Gyere vissza, kérlek! [Klance] ✓

1 // A kezdet

Keith egyedül volt a szobájában, a világban, a lelkében született démonok elleni küzdelemben. Sosem állt mellé senki, nyújtott neki segítséget. Keith nem kapott semmit, csak elvettek tőle. Először az anyját. Keith sosem ismerhette meg őt igazán, hiszen a születése után nem sokkal eltűnt, s ő azóta sem látta. Kiskorában mindig azt mondta, hogy csak egy fontos ügy miatt van távol, ha az anyjáról kérdezték. Elhitette magával, hogy a nő egyszer majd visszatér a családjához. Azonban a pillanat sosem érkezett meg, s Keith egyre inkább megértette, hogy nem is fog. Elfogadta, hogy az ő anyja soha nem is létezett.

Aztán következett az apja. Keith imádta a férfit, az ő szuperhősét. Csak ő maradt neki, így mindig abban reménykedett, hogy az apját nem fogja elveszíteni. Örökké vele marad majd, s vigyázza a lépteit. Nem fog egy olyan helyre menni, ahová Keith nem követhette. Tévedett... Az apja életét vesztette egy tűzben – Keith alig volt öt éves akkor –, s a fiú feladta a küzdelmet, hogy olyannak mutassa magát, amilyen nem volt.

Így került aztán az árvaházba, ami végül azzá az emberré nevelte, amit a világ látott. A vele egykorúak kiközösítették, nem akartak egy légtérben lenni a fiúval. Keith egyáltalán nem értette, hogy miért. Korához képest alacsony volt ugyan, s eléggé sápadt bőrű, de ez nem volt annyira ijesztő, nem? Keith eleinte még kicsit próbált is barátokat szerezni, de mikor sorra kapta az elutasításokat, inkább feladta. Bezárkózott a szobájába, s egyre jobban magába fordult.

Egy nap azonban besütött a Nap félénk sugara a sötét világába. Az egyik ott dolgozó – Keith senkinek sem jegyezte meg a nevét – ment fel hozzá. Arra kérte, hogy öltözzön fel gyorsan – mert Keith mindig pizsamában volt, a szobájából pedig sosem lépett ki –, s menjen le, mert valakik beszélni szeretnének vele.

Keith ugyan kicsit késve, de teljesítette a kérést. Átvette a kényelmes pizsamáját, majd kilépett a birodalmából. Egy kék, kicsit már agyonhasznált viziló formájú plüsst szorítva magához ment le. Ez volt az egyetlen játéka, s egy percre sem tudott tőle megválni. Odalent két fiatal férfi várt rá. Az egyikük magas volt, fekete hajú és szürke szemű. Keith kedvesnek találta az arcát, de nem mert reménykedni. A másik egy kicsivel lehetett csak alacsonyabb. Neki barna haja volt, s szemüveget is viselt. Barna szemei kíváncsian, de egyben kedvesen figyelték a fiút.

– Ők azért jöttek ide, Keith – térdelt le Keith mellé a nő –, mert ő szeretne befogadni – itt a magas, fekete hajúra mutatott – magához valakit. Inkább testvérnek részben. Már meséltem nekik rólatok, s nekik egyértelműen te lennél a tökéletes választás. Illetve már ő is hallott rólad korábban.

Keith csak nézett rájuk a nagy, lilás szemeivel, de nem mert megszólalni. Olyan sokszor utasították már vissza, küldték el, vagy dobták ki, hogy félt reménykedni. Kicsit el is hátrált, s ijedten pillantott fel az idegenekre. A fekete hajú halkan felsóhajtott, majd óvatosan letérdelt Keith elé.

– Szia, Keith – mosolygott rá kedvesen. – Az én nevem Shiro. Tudom, kicsit még hirtelen neked ez az egész, de jól fogod érezni magad velünk, rendben? Nem lesz olyan rossz.

– Milyen aranyos plüssöd – térdelt le a másik is. – Megkérdezhetem a nevét?

Keith egy darabig még csendesen bámulta őket, majd félénken biccentett egyet. – Hippo – felelte halkan, majd újra közelebb lépett hozzájuk.

– Őt itt Adam – mutatott Shiro a barna hajúra. Keith biccentett egyet.

– Felmész összepakolni? – kérdezte a nő.

