Jiang Cheng épp életet ad közös gyermeküknek Lan Xichennel, de épp ugyanekkor egy gonosz szolga felesége is szül egy gyermeket. A két kisfiú látásra teljesen egyforma és a koruk is megegyezik, ezért a szolga bosszúból kicseréli őket. A két gyermek e...
Fei Rendong pov. Behunytam a szememet és élveztem a madarak csipergését A—Yang szívverésével vegyítve. Óvatosan karolt miközben a fejemet a mellkasán pihentettem. – És azóta sem beszéltetek? – Ha meglát engem elfordul és elmegy. Nem áll velem szóba. Remélem csak idő kell neki, de kezdem elveszíteni a reményt is. — Sose veszítsd el a reményt, A—Ji. Nézd! Ha az egész világ is ellened fordul, én mindig melletted leszek. – A—Yang... – Ezt neked hoztam. — nyúlt a zsebébe és két medált vett ki belőle. Jádekőből készültek és tökéletes szívet alkottak. Az egyik darabon egy főnix, a másikon egy sárkany volt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
— A—Yang ez gyönyörű. – mondtam mosolyogva egy kis könnyel a szememben a meghatódottságtól, mire megfogta a főnixes medált és a nyakamba akasztotta. – A te szépséged mellett észre sem lehet venni. – mondta mosolyogva és egy puszit nyomott a hajamba, amitől még jobban elérzékenyültem. – A–Ji! – hallatszott az ajtóból, mire azt hittem kiugrik a szívem. Az apám állt az ajtóban. – Apa... – motyogtam és nagyot nyeltem. – Uram, nagyon örvendek, én... — Leléphetsz! – mondta apa idegesen mire A–Yang rámpillantott. Bólintottam neki, hogy nem lesz baj és kiment. Most aztán bajban voltam. De nagyon... – Apa! Meg tudom magyarázni! Én...– hebegtem. – Nincs szükség magyarázatra. Nincs erre semmi mentség! Hazudtál nekem! – Mi mast tehettem volna? Az iskolából is ki akartál venni, pedig tudod, hogy szeretek tanulni! – álltam fel az ágyról. – Hálátlan korcs! Mit vétettem, hogy ilyen ember lett belőled! Pár napig maradok mert elfáradtam, de addig is a szemem elé ne kerülj! Aztán felőlem oda mész ahova akarsz! — mondta ridegen, majd kiment, belőlem pedig kitört a zokogás miközben lerogytam az ágyra. – A—Ji! — hallatszott a szomszédból, mire Zewu—Jun lépett be. Leült mellém az ágyra és mint egy édesapa a gyermekét, magához ölelt, ami nagyon jólesett. Szükségem volt most rá. – Nem akartam hazudni, de annyira szerettem volna itt tanulni. – sírtam keservesen. – Shh! Ne sírj, gyermekem, ne sírj! Majd én beszélek vele, tehetséges vagy és ezt kár elpazarolni. – Apám nem olyan ember. – szipogtam. – Ismerem apádat, ha tudom, hogy az ő fia vagy, már korábban felkereslek. A—Feng az ő házában született, majd ő hozta el hozzám őt. Hálás vagyok neki. – mesélte miközben a fejemet simogatta.
