Gyere vissza, kérlek! [Klance] ✓

20 // Főnix

:3

Egyszerűen szörnyű volt ott állni a bázis melletti erdőnél, miközben Thace és Ulaz egy máglyát készített elő a szertartásra. Miért? Miért kellett ilyen hamar megtartani? A létező legrosszabb dolog volt, hogy nem próbálkoztak tovább, hanem csak feladták. Hihetetlennek hatott a tény, hogy a megannyi csoda mellett sem tudták visszahozni az elesett bajtársukat.

– Miért csináljuk ezt? – kérdezte halkan Pidge, s a szemeit újra ellepték a könnyek. – Ez így nem helyes.

– Keith nem fog visszajönni – sóhajtott fel Allura, mire mindenki felé kapta a fejét.

– Nem adhatod fel ilyen könnyen! – mordult fel Lance. – Ez az egész nem érhet véget így... Kizárt!

Sem Allura, sem pedig a többiek nem tudtak válaszolni neki, ugyanis Kolivan megérkezett Keith továbbra is fájdalmasan mozdulatlan testét cipelve. Shiro szinte azonnal elfordította a fejét, s inkább másfele nézett, mert a látvány egyszerűen elviselhetetlen volt. Csak nézni, ahogy Kolivan lehelyezte őt a fák tetejére. Olyan békés volt, olyan nyugodt.

Ahogy Keith teste a máglyát érte, egyszerre hatalmas, lila lángok csaptak fel, s úgy ölelték át a volt lovag testét, mintha védelmezni akarnák. Mindenki döbbenten figyelte a jelenséget, ugyanis nem ők gyújtották a tüzet, csak megjelent teljesen váratlanul. Shiro és Lance közelebb akart menni, de ahogy megmozdultak, a lángok csak még nagyobbak lettek ugyanakkor sérülést nem okoztak. Keith épségben maradt, hiába égett körülötte minden.

Szép lassan a tűz elhalt a máglyán, s egy vakító lila villanással később, Keith úgy feküdt ott, mintha semmi sem történt volna. Egyedül a feje billent kicsit oldalra, azon kívül azonban minden változatlan maradt. Keith barátai és családja annyira döbbent és ijedt volt, hogy megsem mertek mozdulni, így aztán nem is láthatták, hogy a fiú keze – ami a teste mellett hevert – alig észrevehetően, de megmozdult.

– Mi volt ez? – kérdezte óvatosan Coran, de senki sem felelt neki, ugyanis nem tudták a választ.

Aztán bekövetkezett az a csoda, ami már egyikük figyelmét sem kerülte el. Keith Marmora pengéje újra villogni kezdett, de most olyan erős fénnyel, mintha Keith még mindig élne. De az lehetetlen volt, nem igaz? Hiszen, Allura megpróbálta visszahozni az életbe a néhai lovagot, s nem járt sikerrel. Mégis, a penge tovább világított, Keith pedig újra megmozdította a fejét, s egy halk, fájdalmas nyöszörgést is kiszökött belőle.

– Keith! – kiáltott fel Lance, s egy villámgyors mozdulattal a társa mellett termett. A kezei remegtek, a reménytől pedig megteltek könnyekkel a szemei, de ezek közül egyik sem zavarta. Az érdekelte őt egyedül, hogy Keith visszatérjen és magához térjen – és erre nem is kellett olyan sokat várni. A fiatal Marmora harcos nehezen, de kinyitotta a szemeit, s a régen látott, lilás íriszekben újra felcsillant az élet.

– L-lance? – szólalt meg hihetetlenül gyengén Keith, de a többieknek már ez is többet jelentett bárminél. Végre megszűnt a némaság, az a nyomasztó csend és Keith újra mozgott, lélegzett és beszélt hozzájuk. – Mi t-történt?

