ᴠɪʀ(ᴛᴜᴀʟ)ʀᴇʟᴀᴛɪᴏɴsʜɪᴘ ||ʟᴀɴᴅᴏ ɴᴏʀʀɪs|| ×szünetel×

【𝚝𝚠𝚎𝚗𝚝𝚢-𝚝𝚠𝚘】

×Ｎｏｒｅｎａ×

  Idegesen járkálok szobámban, ahogy kétségbeesetten pásztázom a padlót. Gondolataim ezerrel cikáznak agyamban, ezzel fejfájást uszítva rám. Idegesen túrok bele hajamba, ahogy a szobám előtt ácsorgó barátnőmre pillantok. Mérges voltam, ezt még a vak is látná, de hogy mire, azt pontosan nem tudnám megmondani. Ha tehetném két lábbal rúgnám ki szobámból Clairet, mégis tudom, hogy nem érdemli meg, hogy talán van oka annak, hogy miután letámadott, hogy hazudok Landoval kapcsolatban nem írt egy kicseszett hétig és most mégis itt áll a szobám előtt arra várva, hogy beinvitálom. Ám én mégsem tettem meg, ugyanis a makacsságom ismét győzelmet aratott magam felett.

Ahogy Claire égszínkék szemébe pillantok látom a megbánást, ami miatt enyhül szigorú tekintetem, amelyet felé küldök. Tudom, hogy nem szabad ledöntenem falaimat azonnal, így tartom magam.

-Mondd, mégis miért nem írtál vagy hívtál egy hétig? Én kerestelek. Nem érdekelt, hogy nem hittél nekem Landoval kapcsolatban, mégis felkerestelek. Láttad, de nem válaszoltál, most mégis itt vagy, és arra vársz, hogy tárt karokkal fogadlak? – támadom meg hirtelen a megszeppent lányt. Tökéletesen ívelt szemöldökét felvonja miközben rámnéz, emiatt pedig mégjobban felmegy bennem a pumpa.

-Sajnálom, oké? Tudom, hogy nem kerestelek, de nem voltam abban a lelkiállapotban, hogy írjak. Egyszerűen nem ment. – tárta ki tehetetlenül kezét, tekintetem szinte lyukat égetett a lány testébe.

Nem tudtam tagadni, kíváncsi voltam mi történt Claire-rel amiért nem keresett, mégis lenyeltem az érzést, a gondolatot pedig egy messzi lakatlan szigetre átkoztam, nehogy győzedelmet arasson makacsságom felett. Fogam közé szorítottam ajkamat, ahogy gondolkodva néztem rá barátnőmre.

-És szerinted az a megoldás, hogy nem keresel? – vonom fel érdeklődve bal szemöldököm. Claire meggyötörten állja tekintetem, miközben testsúlyát lassan másik lábára helyezi.

-Nézd, meg is bántam, hogy nem kerestelek, a lényeg az, hogy most itt vagyok, nem? És bocsi, amiért nem hittem neked a Landos ügyben. – pillant le a padlóra, mire hatalmasat sóhajtok.

-Nézd, ötletem sincs, miért nem érdeklődtél utánam, jó lenne tudni, hogy mi is volt az oka. Nagyon komoly? – fordítom el fejem a gépem irányába. Számat idegesen rágom belül, ahogy rájövök, azóta nem is játszottam Landoval, hogy találkoztunk a kórházban, halványan elmosolyodok a gondolatra, hogy talán itt az ideje, ugyanis a Magyar Nagydíj után Lando szabad lesz pár hétre.

-A szüleim az utóbbi egy hétben nagyon sokat veszekednek és félek, hogy válni fognak. Nem tudtam volna sírás nélkül a szemedbe nézni, ezért nem írtam vissza. – megtört hangját hallva a mellkasom azonnal összefacsarodott egy keserű citrommá, tekintetem rögtön a lány irányába vezettem. Pár méterről is láttam a szemében villanó könnyeket, így szinte kényszert éreztem arra, hogy megüssem magam, ugyanis szörnyű barát vagyok, hogy csupán magammal törődtem, tudnom kellett volna, hogy valami más is van a dolgok mögött. És én mégis azonnal nekitámadtam a lánynak, egy pillanatra sem érdeklődve az érzelmei után.

-Jesszusom Claire, gyere ide! – nyújtottam felé szomorúan karomat, mire lebiggyesztett ajkakkal elkezdett felém tipegni. Mikor elém ért kitártottam karomat, ő pedig azonnal ölelésembe zárkózott. A bűntudat mardosta szívemet, ahogy meghallottam Claire szipogását, majd éreztem, hogy egy könnycsepp hullik nyakamra. Arcom eltorzult a gondolattól, hogy én ebből az előbb semmit sem vettem észre, csupán magammal és az enyhén sérült lelkemmel foglalkoztam, míg ő szinte összetört a súly alatt, amit az a tudat okozott, hogy a szülei talán elválnak. – Mondtam már, hogy szörnyű barát vagyok? – kérdeztem tőle halkan, ahogy végigsimítottam hátán.