ᴠɪʀ(ᴛᴜᴀʟ)ʀᴇʟᴀᴛɪᴏɴsʜɪᴘ ||ʟᴀɴᴅᴏ ɴᴏʀʀɪs|| ×szünetel×

【𝚜𝚒𝚡𝚝𝚎𝚎𝚗】

Figyelem, figyelem!!
Hé te olvasó.. Mielőtt belekezdenél a részbe szeretném leszögezni, hogy nem, nem ölhetsz meg és nem is verhetsz meg. 💞💞
Köszönöm a figyelmet, hogyha ez okés mindenkinek akkor jó olvasást😂❤️

×Ｎｏｒｅｎａ×

Halvány mosoly keretezte arcom, ahogy halkan kinyitottam a folyosóra nyíló ajtómat, hogy aztán sután kipillantsak azon. Hajam gyorsan hátrasöpörtem, hogy ne aggasson, majd ütemes léptekkel indultam el nővérem szobája felé. Telefonom gyorsan beledugtam zsebembe, hogy még véletlen se essen ki kezemből.

Kedden sokáig ott voltam Landonál, ugyanis mindig akadt egy olyan téma, amin órákon keresztül tudtunk volna beszélgetni. Mikor egy nővér behozta az ebédet Landonak jöttünk rá, hogy már mennyi az idő, így elköszöntem tőle, hogy enni majd aludni menjek. Habár Lando kissé elszomorodott, megnyugtattam hogy később még visszajövök, és ez így is volt. Este, mielőtt átmentem volna nővéremhez bementem hozzá fél órára.

Elmosolyodtam az emlék hatására, ugyanis azóta mindennap bemegyek hozzá, mielőtt elmennék Melaniehoz. Egyre jobban kezdem megtudni milyen Lando igazi énje, így akaratlanul is kezdtem benne megbízni, ezáltal pedig megnyílni neki. Láttam Landon, hogy ő is egyre közvetlenebb, így reménykedni tudok benne, hogy ő is megbízik bennem, mint ahogy én benne. Ezalatt a pár nap alatt többször azon kaptam magam, hogy rajta gondolkodok és azon, hogy talán lassan elérjük azt a szakaszt, hogy simán igent mondanék neki, hogyha újra feltenné azt a bizonyos kérdést. Próbáltam kiűzni fejemből ezeket a gondolatokat, ám sosem jártam sikerrel, sőt, csupán felül kerekedtek rajtam az eddig elzárt érzelmeim. Tudom, hogy óriási hangulatingadozásom van, igy nem szeretnék egy hirtelen jött érzelem miatt elhamarkodott döntéseket hozni.

-Norena?

A hang hatására hátra kaptam tekintetem, ahol egy velem egyidős fiú állt. Kíváncsian méregettem a fekete hajú srácot, aki zsebre tett kezekkel állta kérdő tekintetem.

-Én vagyok az. Engem keresel? – kérdeztem felvont szemöldökkel, a srác bólintott egyet.

-Igen, téged kereslek. Nem hinném, hogy láttál, de Anthony vagyok. Én dobtam be az üveget aznap. Csak szerettem volna bocsánatot kérni, amiért hülye módon bedobtam az ablakod egy labdával és ide kerültél emiatt. – miközben beszélt végig a földet nézte, ám láttam rajta, hogy komolyan gondolja szavait, ugyanis keze habár csak egy kicsit, de remegtek.

Keresztbe fontam magam előtt kezemet, miközben szüntelenül Tonyt néztem. – Te dobtad be az ablakomat?

Hangom halk és érzelemmentes volt, azonnal eszembejutott a váza egyetlen nálam maradt darabja ami épp az ágyam melletti éjjeliszekrényen van. A fekete hajú lassan rámemelte tekintetét és bólintott egyet.

-Akkor egy vérbeli faszparaszt vagy. Viszont. – mutattam fel mutatóujjamat, mire furán nézett rám. – Egy valamiben köszönettel tartozok neked.

Tony elnevette magát, mire csípőre tettem kezemet. – Mégis miért?

-Ha akkor nem dobod de az átkozott labdáddal az ablakom, akkor nem találkoztam volna vele. Úgyhogy, talán ennyiben pozitív volt, hogy kárt tettél bennem. – mutattam felé az egyik törött üveg által szerzett sebet, mire elszörnyülködve nézett szemembe.

Több apró seb is volt karomon és egy az arcomon is, ám nem nagyon érdekelnek. Habár fájni fájnak, úgy vagyok vele, hogy ez egy apró dolog azért cserébe, hogy találkozhattam Landoval.

Egy villámcsapásként jutott el tudatomig a gondolat, hogy talán a mi találkozásunk meg van írva. Ha akkor nem is játszunk együtt, most találkoztunk volna, és ez fordítva is igaz. Egy óriási mosoly került arcomra, ahogy ezt átgondoltam. Lehet, hogy butaság, de abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy készen állok arra, hogy Lando elé álljak és beszéljek a még számomra is viharos érzelmeimről.