Lance nem tudott felelni, helyette inkább csak szorosan magához ölelte a fiút. Úgy szorította, mintha soha többé nem akarná elengedni, s ezért igazán senki sem hibáztathatta.  Deugyan mit is mondhatott volna? Nem támadhatta le azzal, hogy nem sokkal ezelőttig még halott volt, és éppen arra készültek, hogy elégessék a testét. Lance így is érezte, hogy Keith egész testében remegett, s valószínűleg többé-kevésbé már összerakta a dolgokat, ha mást nem, hát annyit biztosan, hogy egy máglyán feküdt. Lance nem szólt hát semmit, csak ölelte magához Keith-t, s hagyta, hogy a szíve végre teljesen megnyugodjon. 

– Lance? – kérdezte újra Keith, ezúttal már egy fokkal több erővel a hangjában. – Mi a baj? Mi történt?

– Semmi – rázta meg  a fejét Lance, majd kissé bátortalanul ugyan, de azokba a különös, lilás szemekbe nézett és végtelenül gyengéden végigsimított Keith arcán. – Már minden rendben van, Keith. Most már igen.

//\\

Órákkal később, Keith magányosan állt a bázis tetején, s a kihalt tájat nézte, illetve az erdő előtt lévő máglyát. Percekig mindenki csak ölelgette azután, hogy felébredt, s úgy tűnt, hogy nem tudnak elszakadni tőle. Tulajdonképpen Keith ezt egyáltalán nem bánta, ha őszinte akart lenni, de furcsának tartotta az egészet addig, míg Allura be nem számolt neki a történtekről. Arról, hogy napokkal korábban meghalt a küldetése miatt, és mikor a lovagok visszatértek próbálták ugyan, de nem tudták visszahozni. Aztán most, lassan egy fél nappal ezelőtt váratlanul feltámadt, és Keith nem emlékezett semmire. Annyit tudott egyedül, hogy a Voltron elment az Univerzum másik felébe egy bolygó miatt, ő maga pedig Lacron után akart kutatni, de utána teljes képszakadás. Nem tudta felidézni, hogy a halála előtt talált-e valamit, vagy sem. Nem emlékezett arra az időszakra.

– Nem pihenned kéne még? – lépett mellé Shiro halkan, és közben egy puha, sötétkék plédet terített  Keith vállára.

– Pihenek – felelte egyszerűen a fiú, s ez végülis nagyjából igaz volt. Tény, hogy a hirtelen feltámadása ellenére is elég gyenge volt még, és szinte mindene fájt, főleg a küldetésen szerzett sérülései, ám ezekről nem szólt egy szót sem. 

Shiro ugyan nem volt teljesen elégedett a válaszával, de nem erőltette tovább a dolgot, hanem csak bólintott egyet. – Azt hittem, hogy örökre elveszítettelek. 

Keith azonnal felé kapta a fejét, de nem mert megszólalni, inkább kivárta, hogy Shiro akart-e még mondani valami mást is. 

– Olyan szörnyű volt ez az egész Keith... Csak feküdtél ott mozdulatlanul és hidegen, és mindig azt hittem, hogy ez csak egy szörnyű álom. Nem tudtam felfogni, hogy tényleg elmentél, és hogy nem lehettem veled az utolsó pillanataidban. Mindannyian nagyon megszenvedtük ezt a pár napot...

Keith halványan elmosolyodott, majd nehezen a testvére felé fordult, s megfogva annak a kezét, óvatosan a szívére helyezte Shiro tenyerét. – Érzed? Életben vagyok, Shiro. Most már nem lesz semmi baj, ígérem. 

Shiro csak megrázta a fejét, majd lassan magához ölelte Keith-t, de hasonlóan úgy tartva őt, mint korábban Lance. Bele sem mert gondolni abba, hogy ez az egész csak egy túl szép álom. Nem, az nem lehetett. Keith élt, és ezen nem változtathatott semmi. Mostantól sokkal jobban fog vigyázni rá. 

//\\

Oké, a cím meg a korábbi utalások eléggé árulkodóak voltak, de megleptelek titeket, nem igaz?

(...)

Nos, itt akár le is zárhatnám, de ha tudnátok, hogy mi minden lesz itt... Huhú... A dráma csak most fog kezdődni.

^^