Ártatlanság |¦ ChenJi ff. ¦|

22.Büntetés

Jeno POV. 

Amióta élek, megvan az a tulajdonságom, hogy olyan erősen el tudok képzelni bármit, akárcsak amikor látom, érzékelem vagy akár átélem azt. Sok kimondatlan titok rejtőzik a fejemben, hiszen az ártalmatlan valóságtól messzire hajózni képzeleteim óceánjában igazán kecsegtető elfoglaltság. Az emberi valóság nem amiatt csúnya, mert oda felkészületlenül nem szerencsés menni, sokkal inkább az emberek miatt, hiszen miattuk nem lehet. Ők igazi mesebeli sárkányok, kik töretlenül elhiszik, hogy tudják mi az értelme. Teljes harci öltözetben, felfegyverezve érdemes csak kimenni egyedül a saját gondolataink sűrű erdejéből a valós tisztáshoz. Vagy esetleg, ha van kiért kimenni oda. Jelen lehetsz testileg mások valóságában, de értelmiségileg már nem, ha éppen felfedezel egy másik univerzumot az erdőben. A sárkányokról pedig csak annyit, hogy ők igazi mesebeli lények, akiknek feladatuk van. Néha még ők sem tudják, hogy éppen mi. Annyit érdemes tudni, hogy mindenkinek a boldogság keresése a fontos, ilyen-olyan formában. Apró vagy éppen óriási mennyiségben keresik a boldogságot és néha sajnos másokét is képesek ellopni, hogy jobban érezzék magukat rövid vagy hosszú távon. Az örömöt pedig nagyon sok helyen megtalálhatjuk. A legjobb ajándékozni egy kicsi szeretetet másoknak. Egy kis odafigyelést, egy apró pár mondatnyi szóváltást vagy akár egy szép mosolyt. Nem kell megváltanunk a világot, elegendő kicsit odafigyelni másokra, így magunkra is aggathatjuk a másoktól visszakapott szeretetet. Az adok kapok felfogást érdemes követni, én is ezt teszem. 

– Hyung, neked hogy sikerült a témazáró? – pillantott rám Donghyuck csábosan, mire megköszörültem torkom. Biztosan förtelmesre sikeredett, ezzel tökéletesen tisztában voltam. Igazából a LoL-ozás sokkal jobban megtetszett nekem, mintsem a pokolból szalasztott matematika dolgozatra tanulni. Emiatt inkább maradtam sötét és ismét imádkozhattam dolgozat írás közben, mint ahogyan legtöbbször szoktam. Mondjuk próbáltam mindet legalább megpróbálni megoldani, vagy például az igaz-hamis állításoknál tippelni. Ott 50% esélyem van rá, hogy eltaláljam a választ, és ha belegondolunk minden jó tipp plusz egy pont. Annyira legalább nem vagyok hülye, hogy megvárjam ameddig megbukok matekból. A múltkor láttam az e-naplós átlagokat és nem is olyan rossz. A matek kettes egy nagyon szép jegy főleg tizenkettedik osztályban. 

– Hát, nem tudom… szarul. – vontam vállat, mert nem volt kedvem arról beszélni, hogy miért volt annyira fontos a LoL és hasonlók. Hyuck egyszerűen nem érti, hogy milyen jó dolgot hord le mindig bűnösként. Akkor fontos volt és kész. Egy szent játékról beszélünk, amit a játékosok idegesítésére találtak fel, meg persze azért, hogy legyen valami, ami elveszi a matekra szánt fájdalmas óráimat. 
– A medencében tanultam – törte meg a csendet ismét Hyuck, mire értetlenül felpillantottam. Magyarázatot vártam, az előző mondatára, hiszen folytatás nélkül ezt értelmetlennek titulálhattam volna.
– mert a vízben nem látszanak a krokodil könnyek, amik tanulás közben hullanak. Ha valaki megkérdezné, hogy mi a legfájdalmasabb, amit az ember tehet, akkor első sorban a matematika tankönyv lapozgatását említeném válaszként. Múltkor elkapott a sírógörcs. 

Lee Donghyuck mindig is egy furcsa személy volt az életemben. Meghatározó szerepben, egy igazán jó cimboraként volt jelen. Mindig ott termett, ahol kellett. Mindig érezte, ha valakinek szüksége volt támogatásra. A szavai olyanok voltak, amik össze forrasztották a sebeket a szíveken. Nagyon gyakori volt, hogy a bölcsessége mentett ki a legnehezebbnek hitt napokon. Nem azt vágta hozzám sosem, hogy minek kellett az éppen aktuális szerelmi jelöltem után rohanni, hanem átölelt és lelket öntött belém. Renjun is mindig ezt tette, de benne volt valami más, amit nem tudtam megfejteni sosem. Emellett Hyuck nagyon értett ahhoz is, hogyan kell az embert a nevetség tárgyává tenni olyan szinten, hogy ne tudjanak rá haragudni miatta. Ő ilyen volt és mindenki emiatt szerette őt. A sötétszőke hajú fiú bronzos bőre már a kezdetektől a védjegyévé vált. Nem csak napcsókolt volt, ő maga is ahhoz hasonlított leginkább. Megvilágította a sötét napokat is amikor csak tehette.