Ártatlanság |¦ ChenJi ff. ¦|

4.Kis Morcos

Mark POV.

Meleg késő délután volt azon az őszi napon. Az utcán sétáltam, annak érdekében, hogy valami ételt szerezzek magamnak. Nem volt kedvem éhen veszni ilyen időben. Legegyszerűbb választás volt az iskolától nem messze elhelyezkedő kisboltot megközelíteni. A forró beton járdán már izzadtan szedtem lábaimat. Mivel átöltöztem a koliszobában, amit kisajátítottam, ezért úgy voltam vele, hogy már biztosan nem fogok meghalni a melegben. Ami nem öl meg az megerősít. A rövidnadrágból, trikóból és szandálból álló öltözékemet nagypapámról mintáztam. Márcsak baseball sapka kellett volna, és le sem tagadhatna.

Próbáltam mindig az árnyékban közlekedni, mindezt a fűzfák és akácok sokasága nagyban segítette. Napbarnított bőröm már immunins a fényre, de mindezek ellenére sem volt szükségem extra D-vitaminra. Körbe néztem, nehogy találkozzak valamelyik osztálytársammal, hiszen tudtam erre az iskola utáni bandázás elég gyakori. Nem láttam senkit, ezért kifújtam a bentrekedt levegőt és letöröltem homlokomról a verejték cseppeket.

Ekkor már csak pár lépésnyire voltam a bejárati ajtótól, ahol leginkább nagymamákat, vagy éppen anyukámhoz hasonló korosztálybelieket láttam ki-be mászkálni üres és, vagy teli szatyrokkal a kezükben.
Besomfordáltam az ajtón, intettem a már jól ismert kasszás lánynak, azaz Jiminnek, és azonnal megkörnyékeztem a megdézsmált polcokat. A koliban üres volt a hűtő, és valamivel meg kellett töltenem. Csak nézelődtem, mint a bolondok, hogy mégis mit vegyek a csekélyke pénzemből.

Ekkor vállamba csapódott valami, vagy inkább valaki és már készült is elesni. Kezéért kaptam, majd miután elkaptam magamhoz rántottam.
– Hyuck te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem meglepődötten. Szememmel mindent néztem csak őt nem. Aranyos fiúnak találtam, mert mindig olyan kis ügyetlen, pont ezért tartottam annyira a szemkontaktustól.
– M-Mark...Te-te meg mit keresel itt? – megszeppenve nézett rám a fiú aztán azonnal lesütötte szemét. A földet néztük mindketten, olyan kínos volt a pillanat.

– Hát..öhmm.. Tudod a kolisoknak.. szabad ilyenkor kijönni. És ezért úgy gondoltam, hogy ide jövök. Vásárolni..
– Kosár nélkül? – kérdezte ekkor már nyugodtabban. Megvakartam tarkómat, a szégyentől, hogy én még erre sem gondoltam. A nyári szünet alatt teljesen leszoktam a vásárlási kényszerről. Már lassan nem is értek hozzá.
– Akkor gyere vásároljunk együtt! Úgyis unatkoztam volna. – Már-már kicsattant az örömtől, hogy velem jöhet. Ez aranyos.

– Amúgy neked már sikerült bepakolnod a szobába? – kérdeztem, miközben a pékárus részleghez mentünk.
– Hát.. Az úgy volt, hogy elég későn jöttem, de még nem annyira, hogy ne férjek be Jenohoz egy szobába, de a tanár úr azt mondta, hogy Hendery és Yangyang oda menjenek szobatársnak így ki lettem rakva. Nem tudom hova mehetnék, de keresgélek hátha valaki befogad. Neked? – Berakott egy kiló szeletelt fehér kenyeret, mellé pedig zacskós levesek sokaságát is. Aztán a hűtőkhöz érve kivett egy doboz margarint és felvágottakat.

– Ha van kedved hozzám jöhetsz. Csak annyi kikötésem van, hogy ne pancsold el a vizet, mert akkor Yifan tanárúr elporolja a seggemet.

– Tényleg befogadsz? – egy óriási mosoly szökött arcára és magához húzott egy ölelésre.
– Öhmm.. Igen. – mormogtam halkan. Kihúztam magam, hogy minél kevésbé kelljen hozzásimulnom Donghyukhoz. Nekem az ölelése új, nem számítottam rá.

– Akkor szeretnél még venni valamit? – kérdeztem, hogy végre elváljon tőlem. Improvizálnom kellett, és ez volt a legegyszerűbb megoldás is. Szerencsémre bevállt, és kivette kezemből a kosarat aztán a konzervekhez sétált.
– Szereted a kukoricát? Vagy vegyünk melegszendvics krémet?
– Haechan nekem nincs sok pénzem. – suttogtam szomorúan miközben belenéztem íriszeibe.
– Nem baj, össze dobunk valamit! – legyintett miközben vagy négy konzervet beledobott a kosárba. Röhögtem azon az arcon amit vágott amikor rám nézett. Aranyos volt, mint már említettem párszor. Csendesen nézelődtünk az icipici boltocskában mindezek után. Az alapzaj nekem túl kevés volt, de jobbnak láttam hogyha nem szólalok meg. Nem találtam a közös hangot kettőnk közt.