Végzetes csere (Befejezett)

🏵Tizenegyedik rész🏵

Rendong pov.
Reggel A–Yang ölelő karjai közt ébredtem. A legjobb ébredés volt, amiben valaha részem volt.
– Jó reggelt! — puszilt a hajamba mire elpirultam és hozzá bújtam.
– A–Yang! Mennünk kell órára. – kuncogtam.
– Még ne! Csak egy kicsit maradj még itt velem! – nem engedte, hogy kibújjak mellőle, pedig még fel is kell öltöznöm és a tegnapi után sietni sem fogok tudni. Nagy nehezen engedte, hogy felöltözzek, de végignézte persze.
– Elég vad a fantáziád Gusu–i diákhoz képest.
– Csak ha rólad van szó Fei Rendong. – mosolyodott el.
– Tényleg! Nem is tudom a te adott nevedet. – csaptam homlokon magamat.
– Changwei. – mondta majd egy puszit nyomott az arcomra és utamra engedett.

***

Órák után lementem a kertbe és ott megtaláltam Lan Feng–et.
– Szia!
– Szia! Milyen volt a napod?
– Nagyszerű. A tiéd?
– Nem fogod elhinni! Zu Yang valaki mást szeret. Valaki már elvette tőlem. – szipogta. El kell mondanom neki az igazat. Ő a legjobb barátom és tudnia kell az igazat.
– Lan Feng! Az akit Zu Yang szeret.... Ő... – motyogtam.
– Ismered?
– Igen, te is ismered. – pirultam el.
– És ki az? – kérdezte felvont szemöldökkel.
– Nos... Ő...az... Én vagyok. – hajtottam le a fejem. – Nem akartam neked elmondani mert annyira lelkes lettél miatta és még nem voltunk biztosak mi sem, de most már biztos... Én nagyon sajnálom. – mondtam zavartan, mire félve felnéztem rá. Meredten bámult maga elé, majd felállt.
– Lan Feng... – suttogtam s nyújtottam felé a kezemet.
– Ne nyúlj hozzám! Ne szólj hozzám többé! Nem ismerlek téged többé! És ha csak a közelembe mersz jönni megöllek, világos voltam?! – úgy ordított mintha nem is Gusu–ban lennénk. Reszketve a sírástól bólintottam egyet. Nem mertem máshogy cselekedni. Fújtatva tovább állt, én pedig sírva rogytam össze. Most elveszítettem a legjobb barátomat, akit testvéremként szeretek. Ismerjük egymást amióta az eszemet tudom, és én csak őszinte akartam lenni hozzá. Habár én sem vagyok szent. Hetek óta nem írtam apámnak, nem bírtam tovább hazudni kereskedőkről meg hajókról. Visszamentem az iskolához, de ott újra összerogytam és sírtam, mint a zápor eső. Zu Yang akkor talált rám, amikor már az ájulás szélére kerültem, aztán elsötétült a világ előttem.