ᴠɪʀ(ᴛᴜᴀʟ)ʀᴇʟᴀᴛɪᴏɴsʜɪᴘ ||ʟᴀɴᴅᴏ ɴᴏʀʀɪs|| ×szünetel×

【𝚎𝚒𝚐𝚑𝚝𝚎𝚎𝚗】

×Ｎｏｒｅｎａ×

  Az érzelmeim óriási harcot vívtak bennem, miközben tekintetemet fogvatartotta Lando zöldeskék írisze. Éreztem, ahogy a szívem ezerrel kalapál, miközben a fiú kezei között tartott és nem engedett el. Ajkai elnyíltak egymástól, így egy pillanatra eljátszottam a tudattal, hogy talán meg kéne csókolnom. Lando megnyalta ajkait, mire akaratlanul is oda kaptam szememet. Mosolyra húzta száját, mire hatalmasat nyeltem.

Ajkával lassan közeledett enyém felé, ujjaival állam alá nyúlt, hogy fejem feljebb emelje. Szemébe pillantottam, ahonnan csupán végtelen boldogságot tudtam felfedezni, így hagytam, hogy ajkát enyémre illessze. Mellkasán pihenő kezemmel összeszorítottam fehér pólóját, miközben nyakán nyugodó kezemet hajába vezettem, hogy aztán beletúrjak. Egyik kezét lassan derekamra vezette, míg a másikkal erősebbre fogta szorítását. Lassan közelebb húzott magához, szinte éreztem pólónk anyagán keresztül az eszeveszettül dobogó szívét.

Hála betegségemnek egyszer sem tudtam igazán barátot találni magamnak, így még sosem csókolóztam senkivel sem. Nem tudtam mit tehetnek, így akaratlanul is beleharaptam Lando ajkaiba. Éreztem, hogy mosolyra húzza száját, így én is elmosolyodtam. Vékony ujjaimat ismét végigszántottam haján, majd óvatosan eltávolodtam a fiútól. Felpillantottam csillogó szemeibe, amiben láttam magam visszatükröződni.

-Hogy lehet ilyen puha a hajad? – suttogtam hitetlenkedve.

-Hogy lehetsz ilyen gyönyörű? – kontrázott rá, mire nevetve karoltam át kezeimmel nyakát.

-Az előbbi tánc valami csodálatos volt. Köszönöm Lando. – döntöttem homlokomat övéhez.

Lando mindkét kezét derekamra rakta, s úgy húzott magához még közelebb. – Én köszönöm, hogy elfogadtad a táncot. – hintett apró puszit szám sarkába, mire felkuncogtam. – Mi az? – vonta fel szemöldökét.

-Ez annyira csikiz!

-Oh igen? – hirtelen ismét ajkaimra tapadt, mire nevetve csókoltam vissza. Habár először puhatalózó volt, egyre jobban váltott át sóvárgóbbá; nyelvével bebocsátást kért számba, amit egy kis vacilálás után megadtam neki. Arcomat oldalra döntöttem, hogy jobban hozzáférjek, miközben apró kezem felvezettem karakteres arcára. Hüvelykujjammal végigsimítottam puha arcbőrén, mire szorított fogásán derekamon. Nyelvünk lassú táncot jártak egymással és éreztem, ahogy a pillangók verekedni kezdenek egymással gyomromban. A szívem ezerrel dobogott, miközben próbáltam feldolgozni, hogy Lando Norris megcsókolt.

Egyik kezével kisimított egy tincset arcomból, hogy aztán a nyakamra tegye tenyerét. Óriási kezével szinte átérte nyakamat, így elmosolyodtam azon a gondolaton, hogy vajon mennyire tűnik el az én apró kezem az övében.

Óráknak tűnő percek után lihegve váltunk el egymástól, homlokunkat ismét egymásnak döntöttük. – Még a végén ez válik életem egyik legjobb napjává. – szólalt meg halkan, mire összehúztam szemöldököm.

-Tényleg, miért mondtad ma azt, amit? – váltam el tőle lassan, hogy szemébe tudjak nézni. Kezét leemelte nyakamról, hogy aztán összekulcsolja kezünket. Meglepetten néztem le kezünkre, hogy aztán ismét felpillanthassak rá. – Az előbbi után már biztosra tudom, hogy az nem te voltál... De mégis mi vett rá arra, hogy ezeket mondd?

Fájdalmasan nézett bele szemembe, miközben ujjával óvatosan körzött kezemen. – Sosem éreztem ilyen érzést, mint akkor.. Norena, tényleg kibaszott féltékeny voltam, és erre csak akkor jöttem rá, mikor otthagytál egyedül a folyosón. – ismét elkapott a folyosón érzett szúrás mellkasomban, ahogy eszembe jutott a pillanat, ahogy Lando a szemembe vágja azokat a szavakat. Lesütöttem szememet, ugyanis nem tudtam tartani a szemkontaktust. Ujjaim akarva vagy akaratlanul, de elkezdték csavargatni Lando tarkójánál lévő göndör tincseket, miközben összekulcsolt kezeinket bámultam. – Minden egyes szavamat sajnálom Norena, érted? Legszívesebben visszamennék az időben, hogy pofán verjen saját magam, de mivel nem tehetem meg, csupán annyit tehetek, hogy bocsánatot kérek. Ugye meg tudsz nekem bocsátani?