta a fejét, de nem nézett rám. Aztán hirtelen rám pillantott én pedig megilyedtem. Félelmetesen magabiztos mosolya volt. Aztán közeledni kezdett mire én hátráltam.-Tudod mit? Ezt elfelejtem, de az előbbit....- suttogta, én pedig nem tudtam tovább hátrálni az ágy miatt-...visszaadom!-mosolyodott el és a derekamat megfogva magához húzott.

Levegőt sem mertem venni. Ujjaival végigsimította gyöngéden az arcom, aztán a karom, majd megállt a keze a derekamon. Közel hajolt hozzám és úgy ahogy az előbb én csináltam, végighúzta ajkát a számtól lefelé egészen a nyakamig. Lehet hogy megőrültem, de élveztem. És én még azt hittem csak ennyi lesz. Aha. Egy kicsit tovább ment mint én. Megnyalta, majd egy kicsit megharapta a nyakam. Ha ez lehetséges még közelebb húzott magához és egyik kezével a derekam szorította, a másikkal pedig a hajamba túrt. Elkezdte szívni a nyakam és egyre erősebben szorított. Egy kicsit megilyedtem mikor el akartam húzódni és nem engedett el sőt még morgott is.

-Ji...Jimin.- dadogtam és próbáltam eltolni magamtól, de nem engedett. Erősebben kezdett szorítani.-Jimin!- mondtam hangosabban, de mintha nem is hallotta volna. Már könnyeztem.-Jimin, hagyd abba!-suttogtam és sírni kezdtem. -Nem akarom mégegyszer!- szorítottam össze a szemem mire megállt. Lassan hátrébb lépkedett miközben pislogás nélkül a nyakamat nézte majd könnyes arcomra pillantott.

-S...sa...sajnálom!-mondta majd megfordult és kifutott a szobából én pedig a falnak dőlve leguggoltam és sírni kezdtem. Ez a kis akció felhozott néhány régebbi emléket. 2 éve az apámhoz átjött egy barátja. Én akkor be voltam zárva a pincébe ahol csak egy matrac volt. A pasas fizetett apámnak hogy lefektessen. Akárhogy tiltakoztam, megtörtént. Nem is egyszer. Egy hétig minden nap jött 3 ember. Életem legszörnyűbb hete volt. Aztán egyszer csak abbamaradt. Sosem tudtam hogy ez mire volt jó, vagy hogy miért állt le apám vele. Mikor megnyugodtam kimentem a fürdőszobába és megnéztem a nyakam a tükörbe. Egy hatalmas lila folt és mintha lenne benne két, halvány piros pont, de lehet rosszul látom. Eléggé fáj ha hozzá érek. Ezen kívül a bal oldalt a derekamon egy lila kéznyom ahol Jimin szorított. Halványan láttam mintha pár fekete csík lenne itt, de valószínűleg csak az ereim rajzolódtak ki. Gyorsan alapozóval kikentem a nyakam hogy ne látszódjon a seb és egy kicsit a szemem köré is tettem, nehogy látszon hogy sírtam. Ez után lementem a többiekhez akik feltűnően bámultak.

-Hol van Jimin?-kérdeztem. Lefelé néztek. Mintha tudnák mi történt.- Hol van?-kérdeztem újra ezúttal felemelt hanggal.

-Nem tudjuk.- válaszolta Taehyung.

-Elment.-mondta Hoseok. Ez után felkaptam a telefonom és mentem megkeresni. Tudom hogy hülyeség egy ekkora városban céltalanul menni, de meg kell találnom. Beszélnem kell vele. Nem tudom mi van velem. Ezelőtt ha történt volna ilyen velem, többet az illető közelébe se mennék, de most.... Most úgy érzem, meg kell találnom. Valami vonz hozzá.

Még világos volt mikor elindultam. Nem tudom azóta mennyi idő telt el, de már besötétedett. Hideg van így már október végén és csak egy vastagabb pulcsi van rajtam. Járom az utcákat és próbálom őt megtalálni. Már többször hívtam de nem elérhető.

Már feladtam hogy megtalálom. Éppen egy sikátor mellett mentem el mikor hallottam egy sikoltást. Gyorsan elbújtam az egyik kuka mögé és onnan figyeltem mi folyik itt. Nem hittem a szememnek. Jimin volt az és egy 30-as évei végén járó nő. Tiszta seb volt a nő. Jimin pedig mintha nem is önmaga lett volna. Szeme vérvörös volt, szemfogai hosszúak. Ledermedtem. Jimin háttal állt nekem és éppen a nő nyakába mélyesztette fogait az pedig lassan lehunyta a szemét és nem kelt fel többet. Lassan felálltam menedékem mögül.

-Jimin!-szólítottam meg mire lassan megfordult és mikor meglátott, ilyesztő arca visszaváltozott. Mintha megilyedt volna.

-MinJi.-suttogta.

-Vámpír- mondtam halkan.

-MinJi megm...-mondta volna de félbeszakítottam.

-Szóval erre kellettem én is!?? Ezért volt a mai?? Én is csak egy....préda voltam?-sírtam el magam.

-Nem, dehogy is. Én...mi el akartuk mondani.

-Szóval a srácok is?-kérdeztem mire ő csak bólintott. Én lassan közeledtem felé. Mikor oda értem hozzá elkezdtem ütni a mellkasát.

-Miért nem mondtad el? Mire volt jó ez az egész? Mi? Miért segítettetek?-tettem fel sorjában a kérdéseket miközben egyre csak csapkodtam őt. Egyszer csak megelégelte és csuklómat megfogva a falhoz nyomott.

-Befejezted?-kérdezte mire én elcsendesültem.-Elhiheted hogy ez az egész nekem volt a legnehezebb! Először is állandóan körül lengett téged a vérillat. Aztán mikor elkezdtem veled jóban lenni az az állandó vérszomj. Most pedig a mai. Azt sem tudom hogy eszméltem fel, de ha ma nem tudtam volna leállni, te már halott lennél.-mondta egyre hangosabban.

-De leálltál. Nem bántottál!- eszméltem rá arra, hogy tényleg akármikor bánthatott volna, de nem tette.

-Még hogy nem.-mosolyodott el keserédesen.

-Nem érdekel!

-Te nem fogod fel? Meghalhattál volna! Meg akartalak ölni!

-Nem számít!-mondtam. Nagyon kivolt szegény. Olyan furcsán nézett ki így hogy tiszta vér volt a szája.

-Majdnem megöltelek!-suttogta maga elé és bele túrt a hajába.

-Figyelj!-mentem oda hozzá. -Ő ott halott!-mutattam a nőre akit az előbb ölt meg. -Én viszont itt vagyok érted? Nem haltam meg! Nem öltél meg!-fogtam közre az arcát és nem érdekelt hogy tiszta vér volt. Megcsókoltam! Először lágy csók volt, aztán egyre vadabb lett. Felkapott az ölébe a fenekemnél fogva és nekinyomott a falnak.

Olyan finomak az ajkai. Kiderült hogy vámpír. És? Emiatt nem fogok kiszeretni belőle! Sőt... Még szerintem jobban is tetszik emiatt!

Kiderült a titok! Vajon mi lesz ezután?😉💕