– Megyek – sóhajtott fel Keith, majd elindult vissza fel a lépcsőn, de nem egyedül. Adam is követte őt, amit bár Keith először nem igazán értett, de nem szólt egy szót sem. Valójában örült a társaságnak. A szobájában megkereste a táskáját, majd gyorsan beledobálta az igen szegényes ruhatárát, illetve pár apróságot, amik csak egyszerű tárgyak voltak. Adam csendben figyelte, nem zavarta meg semmiben.

Hamarosan Keith is elkészült, majd várakozva megállt Adam mellett. A barna hajú mosolyogva lenézett rá, majd elindult vele vissza le. Keith némán búcsúzott el a szobájától, bár félig biztos volt benne, hogy Adam és Shiro is ki fogja majd dobni. Minden eddigi családnál ez történt, így Keith már nem tudott más hinni.

– Kész vagy, Keith? – kérdezte a nő kedvesen mosolyogva, mire Keith csak egy csendes bólintással felelt. Shiro közben minden szükséges papírt aláírt, így már mehettek is el. Keith kicsit izgatott volt ugyan, de továbbra is csak némán szemlélt mindent, s közben a plüss állatkáját ölelgette.

Keith végül mégis megbízott bennünk egy idő után, s Shiro és Adam lett a családja. Nekik kicsit jobban megnyílt, így elég sok mindent megtudtak a múltjáról. Mellette voltak, ha rémálomból ébredt fel, ha megfázott, ha elesett, de akkor is, ha boldog volt, vagy valami örömteli esemény történt vele. Minden percben vigyáztak rá. Minden jól ment addig, míg fel nem ütötte a fejét a Kerberos...

//\\

Keith mostanra egyedül maradt. Mióta a Marmora bázison kiderült, hogy galra vér folyik az ereiben, úgy érezte, mindenki elhidegült tőle, még Shiro is. Keith azonban egyiküket sem hibáztatta. A Galra Birodalom szörnyű dolgokat tett, érthető volt tehát, hogy a barátai megutálták őt. Coran és Allura otthonát elpusztították, Pidge bátyját és apját fogva tartják valahol, Shiro pedig szörnyű kínokat élt át a Kerberos után.

Keith napok óta nem hagyta el a szobáját. Nem evett, nem edzett a többiekkel, nem jelent meg a megbeszéléseken. A csapatból senki sem kereste. Egyszer sem jelentek meg, hogy legalább rákérdezzenek a hogylétére. Ezt Keith hamar megértette. Nem kellett ő már a csapatba. Nem számított semmit... Csak egy rövid üzenetet hagyott nekik, nem többet.

Lovagok, Allura és Coran

Tudom, hogy valamennyien nem vagytok rám kíváncsiak, de nem akartam szó nélkül elmenni, így jobbnak láttam, ha megírom ezt a kis levelet még akkor is, ha feltehetőleg senki sem fogja elolvasni. Számomra még mindig a barátaim vagytok. Persze, megértem, hogy a galra létem okoz némi a problémát, s ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek. Nem akarlak titeket bántani vagy zavarni. Ez a legjobb döntés. Az új Vörös Lovag bizonyára tökéletesebb lesz, mint én. Kérlek, ne keressetek – bár egyébként sem tennétek –, jobb ha nem találkozunk többet, hiszen én galra vagyok. Egy szörnyeteg.

Keith

Keith még aznap elhagyta a kastélyt. Elbúcsúzott az oroszlánjától, majd nekivágott az űrnek, teljesen egyedül. A barátai csak másnap vették észre, akkor is csak azért, mert a Vörös Oroszlán fájdalmas hangon hívta vissza egyfolytában a lovagját. Nem keresték Keith-t.

//\\

Hey!

Itt vagyok egy újabb történettel, ami ezúttal a Voltron világában fog játszódni. Nos, még én is elég fiatal vagyok a fandomban, lehet, hogy párszor majd a bölcsebb fanoknak kell kijavítani itt-ott, de remélem azért tetszeni fog így is.

Ha esetleg nem ismered a világot az sem baj, ugyanis nem nagyon szükséges hozzá a teljes sorozat tudása, ugyanakkor a spoiler veszély erősen fennáll.

Ha tetszik a történet, akkor kérlek tarts velem! :3

– Essalar M.