Ártatlanság |¦ ChenJi ff. ¦|

3.Ő Lenne Az?

Chenle POV.

Ha mindenki tudná azt, amit nekem apám mondott el teljesen máshogy állnának a világhoz és az élet jelentőségéhez. Feltornázhatod magad akármilyen magasra, akkor sem lesz másabb az ítéletnapodon. Esetleg mégnagyobbat esel, ami mégjobban fáj. Hogyha pedig nem magadnak keresed meg a jövőt akkor valakiét összemocskolod. Kevesen tudják, hogy van egy polc amiről levehetsz könyveket. Minden könyv mást tartalmaz. Legtöbben a boldogság kötetéért harcolnak, pedig nem is tudják, hogy az amit levesznek csak egy olvasmány, ami nem száz százalékig a valóságot takarja. Csak egy szép végkifejlet, aminek borsos ára van. Néha megfizethetetlen. A tartozás adott, ami mást nem is jelent, mint vagy így vagy úgy, de megfizeted az árát. Egyszerű mégis legtöbbször halálos betegséggel is behajthatják rajtunk, a pornépen. Még sosem láttam azt a polcot magam előtt. Azt mondta apa, hogy az a polc majd akkor kerül eléd amikor összezavarodsz és kábán választasz belőle egyet. Ő a gazdagság receptjét vette le, és úgy gondolja nem bánta meg, hogy nem a boldogságét. Visszatérve az előbb említettre, az öröm sem a buták választása, sokkal inkább a hős szerelmes típusoké, akikből elvileg nagyon sok van. Egy párkapcsolatban mindig vannak kérdések, vagy kimondatlan szavak, amik elkerülhetetlen vitákba torkollnak. Hiszen attól, akit választasz nem kaphatsz semmit. Nem tudja megadni azt amire vágysz. Nem adhat szeretetet, odafigyelést, védelmet, bátorítást, mert nincs neki sem, vagy ha van is akkor sem biztos, hogy olyan amilyet te szeretnél. A harmadik típus pedig nem más mint, hogy van olyanja, amire neked szükséged van, csak van annyi esze, hogy ne adja neked.

Mindez a képzelet másodpercek leforgása alatt került a mélybe, de olyan mélyre, hogy a poklok legmélyebb bugyrai alatt kóvájoghatott. Azon a kicseszett ajtón lépett be az osztályterembe. Friss hús, aki mindenki undorító fantáziájának ki volt téve, így az enyémnek is. Gyönyörű sima bőre, nagyon puhának látszott. Sötétbarna, már-már fekete szemei csillogtak a kíváncsiságtól. Csak egy apró pillantást kaptam tőle, azt is csak azért, mert végigpásztázta a termet és az új osztálytársait. Magas volt, mégis vékony. Jól állt neki az a fekete öltönynadrág egy egyszerű fehér ing és zakó kombóval. Igazából az a nadrág miközben megállt a katedrális előtt igenis sokat mutatott. Láthattam formás fenekét. De mégis miről beszélek? Próbáltam figyelni inkább, hátha megtudok róla pár hasznos információt, amit koptathatok majd az agyammal.

– Park Jisung, üdvözöllek köreinkben. – Kezet fogtak, enyhén meghajoltak aztán pedig Jisung elfoglalta a mellettem lévő padban a tőlem legmesszebb lévő ülést.

– Ő az enyém! – tátogtuk egyszerre Hyuckkal. Azonnal megharagudtam rá, mert mégis hogy merészel minden jobban kinéző egyént ellopni tőlem? Kemény vérre menő csatát kell vívnom az én áhitatott Jisungomért, akit másodpercek alatt lestoppoltam, de nem egyedül.
– Enyém.
– Nem, mert az enyém! Őt nem szeded el tőlem! Tiéd Jungwoo...
– De Yixinget is elloptad tőlem! Várjunk most oda adod Jungwoot azért, hogy tiéd lehessen az új srác? – kérdezte teljesen ledöbbenve.
– Pontosan.. Na áll az alku, te igazi üzletember? – kérdeztem miközben a kezemet mutattam egy kemény kézfogásra.
– Áll az alku. – csapott a markomba aztán jól megrángatta azt. Örültem, mint majom a farkának, hogy ilyen főnyereményt kaptam egy olyanért cserébe akinek pasija van. Róla igazából nem tudok semmit úgy különösebben azon kívül, hogy Park Jisungnak hívják, hogy az osztálytársam és igazán egyedi hátsóval rendelkezik. Jól lecsekkoltam, amit tudtam miközben helyet foglalt.

