ᴠɪʀ(ᴛᴜᴀʟ)ʀᴇʟᴀᴛɪᴏɴsʜɪᴘ ||ʟᴀɴᴅᴏ ɴᴏʀʀɪs|| ×szünetel×

【𝚗𝚒𝚗𝚎𝚝𝚎𝚎𝚗】

×Ｎｏｒｅｎａ×

  Pilláim szinte észrevétlenül, de remegni kezdtek, miközben próbáltam kinyitni az alvástól összeszűkült szememet. Orromat rögtön megcsapta egy kellemes virágillat, mosolyom pedig azonnal hófehér, pufi arcomat díszítette, miközben realizáltam, hogy a tegnap este szorító kéz továbbra is rajtam pihen. Az erős kar, amely szorosan fogott magához birtokló volt, mintha sosem akarna elengedni, ami miatt beugrott a tegnap este. Magam előtt lepörgött ismét a tánc és az első csókunk, így kissé pironkodva hunytam be szemem. Megannyi gondolat cikázott végig agyamban, ám az összes felett mindössze egy győzedelmeskedett; Lando itt fekszik mellettem, miután bocsánatot kért és megcsókolt. Nem gondoltam a betegségemre, ahogy arra sem, hogy tegnap nem mentem Melaniehoz.

Ismét kinyitottam a szemem, majd szinte gondolkodás nélkül fordultam a pilóta felé. Szempillája egy pillanatra megremegett, ám halk szuszogása arra engedett következtetni, hogy valahol el van veszve álomvilágában. A takaró szinte csak térdünkig ért, míg Lando felgyűrődött pólójának hála belátást kaptam kockás hasára. Egy halk gondolat suhant végig fejemben, miszerint nyúljak oda és rajzoljam körbe kockáit, ám azonnal türtőztettem magam. Ismét arcára vezettem a még homályos tekintetem.

Ajkai elváltak egymástól, miközben ütemesen lélegzett. Ujjaimat arcára vezettem, ahogy folyamatosan őt néztem, bőre meleg volt, ami miatt halvány mosoly kúszott arcomra. Mutatóujjam lassan elnyílt ajkaira vezettem, mire hatalmasat nyeltem. Gyorsan elvettem kezem arcáról, hogy aztán átöleljem Lando izmos testét. Fejem mellkasához nyomtam, miközben behunytam szemeimet. Idegesen rágtam belül számat, miközben felötlött bennem a gondolat, hogy talán vissza kéne aludnom. Miután megtudtam, hogy Lando Forma-1-es pilóta, őszintén aggódni kezdtem érte. Először eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne elmenni vele egy futamra. Ám ezt az ötletet beárnyékolta a szomorú igazság, miszerint az allergiámnak köszönhetően még ennyit sem adhatok Landonak. Nem lehetek ott bele egyik futamán sem, csupán csak a tv mögül szurkolhatok a fiúnak, aki megdobogtatta szívemet. Ám tudtam, hogy Lando ezt megérti, hiszen ő sem tenne ki annak a kockázatnak, hogy bármelyik pillanatban nap érhet. Fájdalmasan sóhajtottam egyet, majd hatalmasat szippantottam Lando fehér kórházi pólójából.

-Rena, tudom, hogy jó színész vagyok, de csodálkozom, hogy nem tűnt fel, már rég fent vagyok.

Összerándultam, miután a szobában uralkodó csendet Lando bársonyos hangja töltött be. Ujjaimmal belemarkoltam pólójába, miközben kinyitottam szememet, ámbár nem mertem rá felnézni, csupán hófehér pólóját kémleltem. Lando minden levegővételét éreztem, ugyanis feje szinte pár centivel lehet feljebb, mint az enyém. Izmos karjait szorosabbra fogta vékony testem körül, majd egy apró puszit nyomott hajamra.

-Nem adsz reggeli csókot? Pedig biztos, hogy vágysz rá, az előbbi mozdulatod után biztos vagyok benne. – Lando öblös kacagása miatt összehúztam szememet, miközben óvatosan eltávolodtam meleget adó testétől, hogy a szinte csillogó szemébe nézhessek. Ajkait ezer wattos mosolyra húzta, miközben kisugárzásából csupa boldogságot éreztem.

-Még ki se mondtuk, hogy akkor járunk e vagy nem, de te máris reggeli csókot akarsz?

Összevont szemöldököm láttán elhúzta ajkait. Habár azonnal megcsókolnám őt, szerettem volna egy picit kínozni, még akkor is, hogyha az csupán húsz másodpercig tart.

-Esküszöm, hogy szombaton megkérdezem azt a bizonyos dolgot. Hidd el, most is megtenném, de most mondd meg, a fesztiválon mennyivel romantikusabb már, nem? – kezével kisimított egy tincset arcomból, miközben ujjbegyei szinte érezhetetlenül, de találkoztak hideg arcbőrömmel. Halványan bólintottam egyet, miközben kezem arcára vezettem.