ᴋ-ᴘᴏᴘ; Álomgyár {Imagines ZÁRVA}

#22 Seventeen - Mingyu

kittyooh 💙

Halihó! :D

Eltűntem, az érveim pedig bénák, szóval megkíméllek titeket a felesleges magyarázkodástól xD A lényeg hogy itt vagyok, ráadásul egy imaginnel :D
Ismételten egy SVT taggal készültem, ráadásul drága biaskámmal :P Szerintem kicsit fura lett, de kellett már a kicsi, sötét lelkemnek hogy ezt megírhassam xD

Remélem tetszeni fog! ^^

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

A szakítás soha sem egy szép dolog. Ritkák azok az esetek, amikor nagy egyetértésben válik el két ember útja, amikor egyik fél sem sérül lelkileg. A megcsalás mellett talán a másik legrondább módja a szakításnak, ha azt egy szimpla üzenetben hozzák a tudtunkra. Amikor még csak megfelelő indokot sem tudnak felhozni, egyszerűen csak bejelentik hogy vége.

Veled is éppen ez történik. Újra és újra elolvasod a pár soros üzenetet, amit Donghwa küldött neked pár perce, de képtelen vagy felfogni, képtelen vagy elfogadni mi történik éppen. Még a kezedbe is belecsípsz, hátha ez csak egy rossz rémálom, de sajnos rá kell ébredned hogy ez a valóság. A nagyon is csúf valóság.

A könnyeid lassan csordogálnak le az arcodon, miközben a telefonod halk koppanással a földre esik. Pár percig csak halkan zokogva bumbulsz magad elé, azonban amikor ez sem csillapítja a fájdalmadat, elhatározod hogy kiszellőzteted a fejed.

A park felé vezető úton még egy napszemüveget is felveszel, hiába a kissé beborult idő, nem akarod hogy mindenki lássa a sírástól kivörösödött szemeidet. Egy padon helyet foglalva mélyet szippantasz a friss levegőből, és próbálsz nem arra gondolni, hogy mennyiszer ültetek le Donghwa-val piknikezni az alá a bizonyos fa alá, ahol minden elkezdődött még két évvel ezelőtt. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet idejönni. Az emlékeid közt örlődve észre sem veszed, hogy lassan csöpögni kezd az eső. A hajad szinte már teljesen vizes mire ráveszed magad hogy felállj, hisz neked sem hiányzik egy jó kis tüdőgyulladás. Ennyit még Donghwa sem ér.

Mivel hazamenni egyáltalán nincs kedved, úgy döntesz meglátogatod legjobb barátodat, Mingyut. Tudod hogy rá mindig számíthatsz, és hát muszáj kibeszélned valakinek a fájdalmadat. A kapcsolatotok még valamikor általánosban kezdődött, amikor a családoddal a városba költöztetek. Mingyu segített neked beilleszkedni és barátokat szerezni, de az évek folyamán senki sem került hozzád olyan közel mint ő. A fiúk akikkel eddig együtt voltál, mindig furcsa tekintettel méregették szegény barátodat, hiába nem adtál nekik okot sohasem a féltékenykedésre. Bár az tény, hogy elég sok időt töltesz a társaságában, sosem tekintettél rá másként, mint egy legjobb fiúbarátra.

Időközben az eső elég rendesen zuhogni kezdett, így mire a fiú lakásához érsz, már a zoknid is csurom vizes. Bátortalanul kopogtatod meg a falapot, ami nem sokkal később ki is tárul előtted, egy vidáman mosolygó Mingyu-val a másik oldalán. Vigyora hamar lehervad az arcáról, amikor végig nézve rajtad, tekintete megállapodik az arcodon.

– Donghwa szakított velem – magyarázod meg pár szóval ijesztő külsődet, mielőtt bármit is kérdezhetne. A fiú tekintetében tükröződő együttérzéstől és aggodalomtól újra sírhatnékod támad, így egyszerűen csak a nyakába veted magad, és meg sem próbálod visszafojtani a feltörő zokogást.

– Hercegnő – suttogja a nyakadba régi becenevedet, és szorosan ölel magához. Mélyen beszívva az ismerős illatot, érzed hogy kezdesz lenyugodni, így pár perc ölelkezés után lassan eltolod magadtól – Annyira sajnálom! – simítja ki az arcodból a rátapadt, a víztől összeragadt tincseidet, mire megremeg a gyomrod. – Menj fel nyugodtan, és zuhanyozz le! Addig én feltakarítok itt – veszi kezei közé az arcodat, és letörli a könnyeidet, miközben bíztatóan rád mosolyog. – És asszem át is öltözök – pillant le a felsőjére, ami a könnyeidtől és a vizes ruháidtól kissé elázott.