Szörnyeteg (Draco Malfoy ff) - BEFEJEZETLEN

Gyengélkedő

Ugyan a mandragóra-főzetek elkészüléséig már nem volt sok idő, de ez az időszak valami hihetetlenül borzasztó volt Draco számára. Egy ideig úgy tett, mintha jól bírná, de aztán már képtelen volt tovább tartani magát, és elment a gyengélkedőre. Természetesen előtte megkérdezte Pitont, aki morogva ugyan, de elkísérte odáig. Bent azonban a lány el volt kerítve, így nyelt egy hatalmasat, és már majdnem visszafordult, mikor meghallotta az ápolónő hangját.

- Az egyikőjükhöz jöttél, igaz? - kérdezte csendesen. A szőke fiú hezitált, de végül bólintott. Nincs értelme eltitkolni, hiszen akkor is idehívták, amikor be lett hozva.

- Greta Adams - mondta ki a lány nevét nagy nehezen. A nő biccentett, majd intett neki, hogy lépjen oda hozzá, és lassan kihúzta az egyik függönyt, ami mögött ott hevert Greta, pontosan ugyanabban az állapotban, mint a merénylet napján. Madame Pomfrey ott hagyta őt, így közelebb húzta az ágyhoz az egyik széket, majd leült rá.

- Szia Greta - mosolyodott el. - Fogalmam sincs, milyen lehet kővé dermedve lenni, szóval nem tudom, hogy most hallasz-e - szólt. Hatalmasat sóhajtott, és a tenyerébe temette az arcát. - Miért is csinálom ezt? - motyogta, aztán újra a hugrabugosra nézett. - Tudod, még így is nagyon szép vagy - mondta hirtelen, ami miatt azonnal el is vörösödött. - Remélem, hogy nem hallod, de... Hiányzol. A francba is - dünnyögte. - Mindegy. Most megyek inkább - állt fel. - Őszintén, nem is értem, minek jöttem - tette hozzá csendben, majd megint felsóhajtott. - Szia - köszönt el, és gyorsan elhagyta a gyengélkedőt.

Ezek után szinte napi rendszerességgel látogatta a lányt. Igyekezett erre úgy lehetőséget keresni, hogy házvezető tanárának ne kelljen kint ácsorogva várnia. Például vacsora közben kisurrant, vagy valami hasonló. Nem attól félt, hogy ellopja a férfi idejét, szimplán kínosnak érezte a szituációt. Ugyan ambivalens érzései nem igazán akartak szűnni, de látnia kellett Gretát ahhoz, hogy az az óriási űr a lelkében legalább minimálisan csökkenjen. 

Egyszer, mikor belépett az ajtón, Potter és Weasley is pont ott voltak. Egy pillanatra megtorpant. Ha most bemegy, az nagyon kínos lenne, végighallgatnák az értelmetlen fecsegését, amiket mindig mondott a lánynak. De ha most nem megy be, akkor mára kimarad a látogatás. Szerencséjére azonban ekkor a két griffendéles felpattant, és a szőkét kikerülve elhagyták a gyengélkedőt. Elgondolkodott, hogy esetleg utánuk menjen, de végül megrázta a fejét, és inkább odament legjobb barátjához, hogy meséljen neki egy kicsit a napjáról. Mindezt úgy, hogy közben néha kijelentette, hogy itt se kellene lennie. 

- Minden rendben lesz, ugye tudod? - kérdezte, mikor úgy érezte, lassan mennie kellene. Közben folyamatosan Greta kővé dermedt kezét szorongatta. - Hamarosan újra itt leszel, és ugyanúgy az agyamra fogsz menni, mint mindig - mosolyodott el keserűen. - Idióta, miért nem tudtál kimaradni ebből - döntötte a fejét az ágy szélére. - Soha többé nem hagyhatsz magamra - közölte egyszerűen. Még egy darabig csendben ült ott, fejét lehajtva, amikor McGalagony professzor kihangosított hangját hallotta meg.

- Minden tanuló haladéktalanul menjen a hálókörletébe. Minden tanárt várunk a második emeleti folyosón - mondta. Draco hatalmasat sóhajtott, majd felállt, és kiment a folyosóra. Diákok százai indultak meg a megfelelő irányba, szóval neki csak be kellett állnia a mardekárosok közé. Fogalma sem volt, most mégis mi történhetett, de tulajdonképpen nem is érdekelte. Az, aki számított, már kővé dermedve feküdt a gyengélkedőn.

A háztársai folyamatosan találgattak, hogy mi történhetett. Újabb diákot dermesztettek kővé? Aki kinyitotta a kamrát, rátámadott a tanárokra? Talán rájuk is rájuk fog? Az egyre elképzelhetetlenebb teóriák születésével párhuzamosan Draco egyre közelebb érezte magához a megőrülés állapotát. Ezek mióta fecsegtek ennyit? Nem bírják befogni csak egy percre? Csak éppen egy kicsit...