Gyere vissza, kérlek! [Klance] ✓

15 // Veszett ügy

Keith magányosan állt az asztalnál, miközben a kezében lévő tőrt élezte. Pár perccel korábban még a gondolataiba merült, de meghallotta hogy valaki felé siet. A lépések zaját hamar felismerte, mégsem fordult meg, hogy az fogadja az idegent. Úgy tett, mint aki nagyon elfoglalt. Így teltek el a percek, miközben Keith azon gondolkodott, hogy Lacron miért nem szól egy szót sem. Miért nem megy be hozzá? Mióta sikeresen megmentette Lacront, valami egészen furcsát érzett. Olyan volt, mintha a kapcsolatuk gyengébbé vált volna. Mintha már nem viselnék a jeleket a nyakukba égetve. Miután megunta, hogy a társa továbbra sem szól hozzá, vagy megy be, hirtelen megfordult, de a mögötte lévő folyosón nem állt senki. Talán csak képzelődött?

Keith inkább visszafordult a munkájához. Valami rossz érzés ugyan a lelkére szállt, de elhessegette azzal, hogy csak a közelgő támadás miatt aggódik. A farkasos eset óta eltelt majdnem két hét, s a Marmora már felkészült a galrák harcára. Tudták, hogy a bázis már nem rejtett többé, viszont nem is akarták feladni azt a pontot, ugyanis túl jó helyen volt az Univerzumban. Elhatározták hát, hogy megvédik. Harcolni fognak érte, legyen bármi az ára. De vajon érdemes? Vajon győzni fognak? A Galra Birodalom erős és nem ismer lehetetlent. Akkor is harcolnak, ha minden veszni látszik. Keith mindent tudott róluk, hiszen ő is az. Nem más, csak egy galra.

Egy galra...

Épp újra a fegyveréért akart nyúlni, mikor a nyakába éles fájdalom hasított. Ijedten kapott a jelhez, ami szinte már rángolt, s egyre jobban kellemetlenné vált. Keith kiáltva esett a földre, s nyöszörögve próbált valami kényelmes pózt találni, de addigra már minden pontja fájt. Szeretett volna felállni a földről, de túl gyenge volt hozzá. Remegett a lába, verejték csorgott a homlokáról és a hideg is rázta.

– Lacron! – kiáltott fel szenvedve a fiú, mert tudta, hogy a társa miatt van a fájdalom. Egyszerűen érezte, ahogy a jel beleég a bőrébe. Azonban valami nagyon nem stimmelt. Hova ment Lacron, mikor az előbb még mögötte volt? Miért hagyta magára? Miért sérült meg? Hogyan?

– Keith? Keith! – Nem Lacron szaladt be, a fiú ezt még a fájdalmas gondolatai között is felismerte.

– Lance... – suttogta nehezen Keith. Próbált újra felülni, de továbbra sem volt hozzá elég ereje, viszont Lance hamar mellé sietett, s segített neki.

– Mi történt? Jól vagy? Hol fáj? – Lance sorra tette fel a kérdéseket, de rendes választ egyikre sem kapott. Keith tulajdonképpen csak nyöszörögni tudott, hiszen a fájdalom még nem múlt el, továbbra is kínozta. A kék paladin nem várt tovább. Nagyon aggódott a volt társáért, így konkrétan elvonszolta lefelé, hátha megtalálja a vezetőket, meg a többi lovagot. Nehezen és lassan haladt, mert Keith menni sem bírt, de nem adta fel.

– Semmi baj nem lesz – suttogta a szenvedő fiúnak Lance. – Mindjárt odaérünk, rendben?

– Lacron! – Keith tovább könyörgött, de hiába. A társa nem jelent meg váratlanul, nem segített rajta. Lance közben sikeresen eljutott a központig, ahol nagy szerencséjére nagyjából mindenkit megtalált, kivéve Lacront.

– Kolivan!

Lance kiáltására mindenki feléjük fordult. Látszólag valami fontosról tanácskoztak, de mikor észrevették, hogy Lance egy félájult Keith-t próbál megtartani, azonnal mellé siettek.

– Mi történt? – kérdezte aggódva Shiro. Hallani lehetett a hangján a fáradtságot, ami tisztán jelezte az elmúlt napok zsúfoltságát.

Thace és Ulaz óvatosan átvették a remegő társukat, s lefektették a földre, hátha úgy könnyebb lesz neki, ám ez sem használt nagyon. Keith továbbra is szenvedett, s közben a nyakán lévő jel egyre vörösebb lett. Lényegében teljesen magánkívül volt a fájdalom miatt, s látszólag semmi sem segített neki.