Ártatlanság |¦ ChenJi ff. ¦|

1.Korai Volt

Az álmok holdfénnyel megvilágított mezején lépkedtem tudatlanul. Torz, haloványan kivehető illúzióim utolsó képkockái csak komponensként maradtak elmémben. A harmatos fű szinte átfagyasztotta pucér lábaimat, ami más esetben menekülésre kényszerített volna, de szebbnek tartottam azt az óriási Holdat. A holdat, mi fénnyel árasztotta el a mezőt és emiatt azon legeltettem szemeim bambán. Körülöttem minden varázslatosnak tűnt. A hosszabb fűben álltam, miben milliónyi színes virág bújdosott. Mintha egy lány hosszú szőke fürtjeibe tűzött virágszálak sokasága illatozott volna körülöttem. Egy másik világnak tudtam volna leírni, ahol semmi sem árthat nekem. Soha többé nem törheti össze szívemet semmilyen halandó a saját boldogságának keresése miatt.

A csodaszép látvány leszívta agyam minden egyes sejtjének erejét, és a gyönyört, a vakítást éreztem és láttam volna a kellemetlenség helyett.  Elvesztettem az eszem, próbáltam csak élvezni a pillanatot, amiben jelen voltam. A világ egyik legnagyobb csodája, az maga a Hold. Sokan csak elrohannak mellette, mégcsak rá sem hederítenek.
A Hold elkezdett nagyobbodni. Egyre csak nagyobb és nagyobb lett. Szívem kihagyott egy ütemet és könnyem kicsordult. Mintha megszakadt volna a ketyegőm és a fájdalomból próbáltam volna felébredni.

Szemeim kipattantak, és reflexesen ültem fel az ágyon. Éreztem ahogy forró testemhez hozzá simul a takaró. A hűvösebb levegő kezdte hűteni felhevült mivoltomat. Bele markoltam a takaróba és próbáltam nyugtatni magam. Hevesen kapkodtam a levegőt, a pulzusom a plafonig érhetett. Körbe néztem a szobában és nem láttam semmi olyat, ami ezek szerint az álmomban jelen lehettek a pizsamámon kívül. Igazából, ami megmaradt az éjszakai álmaimból az csak a Hold, pedig biztosan nem az égi tünemény okozta ezt nekem. Merevedésem volt a következő, amit megéreztem. Valamiért gondolhattam volna, hogy szeptember elsején is kihagyhatatlan tényezője, sőt meghatározója lesz a napnak. Lábaim ki voltak takarva, valószínűleg azért érezhettem azt, hogy fázom, miközben kiver a víz. Egy nagy levegőt vettem, becsuktam szemeim aztán kifújtam a kihasznált ájert. Visszadőltem a puha párnák közé és megnéztem az éjjeli szekrényen lévő vekkert, ami az időt mutatja. 5:43. Már egyáltalán nem volt kedvem visszaaludni. A szívem kezdett újra felvenni normális ütemét, és pályáját. Az éjjeli szekrényről levettem a vizes poharat majd miután ismét felültem elkezdtem azt kortyolgatni. Szerencsémre az nem melegedett fel az éjszaka folyamán. Miután ledöntöttem az utolsó cseppig visszatettem az éjjeli szekrényre amin a vekkeren, a csészén és a sötétkék éjjeli lámpán kívül semmi más nem volt.

Fél órán keresztül nyomtam szegény ágyat, miközben összekulcsolt ujjakkal a plafont kémlelve gondolkoztam el az életemen. Olyan lehettem, mint egy kripta szökevény, aki bánatát a koporsóban adja ki vagyis jelen esetben a fekvő alkalmatosságon. Ez alvás előtt is lejátszódott már egyszer, de mivel utálok a múltamon, a hibáimon és a hülyeségeimen rágódni, most is és este is tökéletesen megfelelt. Idegesítő, hogy az agyam nem tudja magát megfelelően kikapcsolni, akarattal pedig nem lehet.

Fájdalmaim is utat törtek, mivel úgy gondolta a testem, most erre is nagy szükség van. Körülbelül fél hétkor tápászkodtam fel, utam a fürdőbe vezetett. Miután elvégeztem reggeli rutinomat, úgy éreztem kihagyhatatlan következő pont egy frissítő zuhany. Egy fájdalmas sóhaj kíséretében beálltam az eleinte hidegen folydogáló zuhanyrózsa alá. Testemet végigjárta a vacogás, fogaim össze koccantak, de ekkor elkezdett melegedni a víz. Megfogtam a tusfürdőt azután pedig teli nyomtam jobb kezemet vele. Dörzsölni kezdtem fizikumomon a cuccot', mikor ismét szembe találtam magam a merevedéssel. Az előbb már kezdtem elfeledni, de a melegvíz és önmagam simogatása hatására ismét előtört az érzés. A négy tényezőn át kellett futnom agyban, hogy megtegyem-e vagy sem. Időm tengernyi, erőm megvan, kedvem... az lesz majd és mások most nem zavarnak. Kezemmel ráfogtam nemességemre és lassan húzogatni kezdtem rajta a bőrt. Neki dőltem a hideg csempének, aminek hatására felsóhajtottam, de mikor bőröm már elkezdte megfelelő hőmérsékletűre melegíteni azt megnyugodtam. Gyorsítottam a tempómon, mert azért mégsem akartam egész nap ezzel szórakozni. Testem és tagom méginkább lüktetni kezdett. Láttam azokat a barna, gyönyörű íriszeket magam előtt. Amiben megbújt a vágy, és a szeretet is. Elképzeltem, hogy csak velem van, és nem mást szeret. Testemet átjárta a borzongás, hátam ívbe feszült minek hatására hátra vetettem fejem. Próbáltam halk lenni, mert annak ellenére, hogy tudom errefelé még a madár se jár, azért mégis jobb félni, mint megijedni. Minden porcikám, még idegszálaim is megfeszültek, ujjamat beharaptam ezzel az utolsó hangosabbnak ígérkező nyögést magamba folytva. Nem bírtam tovább... miközben elmentem már bele kezdtem annak a nevébe akit sosem kapok meg.