Végzetes csere (Befejezett)

🏵Tizenkilencedik rész🏵

Fei Rendong pov.
A—Yang nagyon finoman ölelt és igyekezett támogatni. Meglátogattam Jiang klánvezetőt és meglepetésemre Lan klánvezetőt is ott találtam.
— A—Ji! Han Yang! Sziasztok!
— Jó reggelt, klánvezető! Jiang klánvezető magához tért már?
— Nem. Hatalmas ütést kapott. Drágám.. — puszilta meg Jiang Cheng fejét. Látszott, hogy mennyire szereti. A—Feng annyira szerencsés, hogy ilyen szülei vannak. Szeretik egymást és őt, sikeresek és ráadasul kedvesek is. Ha az én apám ilyen lenne, már rég itt tanulnék és nem lenne semmi gond.
— Klánvezető úr, szeretnék beszélni önnel valamiről. — kezdett bele A—Yang. Megmutatta neki a nyakláncainkat és ő azonnal megértette a helyzetet.
— Gratulálok, gyerekek. Mit terveztek? — kérdezte mosolyogva.
— Arra gondoltunk, hogy...
— Lan Xicheng! — hallatszott és Wei Wuxian rontott be a szobába.
— Wei Ying...mi történt? — állt fel Lan klánvezető az ágyról. Mi is csak döbbenten figyeltünk.
– Nem fogod elhinni mi folyik itt! Mind egy óriási átverés részei lettünk! Lan Feng elmondott nekem mindent.
– A—Feng? Mi van a fiammal? Miről beszélsz? Milyen átverés? — kérdezte Lan Xicheng értetlenül.
– Nem fogod ezt elhinni és biztos sokkolni fog, de Lan Feng...
— Nem is Lan Feng. — hallatszott az ajtóból. Az apám állt ott és Lan Fenget tartotta.
— Fei Chu!? Mit jelentsen ez?! Azonnal engedd el!! — kiáltotta Lan Xicheng.
— Miért engedjem el a saját fiamat? — kérdezte, mire mind ledöbbentünk.
— Micsoda? — kérdezte Lan Xicheng.
— Annak idején, amikor a férjecskéd nálam szült, fogtam és kicseréltem a két babát. Akit visszavittem hozzátok, akit ti felneveltetek, akit 16 éven át a fiatoknak hívtatok, valójában nem is a tiétek. — mondta, mire bennem kavarogni kezdett a világ. Ha Han Yang nem kap el, biztos elájulok. Lan Xicheng is hasonló állapotban volt.
— De...miért?! Miért tetted ezt?! – üvöltötte dühösen.
— Bosszúból, amit a klánommal tettetek, te, a férjed és a barátaid. A Wen klán lehetett volna a leghatalmasabb, de ti elpusztítottátok. Nem csak a katonákat, a nőket, a gyerekeket, az öregeket! Mindenkit! — üvöltötte és még jobban magához szorította Lan Fenget.
— Apa...sajn...sajnálom... — szipogta Lan Feng. Mi Wei Wuxian mögött álltunk.
— Most viszont...fejezzük be a munkát. — mondta és Lan Xichennek esett volna a tőrével, de az másban találta magát.
— A—Feng! — sikította Lan Xicheng.