Szörnyeteg (Draco Malfoy ff) - BEFEJEZETLEN

Hiszünk neked

Ahogy felértek a csigalépcső tetejére, egy ajtóval találták szembe magukat, amin Greta illedelmesen bekopogott. Harry eközben azonban már nyitott is befelé, amit a hugrabugos lány fejcsóválva nézett végig. Végül azonban követte a fiút - úgyse nagyon tudott volna mást tenni.

Belépve a helyiségbe, hirtelen nem is tudta, hová nézzen. A polcok tele voltak furcsaságokkal, a falakon pedig mindenhol portrék voltak, amelyek lakói éppen aludtak. Greta végül megállt az ajtóban - nem tartotta helyesnek tovább menni -, és úgy forgolódott körbe-körbe. A griffendélesnek azonban nyilvánvalóan másképp működött az agya, ugyanis szinte reflexszerűen ment beljebb. 

A karja után kapott, hiszen nem tartotta jó ötletnek mindenfelé mászkálni, ameddig nincs itt az igazgató úr. Hiába idehozták őket, és beengedték az ajtón, attól még illetéktelennek érezte magát. Ott volt a sok szuszogó volt igazgató a festményekben, a rengeteg furcsa tárgy, az öregedő fónix...

Ahogy Greta tekintete elért az egykoron még biztosan gyönyörű, és élettel teli lény felé, szemei elkerekedtek, és lábai fellázadva az agya által diktált utasítás ellen, megindultak a lény irányába. Szinte önkívületi állapotban ért hozzá a főnix ráncos bőréhez, és hiányos tollazatához. Végigsimított rajta, a madárszerű állat pedig belebújt a tenyerébe. Igen lassan, és bizonytalanul, de ez nem azért volt, mert ne lett volna szimpatikus neki a hugrabugos, szimplán öreg volt már, és lassabban mozgott.

- Még így is gyönyörű vagy - búgta neki. Látszott a madáron, hogy gyakorlatilag bármelyik pillanatban meghalhat, hogy aztán újraéledjen. Harry kíváncsian lépett oda mellé, hogy ő is megnézze magának az állatot.

- Ez micsoda? - kérdezte meg végül a lányt, aki ekkor felé kapta a fejét, de csak egy pillanatra, utána visszafordult és tovább susogott megnyugtató szavakat a lény felé.

- Egy főnix - adta meg a választ Greta. Az állat egy másodperc múlva gyengéden ellökte a hugrabugos kezét, majd felemelte saját fejét, és felgyulladt. Harry megdöbbent és kissé meg is ijedt, de a lány arcán egy halvány, kissé talán szomorkás mosoly díszelgett.

- Ez meg mégis... - kezdte sokkos állapotban, de a lépcsőről lefelé érkező Dumbledore belé fojtotta a szót.

- Harry? - kérdezte, meglátva a másodéves griffendélest, mintha Greta ott sem lenne. 

- Professzor úr - nézett fel azonnal az említett, hangja ijedten csengett. - Uram, a madara... Nem tudtam megmenteni... Egyszer csak meggyulladt - mentegetőzött a fiú, mire Greta elkuncogta magát. A fene abba a griffendéles hősiességbe. "Nem tudtam megmenteni." A lány annak ellenére, hogy tudta, a főnixnek semmi szüksége nem volt megmentésre, valahol aranyosnak találta ezt a hozzáállást.

Dumbledore vetett egy pillantást a hugrabugos lányra, és halványan elmosolyodott. Greta nem igazán tudta hová tenni ezt a reakciót, de azért viszonozta a mosolyt.

- Már épp ideje volt - mondta ezután az igazgató úr, a lány pedig magában teljesen egyetértett. Harry azonban csak a szemöldökét ráncolta, nagyon nem értette, hogy mi történik. - Szörnyen nézett ki már napok óta. Kár, hogy a hanvadónapján láttad - jelentette ki. Erre a griffendéles még értetlenebbül nézett. - Fawkes. Főnixmadár.

- Igen, ezt Greta már mondta - biccentett egyet a griffendéles. 

- Sejtettem, hogy a kisasszony ismeri a főnixeket - nézett ekkor a hugrabugosra, miközben szépen, komótosan lesétált a lépcsőn. - Csak sajnos a tudásom arra nem terjedt ki, hogy mennyi információt volt alkalma megosztani veled, de valószínűnek tartom, hogy ennél nem sokkal többet - mondta egyszerűen Dumbledore. - A főnixek haláluk óráján meggyulladnak, s a hamvaikból később új életre kelnek - intett a főnix egykori helye alatti hamukupac felé, amelyből kiemelkedett egy csupasz madárszerű fejecske. A hamunak egy része ott volt a homlokán és az aranyszínű csőrén.