Szörnyeteg (Draco Malfoy ff) - BEFEJEZETLEN

Égbolt

Mikor Ron megkapta a rivallót, Mrs. Weasley hangját az egész Nagyterem hallhatta, így az éppen reggeliző Draco és Greta is. A fiú nagyon jól szórakozott a vörös nyilvános megaláztatásán, ami már ott elkezdődött, hogy a használhatatlan baglyuk beleesett az asztalon lévő egyik tálba. Azonban a hugrabugos azonnal megsajnálta szegényt, hogy mindenkinek végig kellett hallgatnia ezt a szidást. Bár ő is úgy gondolta, hogy hülyeséget csináltak, de Fred annyira jól szórakozott rajta - meg valószínűleg George is, csak őt nem látta -, hogy túlzásnak érezte ezt a reakciót. Mindezeknek a gondolatoknak a hatására úgy döntött, hogy megpróbálja feldobni a fiú kedvét, úgyhogy fel is állt a helyéről, hogy átüljön a griffendélesekhez, de Ron, és barátai pont ebben a pillanatban döntöttek úgy, hogy ideje indulniuk, úgyhogy Greta is irányt váltott és a kijáratot célozta meg.

- Hé - szólt a hármas után, mikor úgy érezte, hallótávolságon belül került. Bár a hallótávolság fogalmával nem volt tisztában, de azt azért érezte, hogy talán most már ér valamit, ha megpróbálja felhívni magára a figyelmüket. Talált, süllyedt: az egész trió felé fordult, várva, hogy mit akar. Greta a kedvezően alakuló fejlemények hatására elmosolyodott, majd gyorsan odament hozzájuk, és Ron felé fordult. - Szerintem elég menő volt az érkezésetek. Tény, hogy megszegtetek néhány szabályt... - kezdte, de Hermione azonnal közbeszólt.

- Néhány szabályt? - kérdezte felháborodottan. - Greta...

- Tudom, tudom, de akkor is elég király volt, meg legalább a bátyjaidnak feldobtad a napját vele. A rivalló miatt meg ne aggódj, hipp-hopp elfelejtik, úgyis találnak majd új témát - magyarázta kissé zavarban, hiszen a vörös fiúval nem nagyon sikerült eddig beszélnie. A négy másodikos pár másodpercig csak nézte egymást, majd a Weasley-gyermeknek apró félmosolyra mosolyra húzódott a szája.

- Köszi. Rendes tőled, hogy próbálsz jobb kedvre deríteni - reagált, mire Greta megölelte őt. Hermione számított rá, hogy ez lesz, hiszen a lány mindenkit ölelget, és mindenkivel jóban van, de ha valakivel nem is, akkor is kedves hozzá. Viszont a két fiút eléggé megdöbbentette ez az esemény, de Ronnak végül volt annyi lélekjelenléte, hogy visszaölelte a lányt, de a jelenet így sem tartott tovább pár másodpercnél.

Ez a pár másodperc azonban pont elég volt arra, hogy Draco a közelükbe érjen, és lássa az ölelést, ami valami megmagyarázhatatlan negatív érzést keltett benne. Elfordította a fejét, de nem tudott nem a két személyre gondolni, akiket látott. Megpróbálta kitalálni, hogy miért is zavarja ez az egész, végül arra jutott, hogy Greta őt is lejáratja azzal, hogy egy idióta vérárulót ölelget - na, nem mintha a lány alapvetően nem lenne félvér, és nem vállalná ezt büszkén -, hiszen felvállalta őt, mint egy barátot. Ő pedig nem szereti, ha csorba esik a hírnevén, így el is határozta, hogy beszél a lánnyal, és akkor már arról is megpróbálja meggyőzni, hogy azzal az idegesítő kis sárvérűvel se barátkozzon. Megfordult a fejében, hogy ha most emiatt zavarná a dolog, akkor eddig miért nem zavarta, de ebbe inkább nem gondolt bele jobban, mert kissé tartott a választól. 

***

- Eljött a perc, mikor megtudjátok, ki az új sötét varázslatok kivédése tanárotok - lépett be egy kis monológ kíséretében a terembe Gilderoy Lochart, mire szinte az összes lány egy nagyot sóhajtva az asztalra könyökölt, és megtámasztotta a fejét a kezével, amolyan ábrándozó módon. Egyesek, akik nem tudták a fejleményeket, valamiféle visszafojtott sikításszerű hangot adtak ki, mikor felfogták, hogy valószínűleg maga a férfi lesz az oktatójuk. A fiúk többen szinten afféle tisztelettel teljes csodálattal meredtek rá, Gretán is inkább ezt lehetett felfedezni, hiszen tudta, hogy a varázsvilágban nagy ember, és szinte biztos volt benne, hogy nem csak egy pojáca, mint ahogyan a hollóhátas fiúk állították reggelinél, pár nappal ezelőtt. Persze, eddig még nem győzte meg a férfi, de tényleg akart neki adni egy esélyt, szóval próbálta csak a pozitív dolgokat figyelembe venni, amiket hallott róla, hogy a negatívak ne rontsák el a képet. Az említett diákok csak a szemüket forgatták, de meglepő módon nem csak ők voltak vele így, példának okáért Harry arcán sem az öröm és az elismerés tükröződött, hanem valamiféle undor, amit a hugrabugos nem igazán tudott hová tenni. - Én - jelentette ki azok számára, akik szemében nem volt egyértelmű. - Gilderoy Lochart. A bronzfokozatú - itt tartott egy indokolatlan szünetet. -Merlin-díjas; a fekete mágia ellenes liga tiszteletbeli tagja, aki öt ízben elnyertem - itt tartott egy újabb hatásszünetet, miután váltott egy pillantást a róla készült hatalmas festményen található mozgó alakkal - a Szombati Boszorkány magazin legbűbájosabb mosoly-díját - sorolta az érdemeit, majd hatalmas, és valóban gyönyörű mosolyra húzta a száját, és Greta kezdte érteni, miért van úgy odáig érte minden lány. - De most nem ez a lényeg. A bendoni sikítószellemet nem a mosolyom űzte el - mondta az asztalra támaszkodva, majd felnevetett saját mondatán. Ahogy Greta óvatosan körbe pillantott, egyre kevesebb fiú nézett rá pozitívan, a legtöbben Harryéhez és Ronéhoz hasonló arckifejezést öltöttek fel, amit Greta nem teljesen értett. Tényleg egészen meggyőzőnek találta ezt az embert. - De - szólalt meg hirtelen, a semmiből, az álmodozó diáklányokat kissé megriasztva - Vigyázat! Az én feladatom felfegyverezni titeket a világ legmegátalkodottabb szörnyeivel szemben - folytatta, mire az asztalon egy vöröses kendő alatt valami mozogni kezdett. - Életre kelt lidérces álmokkal találkoztok majd, de nyugalom, mindaddig, míg engem láttok nem kell félnetek. Csak annyit kérek, hogy ne sikítsatok. Attól megvadulnak - magyarázta, majd lerántott a fedőt, és egy ketrec tárulkozott fel a nebulók szeme előtt, amelyben kis kék lények voltak, akik össze-vissza mozgolódtak, és valamiféle hangot is kiadtak.