ᴠɪʀ(ᴛᴜᴀʟ)ʀᴇʟᴀᴛɪᴏɴsʜɪᴘ ||ʟᴀɴᴅᴏ ɴᴏʀʀɪs|| ×szünetel×

【𝚝𝚠𝚎𝚗𝚝𝚢-𝚜𝚒𝚡】

×Ｎｏｒｅｎａ×

A hang miatt szemeim azonnal kipattannak s ijedten pillantok hátra, ám azonnal megnyugodok, ahogy megpillantom Landot, kezében egy pulcsit és egy táskát tart, miközben engem kémlel.

-Csak a képeket a hűtőn. – tűrök fülem mögé zavartan egy tincset. – De mindegy is, minek nekünk az a táska?

Lando lepillant kezébe, a vigyorogva nyúl a Fanta felé s dobja bele azt a táskába. – Mennyire vagy finnyás? – pillant rám.

-Semennyire. – nézek rá furán.

-Akkor pont jó. – lép a szekrényhez, s kezébe vesz két csomag chipset és belegyömöszöli a táskába. Vállát vonva elővesz egy csomag sütit is majd a kupac tetejére pakolja azt. Becipzározza a táskát majd a bal kezébe rakja azt.

-Inkább meg sem kérdezem, minek tartotok ennyi nasit a tanyátokon. – fintorodok el, ahogy az önelégülten mosolygó fiúra nézek. – Most úgy nézel ki, mint egy jóllakott óvodás. – nevetem el magam%.

Lando tettetett méreggel nézett rám. – Most már ovis vagyok, szépek vagyunk mondhatom. – morogta miközben felém lépett. Felmutatott egy bordó színű pulcsit, mire vigyorogva kaptam ki kezéből a szorítottam magamhoz. – Nem tudom miért vannak ennyire rákattanva a lányok a fiúk pulcsijára, de tessék.

-Lando te pasi vagy, sosem fogod megérteni. – nyújtom ki nyelvem. Régebben talán elpirultam volna attól, hogy Lando sikeresen lebuktatott, hogy nem is azért kell a pulcsi, mert fázok hanem azért, mert az övé és érzem rajta az illatát, de most már csupán mosolyogni tudok ezen a tényen. – De amúgy most komolyan, hova megyünk?

Kérdő tekintetem láttam Lando felsóhajt. – Majd meglátod. – zárja le ennyivel kérdésem. – Most viszont gyere ki, visszamegyünk Nequilához. – int fejével az udvar felé, mire bólintok egyet. Követem Landot, aki folyamatosan kapcsolja le a lámpát maga mögött. Elég hamar elérjük az ajtót, így Lando ismét maga előtt kiengedve csukja be azt. A bordó pulcsit továbbra is szorosan fogom mellkasom előtt, miközben kérdőn pillantok fel Landora

-Na és most mi lesz? – kérdezem, ahogy elkezdünk visszasétálni a karám felé. – Mármint táskával akarsz felülni a lóra? Floék hülyének fognak téged nézni. – intek fejemmel nemet, ahogy a páros felé nézek, akik épp egy ugratót ugrottak át probléma nélkül.

-Rajtad lesz a táska, ugyanis te fogsz hátul ülni. Elmegyünk valahova, ugyanis meg szeretnék neked mutatni egy helyet. – magyarázza, mintha amolyan mellékes lenne. Elhúzom számat, ahogy szemem sarkából a fiút kezdem kémlelni.

Sokkal nyugodtabbnak néz ki, mint egy hete volt, mikor felhívott Carlos miatt. A mosolya minden alkalommal őszinte volt, míg a szeme csillogott a boldogságtól. A mai nap folyamán már sokadszorra megvillantotta fogsorát és gödröcskéit, amelyekért lányok ezrei vannak oda, mégis csak nekem van szerencsém őket közelebbről megnézni. Zavartan pillantottam előre, mikor Lando rámnézett, leplezetlen mosollyal nyugtázta magában, hogy őt kémleltem.

-Hova fogunk menni? – kérdezem tőle végül.

-Ez egy újabb titok. – ránt egyet vállán, csüggedten rúgtam arrébb egy random követ.

-Kicsit elegem van mára a titkokból.

-Nyugi, bő negyed órán belül meg fogod tudni hova viszlek, nincs messze.
Flo és George egy pillanatra felénk néznek, majd gyorsan visszavezetik tekintetüket az előttük lévő útra.

-De most kivételesen türelmetlen vagyok, nekem az a negyed óra nagyon sok idő. – nézek durcásan rá, mire egy legyintéssel elintéz.

-Flo, George! Mi elmegyünk, majd jövünk! – kiált oda Lando a párosnak, mire Flo kíváncsian áll meg, hogy minden egyes szót tökéletesen értsen.