Szörnyeteg (Draco Malfoy ff) - BEFEJEZETLEN

Viszlát a suliban

- Draco - vette észre a szőke fiút Greta. - Csak... bocsánatot akartam kérni. Nem akarok haragban elválni - mondta neki és próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a mardekárosok rajta nevetgélnek. Bár ezt még nem volt annyira nehéz, hiszen azt nem tudta, hogy rajta nevetnek, szimplán a nevetés zavarta, viszont a fiú arcán az a lenéző kifejezés nagyon rosszul esett neki. Ennek ellenére büszkén állt előtte és várta a reakcióját.

- És mit kellene kezdjek ezzel? Fogadjam el? Vagy talán én is kérjek bocsánatot? - Hangja egyre gúnyosabb és gúnyosabb lett a kérdések egymásutánjában, és a háztársai is egyre jobban nevettek.

- Igen, valami olyasmi reakcióra számítottam - biccentett a lány.

- Arra várhatsz, Adams - vigyorgott arrogánsan rá Draco. - Elvégre teljesen jól megvagyok nélküled is, nem látod?

- Nem, nem látom. Én csak színészkedést és fájdalmat látok, de talán én tévedek, elvégre csak egy buta hugrabugos vagyok, nemde? - húzta keserű mosolyra a száját.

- De még milyen buta - vicsorgott Pansy Parkinson.

Greta vett egy mély levegőt. A kedves emberek is észreveszik, ha valaki olyan tajparaszt, hogy nem érdemli meg a kedvességüket, ennek ellenére gyakran ugyanúgy megadják ezt nekik.

- Sajnálom, Pansy - mondta szomorúan.

- Mégis mit? - horkant fel a lány.

- Hogy azt gondolod, hogy neked jó az, amit csinálsz. Remélem egyszer találsz valakit, aki kirángat ebből. Ha szeretnél beszélgetni valakivel őszintén... Itt vagyok - mosolygott rá utoljára, majd figyelmen kívül hagyva a társaság döbbent arcát, és Draco leplezetlen büszke arcát, hátat fordított nekik, és elindult vissza abba a kabinba, amelyben az Arany Trió már várt rá, és ahogy megérkezett, azonnal kíváncsian néztek rá, hogy mesélje el, hogy mentek a dolgok.

***

- Linda! - kiáltotta Greta, miközben próbálta megtalálni húgát a párizsi tömegben. Édesanyjuk most akarta elvinni őket a város varázshelyeire.

- Itt vagyok - szólt vissza a húga, mire odafutott hozzá és megállt mellette. A lány nyakában egy lánc virított, aprócska Eiffel-toronnyal rajta. Biztosan most vette, mert eddig még nem látta rajta.

- Szép a nyakláncod - dicsérte meg azonnal, miközben megfogta a lány kezét és maga után húzva őt megpróbált kijutni a tömegből édesanyjukat keresve.

- Greta! Itt vagyok! - szólította meg mögülök a nő a hugrabugost, mire ő azonnal megfordult és megindult felé, Lindát is húzva.

- Mehetünk? - kérdezte a nő, majd megkerülte a szobrot, amely mögött álltak, és megindult előre, ezzel bejutva a főváros varázsvilágába.

Ahogy beléptek, a két kislány álla leesett, teljesen elkápráztatta őket a hely gyönyörűsége. Alig várták, hogy mindent megnézhessenek ebben a világban.

***

Draco fel-alá járkált a szobájában. Hihetetlenül unatkozott. Édesapja dolgozott, és hiába volt anyja otthon, egyszerűen nem fűllött a foga ahhoz, hogy kimenjen, de bent sem akart maradni. A roxforti barátaival akart lenni. Egészen pontosan Gretával. Ahogy erre ráébredt, eszébe jutott, hogy bár a lány bocsánatot kért, ő ezt eddig még csak el sem fogadta, ezért elővett egy papírt, majd a pennáját megragadva írni kezdett.

Kedves Greta!

Ez nem jó, mert bár a lány valóban kedves, Draco nem az, ezért nem kezdheti így a levelet, mert az olyan, mintha a barátjának tartaná Gretát.