ᴠɪʀ(ᴛᴜᴀʟ)ʀᴇʟᴀᴛɪᴏɴsʜɪᴘ ||ʟᴀɴᴅᴏ ɴᴏʀʀɪs|| ×szünetel×

【𝚜𝚒𝚡】

×Ｎｏｒｅｎａ×

Tekintetem folyamatosan remegő kezemben tartott telefonon tartottam, miközben azon filóztam, felhívjam e Landot. Mivel tegnap nem volt időm hívni, hála a kivizsgálásoknak, amik miatt fáradt voltam és elaludtam, így attól félek, hogy megharagudott rám, vagy már nem kíváncsi a társaságomra. Elég abszurd, de nem tudok mások fejébe belelátni, így honnan tudhatnám?

Pár perc gondolkodás után nagy nehezen rányomtam a hívás gombra, viszont hallva, hogy csörög, de nem veszi fel, bátorságom lassan a nullát ütötte. Beszívott ajkakkal néztem le folyamatosan csörgő telefonomra, viszont miután fél perccel később sem vette fel, remegő ujjaimmal a piros gomb felé nyúltam, ám hirtelen megszólalt Lando hangja a telefonban. Ijedten ejtettem ki kezemből a telefont, így az hangos csattanással az asztalomon végezte. Elnyílt ajkakkal néztem a telefonra, majd vártam hogy Lando szóljon valamit, de nem történt semmi sem. Vajon haragszik rám, azért nem szólal meg mégegyszer?

-Szia Lando. - tértem észhez. Talán nem én voltam a világ legmagabiztosabb embere, tudtam hogy valamit tennem kell, különben a kínos csend visszafordíthatatlan lesz, és gyávaságomban lerakom a telefont. Talán nem lenne a legbölcsebb döntés, de mind a ketten megúsznánk életünk legkínosabb beszélgetését.

-Szia Norena. - hangját visszanyomta a körülötte lévő hangos beszélgetés, kíváncsian hallgatóztam, próbáltam kitalálni vajon hol lehet, ám semmi tippem sem volt.

-Alig hallak, olyan hangos a körülötted lévő beszélgetés. Hol vagy? - vontam össze szemöldököm. Tudom, hogy nem kötelessége válaszolni, meg rá tartozik, de hála annak, hogy Ikrek vagyok, kíváncsiságom ismét legyőzött.

-Őő... Az egyik barátom meghívott egy vacsorára, és kicsit sokan vagyunk. - nevetett. Bár nem ismerem annyira, hallottam nevetésén, hogy enyhén erőltetett volt, de nem éreztem úgy, hogy említenem kéne neki.

-Oh, értem. - sóhajtottam - Akkor inkább leteszem, nem szeretnélek untatni. - szabadkoztam halkan. Úgy éreztem, hogy tényleg megbántottam, pedig a szívem azt diktálta, hogy erről szó sincs, hiszen ha tényleg vacsorán van, inkább a barátaival tölti az időt, nem velem. Persze hogy nem azzal a lánnyal, akit csupán másfél hete ismer, és szinte semmit se tud róla, ahogy ő sem róla.

-Pont te nem untatnál, Norena. - vágta rá azonnal - Úgyis a vacsora eleje óta ugyanazzal a személlyel beszélgetek. - egészítette ki gyorsan magát.

Idegesen fogtam ujjaim közé tincseimet, hogy aztán megtekergessem azt. Én mióta csinálok ilyeneket? - Ha a barátod, és régóta ismered, persze hogy vele szeretnél lenni, megértem nyugi.

-Tudtad hogy nehéz eset vagy, Norena? - sóhajtott fel Lando. Ajkamon egy halvány mosoly kerekedett, miután Lando kimondta ezt a mondatot.

-Hidd el, tudom. - ejtettem ki tincsemet a kezemből - Elég sokan említették már nekem.

Hátradőltem székemen, tekintetem megtalálta a gyógyszereket, amiket az orvos írt fel tegnap, majd mikor ránéztem az órára jutott eszembe, hogy most kéne őket bevennem. - Azt mondta a barátom, hogy nyugodtan beszélgethetek veled, úgyis unalmas már neki a társaságom. - nevette el a végét. Végül is, ráér a gyógyszer.

-Kedves - jegyeztem meg nevetve - De jelen pillanatban neki köszönhetem, hogy nem unom magam halálra. - közelebb toltam a székemet az asztalomhoz, majd bekapcsoltam a gép monitorját.

-Akkor igazán hálás lehetsz rá - hallottam, ahogy becsapódik egy ajtó, kíváncsian emeltem fel fejem, beletelt pár másodpercbe, mire rájöttem, hogy Landotól jött a hang.