– A többieket majd hazafelé menet szétosztjuk.. – súgta majd hátradőlt a széken és folytatta a tanár év eleji tanácsainak és terveinek hallgatását.
Belegondoltam milyen undorító is voltam és vagyok, hogy az előbbit mind, ennyi idő alatt véghez vittem. A legkínosabb az egészben az az, hogy pár másodperc alatt megtetszett, ha nem is más akkor a kinézete mindenképp. Olyan jól nézett ki, akárcsak egy tündér. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg igazi. Könnyedén sikerült neki megpiszkálnia a fantáziámat, ami ezelőtt olyan együgyű dolgokon kattogott, mint a rám váró feladatok listába rendezése. Minden unalmas volt körülöttem, még én magam is, de az egész világ pördült egyet a gyomrommal együtt miután megjelent. Hogy lehetséges ez? És mégis mi fogott meg benne ennyire?

– Jaemin, kérlek ülj Donghyuck és Chanle mellé! – Ekkor felfigyeltem, hogy mégis mi történik körülöttem, és sajnos szembesülnöm kellett egy ilyen problémával, mint Jaemin közelsége.

– Na iszkiri Chenle... – suttogta Donghyuck-hyung aztán felszólalt a tanárúr szavaira. – Elnézést, de én HaechAn vagyok, ő pedig ChEnle! – krákogta kissé bosszúsan. Az igazat megvallva fel sem tűnt, hogy a tanár úr rosszul mondta ki a nevem. Biztosan vicces volt, mert Hyuck alig bírta visszafogni magát. De mégis miért nem vettem észre? Feltápászkodtam a táskámmal együtt és elfoglaltam a mellettem lévő széket.

– Bocsánat Chenle, félre olvastam!.. – mondta Sehun egy másodpercre sem kiesve szerepéből. Igazi színész, ezt én is tudom. Olyan rejtélyes néhányszor pedig én sem értem minek. Mivel én sosem leszek tanár, így sosem fogom megérteni erre miért van szükség.

[...]

– Itt ebédelsz suliban, vagy átjössz hozzánk ebédre Mrs. Lee? – kérdeztem miközben rácsaptam egyet Hyuck hátsójára és már rohantam is. Tudtam, hogy kicsit máshogyan néz Mark Lee-re, mint ránk ezt a felismerést pedig szerettem szemét módon az orrára is kötni. Mindent, ami csak jól esik.
– Mrs. Pwark kérlek engedje meg, hogy a koliban fogyasszam az abrakot! – ordította utánam kicsit zavarodottan. Megálltam és értetlenül hátra néztem. Azért, mert tetszett a látványa máris összeforrt volna a nevünk? Hiszen ő sem beszélt vele, mégis hogy mondhatott máris ilyet? Sajnos az is lehetséges, hogy miután megszólal az egész róla kialakított képem tönkre megy. Bárhogyan kinézhet valaki, ha belül nincs más csak mocsok. Emiatt szoktam abba a csapdába kerülni, hogy sajnos hajlamos vagyok a borító alapján ítélni. Öreg hiba az ilyen.

Szemöldököm összeráncoltam majd így szóltam.:
– Tán zavarba hoztalak aranyom? – suttogtam miközben bele haraptam alsó ajkamba a hatáskeltés érdekében. Tudtam, hogy ekkor ő is be fog szállni a színészkedésbe, amivel biztosan kikészítjük egymást mire hazaérünk. Ez volt a kedvenc elfoglaltságunk Donghyuckkal, hiszen ez egy afféle egymás kiégetésére szolgáló megszokott program volt. Ha valaki belekezdett nem volt többé megállás.

– Amúgy, ha már elkísérsz igazán maradhatnál ebédre...