𝑨𝒌𝒂𝒓𝒐𝒎 《𝐵𝑢𝑐𝑘𝑦 𝐵𝑎𝑟𝑛𝑒𝑠 𝑓𝑓.》✔

20. 𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡

Annnyira féltem ettől az estétől. Ma van pontosan 3 hete hogy együtt vagyunk Buckyval, úgyhogy ma mutatom be anyáéknak, hogy pontosan ki is a barátom. Mondtam nekik a telefonban hogy 4 főre főzzenek, viszek magammal egy vendéget. Nagyon nagyon izgultam már reggel is, pedig akkor hol volt még az este. Egy kék lepel ruhát vettem fel, kicsit elegáns, de mégse túlzás. Bucky egy sötétkék inget választott magának, mondtam neki hogy ne öltözzön ki annyira, de szeretne bizonyítani a szüleimnek, egyemmmmmmeg.
6 órára érkeztünk a szüleimhez, kocsival mentünk. Vittünk egy üveg bort is, azért mégis vendégségbe megyünk. Az ajtó előtt állva, egymás kezét szorongatva vártuk hogy ajtót nyissanak. Anya nyitott ajtót, aki nem nagyon tudta leplezni meglepettségét.
-Sziasztok!-tettette boldogságát.
-Szia anya!-mondtam neki olyan hangsúllyal, hogy vegye a lapot, hogy nehogy elkezdjen kötekedni.
-Gyertek beljebb.-lépett odébb az ajtóból. Mi azonnal helyet is foglaltunk, apukám akkor jött ki a hálójukból.
-Sziasztok! Hát Bucky! Nagyon örülök!-mindig is apukám volt az engedékenyebb, érzelmesebb, megértőbb. Anyukám a vezető, szigorú típus volt, ebben az esetben sem hazudtolta meg magát.
-Akkor hogy mind a ketten itt vagytok, szeretném bemutatni nektek a barátomat, James Buchanan Barnest, Buckyt. 3 hete vagyunk együtt, és hát nagyon szeretem.-mondtam el a kis mondókámat, a szüleim reakciójára várva.
-Nagyon örülünk neki ha boldog vagy!-lépett közelebb apukám, és ölelt magához.
-Együnk, és közben beszélgessünk.-intett az asztal felé anyukám.
Miután nyugodtan elfogyasztottuk az előételt, kezdetét vette az amitől a legjobban féltem.
-És hány éves is vagy?-kérdezte anya, nekem egyből felszaladt az agyvizem.
-Anya!-szóltam rá.
-Most mi a baj? Csak kíváncsi vagyok.
-Semmi baj Haylie.-fogta meg a kezem Bucky.
-Szóval, hány éves vagy?-könyökölt az asztalra anya, nekem meg égett a pofámon a bőr.
-Száz....103.-mondta ki félénken. [írói megjegyzés: szóval én ahogy kiszámoltam, úgy 103 jött ki, mivel 1917ben született, és most 2020 van, tehát 103. Viszont láttam olyan videót, ahol Sebastian elé egy 107es gyertyás tortát raknak, szóval kicsit összekuszált a dolog, én 103nak írtam]
-Huha, az igen. És akkor hány éves is voltál amikor a HYDRA..-itt telt be a pohár.
-Anya! Erre semmi szükség. Elhívtam ide, bemutatni nektek, légyszíves, ne faggassátok. Elég sok ez most szerintem neki. Szeretnék nyugodtan megvacsorázni azokkal az emberekkel akiket szeretek.
-27 éves voltam amikor a tél katonájává váltam, ami tartott kb. két évvel ezelőttig. Akkor törölték ki Wakandában a fejemből a HYDRA programját. Szóval 29 éves lennék ha ezt a pár évtizedet átugrojuk.
-Értem.-mondta anya, ezzel abba is hagyva a kérdezősködést.
Amikor mindent megettünk, akkor kezdődött a tartalmasabb beszélgetés. Elmeséltem nekik a lánykérést, és a Budapesti kiruccanást.
-Tony úgy bánik velem mint a második apukám. Sokat köszönhetek neki is, mivel rengeteget foglalkozott velem, és ez számomra hatalmas boldogság.-szólaltam meg.
-Tony mindig is jó barátom volt, szinte a testvéremként tekintek rá, nagyon örülök ha te is megszeretted.-nézett rám apa.
-És meddig leszek még náluk?-kérdezte anya.
-Hát nyár végéig biztos. Aztán kezdődik az egyetem, úgyhogy lehet vissza kellene majd jönnöm. Igaz nem nagyon akarok, de muszáj lesz.
-És ha majd én hordanálak egyetemre? 2 perc alatt ott lennénk.-mondott egy nagyon szuper ötletet Bucky.
-Mennyire vezetsz biztonságosan?-kereste a kifogást egyből anya.
-Anya, 2 hónap alatt kiugrottam egyszer az ablakon, harcoltam Anthonyval, voltam kórházban, elfogtak de megmenekültem. A motorozás az ami legkevésbé árthat nekem.
-Tudom, csak féltelek. Elég sok ez most neked, és nem akarom hogy bajod essen.
-Bucky vigyáz rám. Szinte már össze vagyunk nőve. Nem hagyná hogy bármi bajom essen. Biztonságban vagyok.-fogtam meg Bucky kezét.
-Margaret, tudom hogy aggódsz, de Haylie felnőtt nő, tud vigyázni magára.-állt ki mellettem apukám. Ezt már szeretem.
10 óra körül járhatott az idő, amikor elköszöntünk a szüleinktől. Úgy sikerült ahogy elképzeltem. Anya persze, kicsit néha sok volt, de egyrészt megértem. Csak félt, néha túlságosan, de majd egyszer biztos én is így fogom a gyermekemet.