Ártatlanság |¦ ChenJi ff. ¦|

18.Otthon

Jisung POV.

Akarva-akaratlanul is hagytam, hogy hétvégére bezárkózzam abba az óriási börtönbe amibe önmagamat száműztem. Rájöttem, hogyha fáj a testem vagy lelkem kicsit meg kell állni. Hagyni kell, hogy begyógyuljanak vagy csak varasodjanak a sebek. Az a kismillió testi vagy lelki karcolás, amiből csepeg a vér és lebénít annak ellenére is, hogy kicsi sebekről van szó. Együttesen óriási fájdalmat alkotnak, amit valakinek el kell cipelnie. Az a valaki csak én lehettem. Eléggé éretté kellett válnom ahhoz hogy fontosnak tartsam a súlyok hátamon hurcolását mindenfelé, viszont nem tetszett a munka amit nekem szántak. Az én lelki harcom nem olyan, mint például a szülés. Azt folytatni kell viszont ebben pihenhetek. A már megszokott, fárasztó rohanást abba lehet hagyni egy időre. A fájdalom egy jelzés amit mindannyiunk érez. Azt mondja nekünk valami nincs rendben. Valamit tennünk kell, mert ha nem végleg elfáradunk. Sugallja nekünk hogy megálljunk egy pillanatra és átértékeljük magunkat vagy helyzetünket.

Az én hibám volt hogy abba szerettem bele akibe nem szabadott volna. Nem voltunk a társadalmi ranglétra ugyanazon szintjén és ez csak mégegy lapáttal rátett a keserűségemre. Meg úgy átlagosan is mégis ki tudna rám másképpen nézni? Túl éretlennek és fiatalnak tartanak bármilyen feladatra is és ez csak még inkább ingerelte a bizonyítás vágyamat. A viszonzatlanságomat csak megpecsételte az engem körülvevő keserű szag, ami hétvégére az üres házba költözött.

Egyedül üldögéltem az óriási nappali fekete kanapéján miközben a televízió csatornái között ingáztam. Valami édesre fájt a fogam, olyan csillapíthatatlanul hogy majdnem belebolondultam. Erőt vettem magamon és elindultam a spájzba valami nasiért. Volt igazából minden benn, amit valószínűleg sosem fogok megenni, talán pont amiatt mert nem tudok főzni. Az instant, azaz zacskós és poharas levesekkel megpakolt doboz mellett voltak a kilogrammos csomagba töltött finomlisztek és rizslisztek, amik ismételten használhatatlanok számomra sajnos. Viszont sehol semmi rágcsálni való! Leguggoltam a lekvárok és befőttek tárolására használt polchoz ahol megpillantottam azokat barakcbefőtteket amiket nagymamám készített a nehéz napokra. Nos én és a barackbefőtt egy jó ideig hadilábon álltunk egymással így sokszor rá sem mertem nézni. Viszont ebben a pillanatban, azaz a nehéz idők egyik napján a sok közül, eléggé megkívántam azt a gyümölcsös táplálékot. Megfogtam egyet majd mint aki jól végezte dolgát kisétáltam a spájzból és magam után lábbal gyengéden becsuktam az ajtót. A kis literes üveg a konyhapulton landolt miután rájöttem, hogy a kupak nem adja magát olyan könnyen. Teljes erőmmel neki feszültem az üvegnek, ami csak a negyedik próba után adta meg magát. Elégedett mosolyra húztam ajkaim miközben kivettem egy villát az evőeszközös fiókból. Elég ritka, hogy ilyen eszközt használok, de fő a változatosság. Ismét a televízió mellé kuporodtam és átkapcsoltam az adót egy zenés csatornára. Valamiért mostanában már kevés Harry Stylest adnak ezeken a csatornákon. Átkapcsolatm egy másikra és puff.. meg is találtam amiért jöttem. Nem volt kedvem kikeresni telefonon a dolgokat, de nem is kellett a hiszen ritkán használható szerencsém megsegített.

Az egyik kedvenc számomat hallgathattam három percen keresztül miközben nyammogni kezdtem a cukros lében tartósított barackon. A dalszövegre koncentráltam, ami kicsit hasonlított az én valóságomhoz. Mármint az elmúlt hónaptól kezdődően minden hétköznap amikor az iskolapadot melegítem. Fenekestül felfordult a megszokott és amúgy szeretett életem. Helyette a vegyes érzelmek óriási különbsége között rekedve bámulom az éppen történő eseményeket anélkül, hogy bármit is tennék. Egyik pillanatban képes lennék akár azonnal vakon rohanni az elérhetetlenem után, csak hogy boldognak láthassam a másikban pedig legszívesebben kizárnám a világot és őt is. Azt a virágot aki harc nélkül sőt tudta nélkül megkapott. Megszerzett engem akárcsak egy trófeát és eltiporta a szívemet vagy amiatt, mert nem vesz engem úgy észre, vagy amiatt mert tud róla és pont ő van a helyzet magaslatán. Nem tudhatom hogy direkt játszadozik-e velem.
Minden olyan kettőssé vált, mint ahogyan sosem képzeltem volna. Talán ilyen a valóság? Ennyire kétoldalú?