Ártatlanság |¦ ChenJi ff. ¦|

14.Pokoli Teremtmény

Mark POV., 1 hónappal később

Kézenfogva sétáltunk a kollégium és az iskola közötti ösvényen csendben. Hagytuk egymás gondolatait szárnyalni, pedig még eléggé korán volt a világrengető gondolatokhoz, de nem is ilyenek jártak a fejemben. Az a fiú járt ott, akinek ennyi mindent köszönhetek. Az, aki ebben a pillanatban is a kezemet szorítja, szavamon fog és szeret. Kevesen láthatnak vagy tapasztalhatnak egyszerre több gyönyörű dolgot is. Az egyszerű dolgokban is észre vehető a gyönyörűség, mivel ez nem egy elérhetetlen fogalom. Csak hagynunk kell, hogy kinyitódjon a szemünk, és minden szép lesz. Hagynunk kell egy embernek, hogy boldoggá tegyen, hiszen ő tanít meg arra, hogy nem kell a bajainkon rágódni, sőt nem kell cipelünk sem. Donghyuck felnyitotta a szemem, és már értem, miben gyönyörködik olyan sokszor. A negativitásomat levetettem, akárcsak a nehéz télikabátot tavasszal. Hagytam, hadd repüljön az a sok fájdalom, így már nem bánthat semmi. Mostmár láthatom az aprócska csodákat is, a természetet és az abban előket. A korai napsütést, ami szerelmemre emlékeztet, a növények levelén jelenlévő harmatot és szabadon gondolhattam a mai nap végkifejletére.

Donghyuck ragyogó mosolyra lettem figyelmes miközben csillogó kutyus szemeivel engem pásztázott. Tekintetem rá szegeztem, de nem szólaltam meg. Szóhoz sem jutottam a gondolataimtól. Túl hangosak voltak, pedig valójában teljes csend volt. Mint minden reggel most is csicseregtek a madarak, viszont az elmúlt napokban egyre sötétebb és hűvösebb lett.
-Nem fázol Hyung? - kérdezte miközben megállt előttem és megfogta kezemet. Csak ekkor tűnt fel, hogy már szinte megállt a vérkeringés az ujjaimban.
-Jéghidegek a kezeid... - nézett rám komolyan, mire csak elmosolyodtam. Olyan aranyos amikor ilyeneket mond. Foglalkozik, törődik velem és ez annyira kedves tőle.
-Nem félsz, hogy meglátnak? - kérdeztem amikor átölelt engem és zsebébe nyomta kezeimet a saját mancsaival együtt. Megrázta a fejét majd így szólt.:
-Szerinted érdekel, hogy a szinglik mennyire irigyek? - fejét vállamra hajtotta, mintha csak otthon lennénk. Mármint a kollégiumi szobában. Az utóbbi időben már otthonommá vált az a hely. Csak Hyuck és én egész hétköznap. Kitört belőlem a röhögés szavai hallatán, mire ő is jóízűen nevetni kezdett.

-Tudod mit Mark szerintem még nem fázol eléggé, talán miután beértünk folytathatjuk az osztály kellős közepén. - elengedett majd elkezdett mellettem sétálni. -Kazán... - suttogta miközben úgy mosolygott, mint a tejbetök.
-Hogy mi? - kérdeztem rá, hiszen azt hittem rosszul hallottam. Szemeim kikerekedtek, hiszen megbeszéltük, hogy ma nem lesznek ilyen apró piszkálódások. Erre nesze neked Mark hozzádvágják, hogy egy kazán vagy! Minden voltam már csak ez nem.

-Jól hallottad... - rohanni kezdett miközben szinte összeesett a röhögéstől. Természetesen követtem, mivel az ilyenért alapvetően meg kell kapnia a méltó büntetését.
-Haechanie el leszel fenekelve! - ordítottam utána, mire csak méggyorsabban szedte lábait. Mikor elérkeztünk az iskolához sem lassított. Felszántotta a lépcsőt, majd mikor beért a portához gyorsan köszönt, mire a biztonsági őr csak elmosolyodott. Őt tényleg mindenki szereti, pedig nagyon bolond. Ez nagyon tetszik benne.

-Jó reggelt! - köszöntöttem a portás nénit és a biztonsági őrt egy meghajlással, majd már siettem is az én idiótám után.

[...]

-Szóval Jisung szerelmes lett? De kibe? Csak nem Minába? - kérdeztem Renjuntól, mire csak vállat vont. Rögtön tudtam, hogy ő az egyetlen Jisungon kívül, aki tud annak a lánynak a kilétéről, aki három hónap alatt ellopta a legfiatalabb szívét. Az a kivételes személy, aki kiérdemelte őt nem lehet más csak egy osztálytárs. De vajon ki? És egyáltalán, hogy volt képes ennyi idő alatt ezt kivitelezni?
-Renjunie kérlek mondd már el, ki az! - óriási szemekkel néztem a fiúra mire ő elkezdte rázni a fejét, hogy ő bizony nem adja be a derekát.
-Jó... Akkor majd kitalálom egyedül... - dőltem hátra a széken a háttámlára, ami miatt recsegni kezdett az említett ülő alkalmatosság. A probléma az volt, hogy csak méginkább tudni akartam ki az a felfedettlen kilétű személy. Epedeztem a válasz után, szinte szomjaztam minden egyes cseppjére az egész történetnek. Sőt bármit megtettem volna azért, hogy megtudjam a dolgokat annak ellenére, hogy nem kéne belefolynom mások életébe.