Hibridek közt /Befejezett/

A Vér Előtt (Javítva)

Sarah Mikaelson vagyok. Eredeti család nevem azonban Seraphina Baeker. 1123.-ban
Pontosan kilencszáz éve ezen a napon május 12-én találkoztam Klaussal akkor még nem tudtam hogy mi is ő valójában, de szokásomhoz híven megint előre szaladtam. Reggel édesanyám keltett a bátyámnak atyám kötötte meg épp a nyakkendőjét.
-Seraphina?! Ébredj 30 minutum és indulunk kell. - mondta. Sosem voltunk az a gazdag család és évente egyszer elmentünk egy elő adásra jelen esetben csak akartunk. Itt voltam 4 éves. És rettentő boldog voltam, hogy el együnk
-Seraphina! nem hiszem el meg se tudod kötni a cipődet?! - motyogja atyám a manjettagombját igazgatva.
El indultunk az ünnepi díszes ruháinkban (gyönyörű zöld ruhám a földig ér a fekete kötött cipőm fényesen villog minden lépésnél) a sötét város felé ahol fajkákkal mellet haladunk el. Egyszer csak egy női sikolyra figyeltünk fel majd pár pillanat múlva a járókelők futni kezdtek amerre csak tudták. Édesanyám húzót maga után, a kicsi ruhám szana szét szakadt. Báttyám és szüleim oldaláról el kararodtam, egy sötét lyukban leltem menedéket mikor visszanéztem, édesanyám, a testvérem és édesapám is a koszos macskakövön feküdt, szemeik üregesek voltak, akár a kitömött állatok a patikában. Amikor már azt hittem csak egy rossz álom volt minden, egy fess fiatal férfi nem sokkal később, mint aki álomból ébred, felkelt, koszos inge ujjával az arcán maszatolta el a vérvörös foltokat. A Fiatal férfi véres szájjal áll a sok hallott előtt. Majd mellé lép két alak az egyik egy elegáns férfi volt kicsivel idősebb volt a véres szájunál, a másik pedig egy női karcsú alakú nő szólt az említett férfihoz.
-Niklaus-tehátt így hívják az ifjú urat - mit tedtél? - kérdezi idegesen. Én megmozdulni sem tudtam csak álltam és néztem őket.
-Drága húgom - mondta a férfi. Ekkor hátrálni kezdek valami a hátamhoz ér, egy kislány holtteste szeme mint üveggolyók, felsíkitok erre. A férfiak és a hölgy is felém pillantott, majd a nő kinyújtotta a kezét, amelyet elfogadtam. Immáron mellettük álltam, ijedtem, koszosan, kis ruhám pedig szakadtan. Megalázottnak éreztem magam.

- Nem találod a szüleidet, gyermek? - hajolt le hozzám a később érkezett férfi. A famíliám felé nézek, majd mikor ők is oda emelik a tekintetüket, mintha egy kis szánalom kúszna beléjük.
Nem voltam biztos benne, de úgy tűnt átérzik a helyzetem. Talán velünk is fordult már elő ilyen eset?

A mellettem lévő férfi felegyenesedett, míg Niklaus leguggolt a szintemre. A szemmagassága ígyis az enyémet meghaladta, így felnéztem rá.

- Mi a becses neved, kedves?

- Seraphina - feleltem, szemeimet a társaság mindhárom tagján végig járattam.

- Ez esetben, bemutatkozunk számodra, Seraphina. A húgom, Rebeca és a fivérem Elijah Mikaelson. Szerénységem Niklaus Mikaelson - mutatott elegáns kézmozdulatokkal be minden tagot.

‐ Mit tegyünk, drága fivérem? - címezte Rebeca Niklausnak, aki azonban úgy nézett rájuk, mintha teljesen egyértelmű dolgot kérdő jeleznének meg tőle. Niklaus csak felkapott majd el vitték valami nagyon régi romos házba.

Tizennégy évvel később :

– Nikluas Mikaelson! – szólalt meg az ordító hangsúly Rebeca-tól.
Mellettem térdepelt, csak a fejét hajtotta el az arcomból, hogy ne kapjak fülkárosodást. Elijah a másik oldalalom tartózkodott, kisajátítva a kezemet. A mostani történet addig nyúlik vissza, hogy beleestem a jeges folyóvízbe egy csúszást követően és belázasodtam. Rebeca volt már patikába, de a gyógyír nem hat semmit.
Nagyom rosszul éreztem magam, belül lángoltam, míg a külvilág fagyosnak bizonyult. Szörnyű nehezen tartottam ébren magam, ugyanis az alvás sem segített rám.

Visszacsöppenve a jelenbe vettem csak észre, hogy Klaus az ajtóban állt, Rebeca szavait pedig éppenséggel ki tudtam venni.

– Ha nem segítünk neki, meghal – mondta a nő, a szemem sarkában állva, szemein láttam, hogy üvegesednek, a harag pedig nő bennünk, mert lépniük kell hamarosan. Klaus továbbra sem mondott semmit, minek következtében Elijah és Rebeca összenéztek, majd kórusban támadták le a vámpírt; – Változtasd át! Most! – intézték olyan komoly hangnemet váltva, mint amikor valaki egy pillanat múlva, ahogyan a kutyája odajött hozzá, elveri. Másik oldalról, nagyjából itt is ez volt a helyzet.

Klaus megrázta a fejét, lehajtotta, de csak annyira, hogy a haja a szeme elé lógjon, palástolva a könnyeit, amiket a férfi erőszakosan visszatartott.

– Nem lehet ilyen – mutatott végig valóján, s még most sem nézett egyik testvére szemébe vagy az enyémbe.

Rebecanak végleg elgurult a pirulája abban a szent percben és ténylegesen leordította a bátyját.

– Ha nem avatkozol bele meg fog halni! Nem tudod megérteni?!

A férfi lesajnáló, szánalmas pillantást vetett rám, nem tudtam mi járhat a fejében, de lehetséges, hogy ő úgy gondolja jobban megvannak nélkülem.

Rebeca arcán végigszánkázottak a forró, sós cseppek, ezzel egy időben pedig a testem elnehezedett, szemeim fáradtan lecsukódtak.

Hogy tetszett? Bocsi a helyesírásért!
2020.10.24