ᴠɪʀ(ᴛᴜᴀʟ)ʀᴇʟᴀᴛɪᴏɴsʜɪᴘ ||ʟᴀɴᴅᴏ ɴᴏʀʀɪs|| ×szünetel×

【𝚝𝚑𝚒𝚛𝚝𝚎𝚎𝚗】

×Ｌａｎｄｏ×

Szüntelenül a lányt néztem, ahogy kezét tördelve pásztázta a padlót, szinte sugárzott belőle a kétségbeesettség, így kezdtem sajnálni, amiért anyukám ennyire letámadta a folyosón. Szempillái egy pillanatra megremegtek, ahogy felemelte tekintetét anyára. Ajkait szólásra nyitotta, ám végül egy szó sem jött ki rajtuk, így azonnal összezárta azokat. Kezével átkarolta magát, mintha ez nyugtatná őt.

Amióta megpillantottam, le sem vettem róla szememet. Sokkal szebb mint a videóhívásokban, így kissé csodálkozva követtem tekintetemmel minden mozdulatát. Egyszerűen nem tudtam elnézni őzikeszeméről, aminek csillogása boldogan járt táncot az enyémmel.

-Juj bocsánat, kényes téma? - kapott szájához anya. A megbánás első jelei tükröztek szemében, így egy hatalmasat sóhajtottam.

-Kicsit igen... - motyogta a lány, ahogy hátrasöpörte szőke tincseit. A mozdulatnak hála észrevettem egy vékony aranykarkötőt csuklójára kötve, így kíváncsi énem azonnal átvette vezetést testem felett.

-Azt a karkötőt kitől kaptad? - néztem fel a lány szemébe, ám az egy pillanatra hátrahőkölt kérdésemtől, majd megacélozta tekintetét, mintha rejteni akarná valódi érzelmeit. Továbbra is válaszra várva néztem őt, ahogy lassan letekint csuklójára.
Anyára pillantott, majd vissza rám. Azonnal tudtam mit akart, így helyette szólaltam meg.

-Anya, magunkra hagynál egy kicsit kérlek? Van pár dolog... Amiről négyszemközt szeretnénk beszélni. - néztem anya felé, aki bólintott egyet.

Gyorsan mellém sétált, majd egy cuppanós puszit nyomott homlokomra. - Persze kicsim, majd még jövök! - hajolt el, arcát egy halvány mosoly díszítette.

Bólintottam egyet.

-Vigyázz magadra, és ne aggódj miattam! - szóltam utána, mikor már az ajtónál volt.

-Kettőnk közül inkább neked kéne vigyáznod magadra, hisz tegnap bizonyítottad, hogy mennyire veszélyes ez a sport!

Anya szavai hallatán nagyot nyeltem, éreztem Norena égető tekintetét rajtam, ám egy pillanatra sem néztem el anyáról.

-De tényleg vigyázz magadra. - Anya sóhajtott egyet.

-Én mindig. - felelte mosolyogva. Az ajtó halkan csukódott be mögötte, s végre kettesben maradtam a lánnyal. Lassan ráemeltem tekintetem és egy hatalmas levegőt vettem. Láttam rajta, hogy válaszokra kíváncsi ahogy én is, így talán sikerül kiegyeznünk abban, hogy most mind a ketten kitárulkozunk egymásnak.

-Ülj le nyugodtan erre a székre. - mutattam magam mellé, a lány beleegyezően bólintott egyet. Lassú léptekkel a székhez sétált, majd egy gyors mozdulattal levetette magát arra. Egy pillanatra megcsapott az orchidea illat, így mosolyogva pillantottam a már ülő szőkére.

Tekintetünk azonnal találkozott, így elvesztünk egymás szemében. Talán percek telhettek el, mire mind a ketten észhez kaptunk; ha így haladunk, holnap is csak itt ülünk egymás íriszében elmerülve.

-Nos, mire vagy kíváncsi? - köhintett egyet, így gyorsan megráztam a fejem, majd újra Norenara néztem.

-Mindenre. Mit keresel itt? Miért nem írtál semmit sem az utóbbi egy hétben? Tudod te mennyire aggódtam miattad? - szegeztem neki a kérdéseket.

Norena egy pillanatra hátrahőkölt, ujjait idegesen piszkálta, miközben hátradőlt a széken. Behunyta szemeit, mikor válaszolni készült.

-Ne csinálj úgy, mintha érdekelnélek. Csupán annyira voltam jó neked, hogy eljátsszam a barátnőd szerepét, és ennyi.