Vérszomj (Jimin ff.) [Befejezett]

13. MinJi

Elmeséltem neki. Nem titkolhattam tovább. Megígérte hogy meg fog védeni.

Reggel mikor felkeltem Jimin mellettem feküdt és engem nézett.

-Jó reggelt!-suttogta és adott egy puszit a számra.

-Jó reggelt!- nyögtem egyet és odabújtam hozzá. Hirtelen viszont kipattant a szemem.- Mennyi az idő?-kérdeztem.

-Öhmm... 11 óra.

-Basszus, munkába kell mennem!- akartam kikelni az ágyból de Jimin visszahúzott.

-Nem emlékszel? Ma és a jövő héten nem kell menned, mert felújítás van.-mosolygott.

-Tényleg!-feküdtem mellé vissza.- Akkor mit csináljunk ma?

-Nekem lenne pár ötletem.-mosolygott rám perverzen. Mire mosolyogva eltakartam az arcom.

-Nekem is van pár ötletem!-mondtam.

-És mi az?

-Én kérdezek erről a vámpír izéről és te válaszolsz!- néztem rá mire elgondolkodva nézett.

-Oké, kérdezz.

-Először is hány éves vagy?-kérdeztem nagy szemekkel. Ez már tegnap óta foglalkoztat.

-213.- válaszolt mosolyogva mire én eltátottam a szám.-De nem én vagyok a legidősebb. Namjoon 553 éves.

-Wooow. És hogy lettél vámpír?- tettem fel az újabb kérdést, de itt fura fejet vágott. Mintha nem szívesen gondolna erre.-Jajj ne...nem muszáj!-mondtam gyorsan mikor rájöttem hogy érzékeny témára tapintottam.

-Nem baj.-mosolygott erőltetetten.- Elmondom!-bambult maga elé.-
Egyszer miután leittam magam és miközben az utcán egy sikátor mellett mentem el belém kötött egy csapat részeg ember. Félholtra vertek. Majdnem meghaltam. Namjoon talált rám és átváltoztatott.-fejezte be nekem pedig volt egy olyan érzésem hogy nem mond el mindent. Hiszen eléggé rosszul érintette mikor felemlegettem. Ennek ellenére odabújtam hozzá.

-Hogy változtatott át? Mármint hogy lehet vámpírrá változni?- néztem rá kíváncsian hiszen ő is már megharapott és mégsem változtam át mint ahogy a filmekben lenni szokott.

-Hát... igazából úgy hogy megharapnak. Ennyi. Viszont ahhoz egy vámpírnak először ki kell növesztenie azt a fogat ami ehhez kell. Nem csak a két szemfog kell hozzá hanem az azok melletti fogak alul és felül egyaránt úgy megnőnek hogy nem férnek a szánkba. Ezzel kell megharapnunk valakit akit át akarunk változtatni, viszont ez pokoli fájdalommal jár. Úgy tüzel a tested mintha élve elégetnének, a fejed majd felrobban, az összes végtagodon és minden porcikádban érzed azt a maró érzést amit a méreg okoz és a fogaid helyett is újak nőnek. Egyenként köpöd ki azokat a fogaid amik helyére majd a vámpírfogak nőnek. Lényegében ennyi viszont ezt nem mindenki éli túl. Van olyan akinek a teste nem bírja ki az ilyen mértékű fájdalmat és belehal.-fejezte be, én pedig alig hittem el hogy ilyen létezik. Egyszer csak hallottuk hogy valaki dörömböl lent, a bejárati ajtón. A srácok elmentek így csak ketten voltunk ezért lementünk ajtót nyitni. Nem kellett volna. Ez a szép reggel egy pillanat alatt dőlt porba. Apám dörömbölt az ajtón. Mikor kinyitottam, azonnal nekem esett.

-Te hülye ribanc! Azonnal hazajössz míg szépen mondom!-ragadta meg a hajam amit Jimin nem éppen nézett jó szemmel.

-Azonnal eressze el!-kiabált az apámra.

-Mégis ki a tököm vagy fiam, hogy beleszólsz a lányom nevelésébe? Több hete nem jött haza a kurva! Remélem legalább szerzett egy kis pénzt!-mosolyodott el ördögien. Erre Jimin megragadta a kezem és odarántott magához.

-Még hogy nem ment haza! Otthon van! Maga pedig ha megtudom hogy mégegyszer MinJi közelébe megy elhiheti hogy nem fog jól járni! És most csak finoman fogalmaztam!- fenyegette meg Jimin a férfit, eléggé félelmetes arcot vágva.

-Ugyan, mit tudsz te tenni!-nevetett az apám.

-Tudja nagyon félelmetes tudok lenni ha akarok!-mondta Jimin sötét tekintettel amitől egy kicsit még az apám is megtántorodott.

-Nem félek holmi kisfiúktól! De ha annyira akarod megkaphatod. Majd szólok pár barátomnak hogy hozza haza ha úgy van, hisz mindig te sem lehetsz ott vele.-mosolyodott el gonoszan majd elment. Nekem pedig lefolyt pár csepp könnyem. Miért nem tud békén hagyni? Miért nem tud elfelejteni? Megmozdulni sem bírtam. Jimin úgy vitt be és leültetett a kanapéra. Én viszont az ölébe másztam és hozzá bújtam. Ő is átkarolt. Elaludhattam mert arra keltem hogy valakik beszélgetnek mellettem.

-Valamit tennünk kell!-mondta valaki.

-Megöljük?-kérdezte egy másik hang.

-Szívem szerint megölném, de gondolnunk kell rá is! Lehet hogy gyűlöli de mégis az apja! Higgyétek el! Megharagudna érte!-szólt egy harmadik hang. Ez viszont a fülem mellett mire kinyitottam a szemem. Ugyanúgy Jimin ölében ültem viszont itt voltak a többiek is.

-Jó reggelt!- köszöntek erőltetett mosollyal egyszerre, de nekem nem volt erőm mosolyogni.

-Jobban vagy?-kérdezte Jimin akin még mindig rajta ültem.

-Egy kicsit.- válaszoltam és belefúrtam a fejem a nyakába.- Mennyi az idő?

-Két óra.-mondta Taehyung.

-Miért nem tud végre békén hagyni?-suttogtam megtörten.

-Nyugi! Mi megvédünk tőle!- nyugtatott Jungkook.

-Így igaz. Sőt apád nem tudja hogy itt vannak a srácok is mert csak engem látott. Ez előnyt jelent.- simította végig a hátam Jimin. Én még mindig bele voltam bújva a nyakába.- Na jó! Felviszem!-intett a fejével a srácoknak és mire észbe kaptam hogy én vagyok ez a személy már a lépcsőn mentünk felfelé.

-Tudok járni.- ráncoltam össze a szemöldököm.

-Nem baj. Olyan aranyos hogy úgy csimpazkodsz mint egy kismajom.

-Nem vagyok kismajom!- tiltakoztam mikor benyitottunk a szobába.

-Dehogynem.- dőlt be velem az ágyba.- Szeretnéd hogy felvidítsalak?-kérdezte perverzen mosolyogva és rám feküdt.

-Hmmm...-karoltam át a nyakát- Attól függ. Hogy szeretnél felvidítani?- görbült az én szám is felfelé mire elkezdte a nyakamat apró csókokkal behinteni.

Megőrít ez a srác. Egyszerűen nem tudok betelni vele. Még egy ilyen helyzetben is képes volt felvidítani. Emlékszem mikor még a suliban folyton piszkált. Most hogy visszagondolok erre már akkor is vonzódtam hozzá csak magamnak sem vallottam be.